Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Az állami milliárdokból támogatott öt balkáni útvonal közül hármat bezár a Wizz Air

Nyugat-balkáni útvonalai közül hármat kivett a menetrendjéből a Wizz Air. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás áprilisi kifutása után jó esetben is csak kettő üzemel majd tovább piaci alapon. 

A magyar állam 2016 végén írt ki pályázatot támogatott útvonalak repülésére, ezen egyedüli indulóként nyert a Wizz Air. A kormány célja az volt, hogy a Malév csődje óta piaci alapon senkit sem érdeklő útvonalakra a gazdasági kapcsolatok élénkítésének céljával tereljen forgalmat, a siker azonban kérdéses. Az, hogy erre maximum 4 milliárd forintot szántak, nyilvánosságra került, a Wizz Airnek kifizetett támogatás pontos összege azonban majd csak később, a támogatási időszak végén ismerhető meg. 

Az első másfél évben nem kellett az időarányosan maximálisan járó teljes összeget kifizetni, mert egy kis része a járatoknak pótlás nélkül is gazdaságosan működött. Az elmúlt egy év nagy részében a balkáni útvonalak is szüneteltek, ezzel csökkent a Wizz Airnek fizetendő összeg is. A jelenlegi menetrend szerint a balkáni járatok februártól újraindulhatnak, ez azonban nettó pénzkidobás lenne. Üzleti alapon az ünnepek után szinte teljesen leállt a Wizz Air Magyarországon is, a héten összesen 4 járata indul el 3 célállomásra és a balkániakon túl februárra is csak 3 útvonal újraindulását tervezik. Mindenesetre becslésünk szerint 2,5 és 3 milliárd forint közötti összegbe kerülhet az adófizetőknek a balkáni repülés négy évig tartó támogatása. 

A Wizz Air sose ígérte, hogy a támogatási időszak lejárta után folytatja a repülést az összes útvonalon, csak bízott benne, hogy lesznek, amelyek megállnak a lábukon piaci alapon is. Az korábban is látszott a jegyárakból, hogy Szarajevóra és Pristinára van legkisebb igény, Szkopjéba, Tiranába és Podgoricába volt, hogy sűrítették is a járatokat, a szerződésben vállalt heti kettő helyett háromszor repülték. Ezért Szarajevó és Pristina megszűnése nem meglepetés, Tiranáé annál inkább. Az albán fővárosba ugyanis kifejezetten magas árakon tudta tölteni gépeit a Wizz és jelenleg is komoly bővítést hajt végre az albán fővárosban, új bázissal.

Az, hogy Podgorica és Szkopje megmarad, még nem teljesen biztos. Most annyi látszik, hogy a 4 éves támogatási szerződés lejártával március végén  azonnal megy a kukába a másik három, de közben az összes útvonalát folyamatosan vizsgálja a légitársaság és nagyon valószínű, hogy áprilisban jóval kevesebb járatot fog üzemeltetni, mint amennyire ma árulja a jegyeket.

A korábban már meghirdetett útvonalak közül nem csak a balkániak szűnnek meg biztosan, így járt már Menorca és Hannover is. A ma még árult útvonalak esetében legalább abban lehet bízni, hogy ha tavaszra le is állnak, nem engedi el őket végleg a légitársaság, hanem a járványhelyzet normalizálódásával, az utazási kedv visszatérésével még tervezi visszahozni őket.   


Oszd meg!

"Egy nyugati mércével mérve elavult pincészetet vettem, szőlőbirtok nélkül, azt nem is adták volna, de pénzünk sem volt rá"