Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

11 milliárdra büntették a magyar műtrágyakirályt

Rekordösszegű, összesen 14,1 milliárdos büntetést szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) magyar vegyipari szereplőkre, kartellezés és importkorlátozás a vád. A nyolc megbírságolt cég közül a Bige László érdekeltségeibe tartozó társaságok kapták a legnagyobb bírságot, összesítve 11 milliárd forintot. A csoport jelezte, bíróságon támadják meg a büntetést.

„Éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladói partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására” törekedett a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és több vegyipari cég a GVH szerint.

A 11 milliárd forintos bírsággal Bige egymaga is rekordot döntött, a GVH tavaly összesen 8,4 milliárd forint bírságot szabott ki.

A Versenyhivatal szerint az érintettek jogsértő módon meghatározták a viszonteladóik számára a termékek végfelhasználói árát, előírt minimumvásárlásukkal pedig az importot is korlátozták. Összesen nyolc céget kapott büntetést, a Hőgyészi Agrokémia Kft. 1,1 milliárdot, A Cargill Magyarország pedig közel 2 milliárdot, a többit Bige érdekeltségei.

A GVH szerint a megbüntetett társaságok jelentős károkat okoztak a hazai gazdáknak, és mert a műtrágya nélkülözhetetlen a mezőgazdaságban, a termelők költségei pedig a fogyasztói árakban is megmutatkoznak, lényegében minden magyar fogyasztónak is.

A kartellezési ügyben vizsgált cégek közül kettő bizonyult vétlennek, kettő pedig együttműködött a hatósággal, közülük az egyik büntetését el is engedték, ez a ma már Csányi érdekeltségébe tartozó KITE Zrt.

Mindenképpen megtámadják a bíróság előtt

A Bige Csoport Forbes.hu-nak eljuttatott közleményében jelezte, nem értenek egyet a döntéssel.

„A Nitrogénművek Zrt. és a Bige Csoport 2021. október 22-én értesült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntéséről. A határozat 250 oldal terjedelmű, ezért annak értékelése még folyamatban van.

Az viszont már most is elmondható, hogy a döntés érdemével nem értünk egyet.”

A GVH már hat éve vizsgálódik az ügyben, Bigéék azt mondják, „az eddigi eljárások során már többször kifejtettük részletes érveinket, kifogásainkat, ellenbizonyítékainkat, például az eljárást a bírság elkerülése érdekében kezdeményező és a hatóságot segítő KITE Zrt. nyilatkozataival, valamint számos hivatkozott irattal szemben. Azt is bemutattuk, hogy semmilyen hatásvizsgálat nem készült, amely a piaci folyamatokat feltárta és érdemben értékelte volna objektíven és gazdasági alapon.”

A nádudvari KITE az ország legnagyobb agrárintegrátora, egykor a Nitrogénművek partnere volt, fontos disztribúciós csatornát jelentett a péti üzemnek. Olyannyira, hogy Bige maga ajánlatot is tett a társaságra, amit az utolsó pillanatban „happoltak el előle”. Az egyik kisebbségi tulajdonos, élve elővásárlási jogával, alaposan ráígért Bige ajánlatára, így végül nem a műtrágyakirály lett a befutó. Ahogyan akkor sokan sejtették, a KITE végül több lépcsőben Csányi Sándor érdekeltségébe került, ma már a Bonafarm stratégiai partnere.

Bigéék közölték,

a GVH határozatának tartalmát most alaposan kielemzik, de annyit már most leszögeztek: mindenképpen megtámadják bíróság előtt a döntést.

Egy másik, ezzel nem összefüggő ügyben kétmilliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és 700 millió forint vesztegetési pénz elfogadásával vádolja a vállalkozót az üzletember. A milliárdos ügyvédje szerint a vádak nevetségesek.

Bige korábban többször utalt arra, hogy valójában politikai támadások áldozata, mert nem állt be a NER-elitbe. Arra is utalgatott, hogy az ellene indult eljárások hátterében Csányi Sándor lehet, az OTP Bank ezt visszautasította a nevében.

Borítókép: Partizán

Oszd meg!