Csendben világhírű, 200 éves és magyar. Mi az?

Talán olvastad – mert még a Washington Post és a New York Times is lehozta –, hogy januári számunkat idő előtt vissza kellett hívni az újságárusoktól. A Hell Energy tulajdonosai kértek ideiglenes intézkedést […]

Bővebben

Ashton Kutcher hívott, szinte csak engem ismert – Pistyur Vera és Fehér Gyula a Forbes Flow színpadán

Egy magyar startup-befektetőcég, ami Ashton Kutcherrel indult, és (hamarosan) már 20 millió euróval a zsebében keresik a következő nagy dobást. Pistyur Vera és Fehér Gyula, az Oktogon Ventures alapítói a Forbes Flow 2019 nagyszínpadán beszélgettek Sándor Krisztián újságíróval, és közben még egy startup pitch-ét is meghallgatták, élőben a színpadon.

„Megmondtam, hogy hol ülök” – kezdte viccesen a beszélgetést Vera, aki szerint a színpadi ülésrend is kérdéses volt a két cégalapító között. Persze szó sincs véres rivalizálásról: Vera és Gyula évek óta barátok, frissen alapított kockázatitőke-befektetőcégük, az Oktogon Ventures is sokat merít ebből az ismeretségből.

Fehér Gyula a színpadon. Fotók: Fekete Csaba

„Feküdtem a gumimatracon, és dühöngtem, mert csörgött a telefon” – emlékezett vissza Vera arra a pillanatra, mikor Gyula felhívta: itt az idő, alapítani szeretnék egy befektetőcéget. Vera eleinte bosszankodott, amiért a nyaralása legelső napján is dolgoznia kell, Gyula ajánlatára azonban nem mondhatott nemet.

„Nem először merült ez fel kettőnk között, nem kellett sokat gondolkodnom.”

Fehér Gyula rutinos szereplője a startupok világának, a Ustreammel egyszer már elérte mindazt, amiről sok fiatal vállalkozó csak álmodhat. Ugyanakkor nem szeretett volna újabb startupba kezdeni. „Visszagondolva a Ustream kezdeti körülményeire, ma már nem tudnék ellenállni a kísértésnek, hogy pénzzel oldjak meg olyan dolgokat, amiket akkoriban még azzal nem lehetett.”

Ugyanakkor Gyula „picit negyven felett” nem hiszi, hogy azonnal nyugdíjba kéne vonulni – mivel a startupok most is érdeklik, a befektetőcég nyílt az optimális megoldásnak.

Pistyur Vera küldte a listát Ashton Kutchernek, hogy milyen startupokat érdemes csekkolnia mint befektető.

És hogy honnan tudta, hogy itt az idő? Egyszerű: megjelent Ashton Kutcher és magyar cégek iránt érdeklődött.

„Kisbefektető volt a Ustreamben, innen ismerem. Egyszer Budapestre jött és kis túlzással csak engem ismert itt, felkeresett”

– mesélte Gyula. „Ismert befektetővé nőtte ki magát, egyre relevánsabb.”

Az első közös befektetés a Bitrise volt, amibe „összesen 200 ezer dollár körül” szálltak be. „Ez a könyv szerint most a sokszorosát éri, meglátjuk, mi lesz pár év múlva” – mondta Gyula, aki szerint előbb a cégeknek kell rendben lenniük, „a smúzolás ráér utána”.

Az Oktogon Ventures 150 ezer dollártól 1,5 millió dollárig kínál kockázati-tőkebefektetéseket, utóbbi összeg azonban sosem elsőre jön össze, hanem részletekben, fokozatosan. A kritériumok egyszerűnek tűnnek, de Vera szerint szigorúan veszik őket. „Az adott termék már létezzen. Az ötletfázis nem a mi fázisunk” – mondja. „Olyan cégalapítókat keresünk, akikben megvan az ambíció, hogy nemzetközi sztorit vigyenek végig” – fejti ki Gyula.

„Az első vételi ajánlatnál ne remegjen meg a kezük.”

Az Oktogon Ventures működését a Forbes Flow színpadán, a közönség előtt is próbára tették: a Billingo nevű online számlázó startup alapítói két percben pitchelték, mire volna szükségük ahhoz, hogy a nemzetközi piacon is megjelenhessenek.

„Virtuális pénzügyi vezető létrehozása a cél” – magyarázta Sárospataki Albert ügyvezető, aki szerint Csehország, Szlovákia és Románia lenne a célpont, a növekedéshez pedig 150 millió forintra lenne szükség.

„Egy ilyen beszélgetés általában egyórás, és több is van belőle”

– mondta Gyula, aki szerint van üzleti potenciál a Billingóban, de nem az Oktogon Ventures fókusza. Vera szerint vannak más módok is a tőkebevonásra, a kockázati tőkebefektetés szerinte a Billingo esetében túl nagy tulajdonosi arány feláldozásával érhető csak el, inkább magánbefeketők felé terelné őket.

Fotók: Fekete Csaba

 

"Minden értelmes ember önfejűnek tűnik időnként."