Négy éve három „művész lelkületű” fiatal úgy döntött, Marosvásárhely lakossága megérett egy dizájnboltra. Az üzlet egyelőre nem termel profitot, de Kurjatkóék a tizenkilencre lapot húzva úgy döntöttek, terjeszkednek Kolozsváron is. A Blaze története.
Péntek délután van, az utolsó békés hétvége kezdete a háború előtt. Kolozsvár még javában nyüzsög. Mindenki hazafelé veszi az irányt, én pedig a belvárosi irodám ablakán tekintek ki. Már messziről látom, hogy két fiatal gyors léptekkel közeledik az épület felé. Kurjatkó Tamást és feleségét, Kurjatkó–Radi Pankát várom, már jó ideje megbeszéltük az interjút, de hol a koronavírus, hol más problémák miatt tolnunk kellett. Úgy döntöttünk, hogy inkább itt, az én irodámban beszélgetünk, mert a kávézók zajosak, a kolozsvári Blaze üzletben pedig mindig vannak vásárlók, így akarva-akaratlan inkább rájuk figyelnének, s nem a kérdéseimre. Tamás végzettsége szerint szobrász, Panka pedig divattervező, mindketten Kolozsváron tanultak, itt is ismerkedtek meg – szakmájukban végül sosem dolgoztak, az egyetem befejezése után rögtön belevágtak az üzletbe.
Érkezésük után közlik, hogy este színházba kell menniük, illetve még akad pár elintéznivaló a másnapi születésnapi buli kapcsán is (a Blaze kétéves lett, ezt pedig Kolozsváron is megünnepelték): nincsen sok időnk, rögtön a tárgyra is térünk. Ahhoz, hogy a történet teljes legyen, szükség van egy harmadik személyre is, Kurjatkó Orsira, Tamás divattervezőként végzett nővérére, aki online csatlakozik. „Három abszolút művész lelkületű ember belevágott egy vállalkozásba…” – kezdi Tamás a mesélést, ahol most mindhárman főállásban dolgoznak. Mindannyian elmosolyodunk, Kolozsváron üzletet nyitni a belvárosban nem kis rizikó, ők mégis bevállalták egy jó évvel a marosvásárhelyi üzlet megnyitása után.
