Horváth Béla a magyar biztosítási piac elmúlt évtizedeinek – ahogy ő maga, mint volt kosaras fogalmaz – MVP-je, azaz legértékesebb „játékosa”. Ugyan nem a szerénységéről híres, de kétségtelen, állításában sok igazság van. Egyébként hét évnyi csönd után a közelmúltban újból hallatott magáról. A sokakat megosztó üzletember könyve most jelent meg – miért is érdekes Horváth Béla? Erről ír Szekeres Tamás, a kötet szerkesztője.
Volt
szerencsém az elmúlt másfél évben jó néhány emberrel beszélni, akik – családtagok,
ismerősök, szakmabéliek – valamennyien jó ismerői Horváth Bélának. Nyugodtan
mondhatom: nem egységes a megítélése. Sokan elképesztően tisztelik, mások teli
torokból szidják, mi több, a legtöbbükben az imádat-utálat egyszerre van jelen.
Egy biztos: senkit nem hagy hidegen.
A magyar biztosítási piac „nagy örege” – lehet, ezt minősítést ő kikérné magának – 2013-ban lépett le a színről, amikor le kellett mondania az általa indított CIG Pannónia igazgatóságának elnöki posztjáról. Mondhatni, kvázi nyugdíjba helyezte magát, sörfőzdébe, műgyűjtésbe és Pozsonyi úti bisztróba ölte energiáját. Most azonban néhány hete újból hallatott magáról, egyrészt megjelent önéletrajzi könyve, másrészt az utolsó biztosítós munkahelyén bekövetkezett változások miatt ismét aktivizálta magát.
Az elsősorban médiaguruként ismert Bayer József távozása szerinte nagy reményekkel kecsegtető fejlemény.
„Az, hogy az Opus Globalnak végre döntő szava lesz, Mészáros Lőrinc ide, Mészáros Lőrinc oda, nagyszerű lehetőség, hiszen az ő érdekeltségébe tartozik egy banki konglomerátum 1,9 millió ügyféllel. Soha nem volt ilyen jó esély arra, hogy a régi nagy álmom, egy igazán nagy és erős hazai biztosító létrejöhessen. Ez nemcsak az én lelkemnek fontos, de a magyar gazdaságnak is, ugyanis a bankok mellett a biztosítók hazai kézben tartása is nemzetstratégiai cél kell hogy legyen.”
Horváth Béla tudja, mit beszél, hiszen a pályáját – édesapja nyomdokain haladva – még az akkor monopolhelyzetben lévő Állami Biztosítónál (ÁB) kezdte, de azután ennek az „iparágnak” szinte minden szegmensében megfordult, négy zöldmezős beruházású biztosító alapításában vállalt kulcsszerepet.
„Angliában már háromért lovaggá ütötte egy brit kollégámat a királynő, de nekem fontosabb az, hogy az új cégek gründolásával 4-5 ezer új munkahelyet teremtettem.”
Szóval az ÁB-nél még a daliás időkben kezd, amikor a pártvonalon jól fekvő Gerebenics elvtárs volt a biztosító első ember, akinek a felesége – jellemző a korra – sztahanovista csirkekopasztóként (!) lett „híres”. Béla, a monopolhelyzet 1986-os megszűnése előtt még nem a szakma sztárja, de már fontos ember, a Dél-Pesti igazgatóság vezetője, igazi megszállott munkamániás.
„A mostani, harmadik feleségem azt szokta mondani, hogy én harmincéves korom óta gyakorlatilag cölibátusban élek. Arra céloz, hogy a munka miatt nem sok időm jutott rá és a gyerekeimre. Alighanem igaza van, de én már csak ilyen vagyok, nem véletlenül lett a könyvem címe: Kelj korán, dolgozz sokat, találj aranyat!”
Kétségtelen, Horváth Béla azon kevesek egyike, akinek ez tökéletesen bejött.
Az ÁB és a Hungária után két évig készíti elő Fekete-Győr Andrással (a Momentum pártelnökének édesapja) a Gloria Biztosítót, majd az utolsó pillanatban cserben hagyja, mégis inkább a hazai piacon akkor lábát megvető NN-hez igazol második embernek. A holland céggel elképesztő sikereket ér el, messze-messze hamarabb fordul nyereségesbe a cég, mint amire bárki is számíthatott.
Nem akart alkalmazott maradni, tulajdonrész kellett neki
„Aad Jacobs, az NN akkor első embere meghívott minket magához egy rövid látogatásra, amiből aztán egyórás beszélgetés kerekedett. Szerintem csak meg akart minket »fogdosni«, látni, hogy valóban hús-vér emberek vagyunk, annyira kiemelkedően produkált a magyarországi cég – nosztalgiázik büszkén.”
Akkoriban – kilencvenes évek közepe! – havi másfél milliót keres, mégsem elégedett.
„Tudom, nagyképűen hangzik, de higgyék el nekem: ameddig az ember nem keres havi ötmillió forintot, addig nem tudja, milyen kevés pénz az – mondja, célozva arra, hogy az ember igényei a jövedelménél is gyorsabb ütemben nőnek.”
Remek társasági ember, jó barát, kemény főnök, kíméletlen ellenfél – ez vajon melyik arca Fotó: Kleb Attila
Tény ami tény, Horváth Béla
elégedetlen, mert a hollandok, a vállalati kultúrára hivatkozva, nem adnak neki
részvényopciót, ő pedig tulajdonos is akar lenni, nem csak alkalmazott. Így
kerül a kilencvenes évek végén az ABN Amro
Mébithez, ahol már első ember, s bár a fizetése itt is „csak” évi 50-100 millió
forint, de boldog, mert részvényopciót is kap.
Bár ezzel a céggel korántsem szárnyal annyira, mint az NN-nel, amikor 2000-ben bejelentkezik vásárlóként az AVIVA, s
végül 30 milliárdért megveszi a biztosítót, neki is „leesik” egymilliárd.
„Tudom, ez a legtöbb embernek őrült összeg, s persze nekem is az volt. Csak pár évvel később esett le a tantusz, hogy az alapító okirat szerint 20 százalék járt volna a menedzsmentnek. Ha erről nem feledkezem meg, és egy kis ügyeskedéssel vállalkozói szerződést kötve kedvezőbben adózom, akkor nem egy, hanem két és fél milliárd folyt volna be a bankszámlámra – sokkol vallomásával hősünk, aki még hozzáteszi: – Szerencsére ilyen szempontból jó a karakterem, utólag már nem jajveszékelek semmin.”
Az eladás után,
még hat évig marad a cégnél, ami több szempontból is rossz döntésnek bizonyul.
Dicstelen vége lesz itteni pályafutásának, francia főnökével összekülönbözik,
távoznia kell. Ám ez a „fékezhetetlen ambíciójú fickó” – így jellemzi önmagát –
nem adja fel, mi több, a bankelnökként és miniszterként is ismert Járai
Zsigmonddal szövetkezve megalapítja a bevezetőben már emlegetett CIG Pannóniát.
A gründolás
azonban – az ő személyes története szempontjából – nem sima ügy, az alapítók
egyik meggbeszélésén furcsa tünet észlel magán (konkrétan egy köhögés után vért
köp), s a vizsgálatok után a doktorok közlik vele a sokkoló hírt: nyelvgyökrák.
Orvos barátja utólag bevallja, hogy a leletek alapján nem adott neki öt
százaléknál többet a túlélésre, de Béla problémamegoldó alkat, nem sajnál
ötvenmilliót, hogy a legjobb kezelést kapja. És valóban, bostoni
specialistáknak hála, ha átmeneti hetven kiló súlyvesztéssel is, de meggyógyul.
Idehaza
beleveti magát a munkába, ám elkövet hibákat, és a 2008-ban kezdődő
világválság, meg az itthoni gazdasági környezet is megnehezíti a helyzetet. Van
egy pillanat, amikor a belső harcok és a cég megroggyant helyzete, no meg a rák
kezelésének mellékhatásaként jelentkező depresszió miatt megroppan, s el akarja
dobni magától az életet. De ebből is kijön, igaz, a CIG Pannóniában közben az
irányítást átvevő Bayer Józseffel vívott harcot elbukja.
Jelenleg igen aktívan ugyan, de nyugdíjas életet él, ám hiába 65 éves, ismerői szerint mégis ugrásra késze áll. Mondjuk – régi téma ez –, ha liberalizálnák Magyarországon az egészségbiztosítási piacot…
Tudni kell: az élet-, a vagyon-, és az egészségbiztosítás mindenhol nagyjából a piac egyharmadát adja. Mivel az első kettő nálunk hatszáz-hatszáz milliárdos tétel, ennyiről kell most a biztosítóknak lemondaniuk. Csak az a gond, hogy bármely kormány neki akart ennek futni, a politikai ellenfelei populista lózungokat harsogva meghiúsították. Szóval ameddig ebben a kérdésben nincs nemzeti egység, megpróbálni sem érdemes. Pedig mindenki jól járna vele: a lakosság nívósabb szolgáltatást kapna, mert nem egyenként, kiszolgáltatva állnának szembe a nagy intézményekkel. A magánrendeléseken és a paraszolvencia formájában meg amúgy is elkölt ennyit az egészségére. A biztosítók, ugye, keresnének évi hatszáz milliárdot pluszban, az állam pedig több adóforintot szedne be, kapna egy színvonalasabb egészségügyet, és kevesebbet kellene táppénzre költenie.
Önéletrajzi könyve, pályatársak és „szemtanúk” nem mindig hízelgő interjúival a minap jelent meg. Fotó: Tea Kiadó
Támogat és jótékonykodik
Horváth Béla az általa létrehozott és róla elnevezett
alapítvány révén a magyar kortárs képzőművészet legjelentősebb mecénása. A
betegség leküzdése után meg a közép-európai rákbetegek világszínvonalú
kezelésének elősegítése céljából egy másik alapítványt is létrehozott, ami ma
már évi 100 millióból gazdálkodik.
