Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

A Zalando berlini központja.

Bevonul Magyarországra a Zalando

Változnak az idők: az elmúlt bő félévben a magyar piacról kivonult a Vagabond, a Promod, legutóbb a Cosmos City jelentette be ugyanezt. Érkeznek viszont újak, de már nem fizikai boltokkal. A német e-kereskedelem nyomul a magyar piacon.

A berlini központú Zalando online életmód- és divatáruház bejelentette, hogy a közeljövőben nyolc új piacon jelenik meg: Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szlovákiában és Szlovéniában még idén, Magyarországon és Romániában pedig 2022-ben – tudatta a tárasaság a Forbes.hu-val.

Az e-kereskedelem felfutásának egyik nagy nyertese a német óriáscég. 2020-ban az éves árbevétele 23 százalékkal nőtt és elérte a 8 milliárd eurót, az idei évre pedig már 24 százalékot meghaladó bővülést várnak. A német piacon az Amazon és a katalógusairól ismert OTTO mellett a harmadik legnagyobb szereplő a Zalando, amely 1,6 milliárd eurós forgalmával a negyedik Media Marktot előzte meg tavaly. 

Exkluzív: 10 millió euróval szállnak be nagyágyúk a magyar fintech startupba

A Zalando 2008-ban az ismert berlini startup inkubátorból, a Rocket Internetből indult, innen hódította meg a kontinenst a Netpincért felvásárló Foodpanda is, például. A Rocket Internet modellje az volt, hogy más piacokon már bevált modelleket építettek fel a német, majd európai, illetve ázsiai piacokon (vagyis copycat-eket skálázott fel nagyon gyorsan).

A Zalando online cipőárusítással kezdte, vagyis az amerikai Zappos mintájára jött létre (ezt a céget amúgy az Amazon vásárolta fel). A 470 millió eurónyi befektetést felszívó és dinamikusan növekvő startup aztán 2014 őszén lépett tőzsdére. 

A magyar piacra már belépett egy profilban hasonló német cég, a hamburgi székhelyű About you, amely eddig 300 millió eurónyi befektetést kapott. 

Borítókép: A Zalando berlini központja. 


Oszd meg!