Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A Johnson & Johnson Covid-vakcinája.

Átoltottság: már csak ennyi hiányzik az újabb szabadsághoz

A Koronavírus Sajtóközpont friss adatai szerint a hétvégén összesen 14 ezer oltást adtak be csupán. Fontos újdonság is életbe lép az oltási kampányban júliustól. 

Kijöttek hétfő reggel a friss adatok, amik arról árulkodnak, hogy tovább enyhült a járványügyi helyzet Magyarországon, az oltási kampány ugyanakkor nagyon belassult. 

A beoltottak száma 5 468 205 főre emelkedett hétfőre, vagyis a hétvégén 14 ezren kapták meg első oltásukat, derül ki a kormányzati koronavírus-oldalon ma megjelent adatokból. 4 842 148 fő már a második oltását is megkapta. 

A kormány korábban bejelentette, ha elérjük az 5,5 millió beoltottat, újabb lazítás jön a szabályokban, például már beltérben sem kell majd maszkot hordani, vagyis

hasonló lesz az életünk ahhoz, amilyen a járvány előtt volt.

Sok helyen, ahol eddig szükséges volt, már a védettségi igazolványt sem kell majd felmutatni. 

Ugyan belassult az oltási kampány, de reálisnak tűnik, hogy a héten 32 ezren megkapják az első adag vakcinájukat, ennyi kell ahhoz, hogy elérjük az 5,5 millió beoltottat és az újabb enyhítéseket. 

Itt vannak az újabb enyhítések: nem kell maszk beltérre, a szállodákba és éttermekbe védettségi igazolvány sem

Javuló adatok 

Az Operatív törzs már nem közöl napi adatok, a hétvégi számokat egyben, hétfő reggel hozzák nyilvámosságra. Ezek szerint most hétvégén összesen 132 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 042 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 989 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 738 391 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 39 662 főre csökkent. 157 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.

Mit tegyen, aki oltást szeretne? 

Oltásra továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra és már az érvényesen regisztrált Magyarországon élő külföldiek és külhoni magyar állampolgárok is tudnak időpontot foglalni a számukra legkedvezőbb kórházi oltópontra és az elérhető vakcinákra. 

Milyen vakcinát választhatunk még? 

Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. 

Astrások: a harmadik oltás után erős az immunválasz

Fontos újdonság júliustól 

Magyarország felajánlja a szomszédos országoknak, hogy júliustól a hazánkkal közös határok mentén élők is felvehetik a koronavírus elleni védőoltást Magyarországon. Ezzel hazánk tovább növeli a járvány elleni védettségét, és a magyar lakosság, valamint a külhoni magyarok védelme érdekében kiterjeszti a védettek körét közvetlenül a magyar határok mentén élőkre is

függetlenül attól, hogy magyar vagy nem magyar állampolgárok. 

Oszd meg!