Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Kép: Bethesda // Steam

A nácik még mindig Európa urai, de két kattant csajjal nem bírnak el

A forradalom sikerrel járt, Amerika nem nyögi többé a nácik terrorját. A sokáig a Vénuszon bujkáló, demens Hitler halott, Európa azonban még nem lélegezhet fel.

Főleg, hogy a nácik réme, az általuk csak Terror Billyként emlegetett William Blazkowicz nyom nélkül felszívódott, így a világ legsikeresebb nácigyilkosának ikerlányaira hárul a feladat, hogy folytassák apuci karrierjét. Persze nem lesz könnyű kitörniük a papa árnyékából: mégiscsak ő az, aki megölte Adolf Hitlert.

Sokadik világháború

A texasi id Software 1992-ben elkészítette Wolfenstein 3D című lövöldözős játékát, ami tulajdonképpen megteremtette a belső nézetes akciójátékok (first person shooter – FPS) máig népszerű műfaját. A játékban B.J. Blazkowicz amerikai kémet irányíthattuk, vele kellett kiirtanunk a fél náci haderőt, majd végül magát Hitlert is cafatokra szaggathattuk, aki stílusosan „Eva, auf wiedersehen!” felkiáltással hullott a porba. (Alant megtekinthető a legendás jelenet.)


Adolf Hitler halála az 1992-es Wolfenstein 3D-ben

Nem kellett sok hozzá, hogy a Wolfenstein sorozattá hízzon, több rebootot is megélt, igazán viszont csak 2014-ben kapott erőre a svéd Machine Games által. A stúdió Wolfenstein: The New Order című játéka szerint a háborút a németek nyerték, Amerikát is térdre kényszerítették. B.J. a 60-as évekig egy fejsérülés miatt egy szanatóriumban lábadozott, aztán mikor magához tért, egy robotokkal, mutánsokkal, szörnyszülöttekkel és fejlett űrhajókkal teli világban találta magát.

Jobb dolga nem lévén B.J. beköszönt az immár sugárfegyverekkel és kibernetikus implantátumokkal felturbózott übermenscheknek, hogy először Európában ritkítsa meg a gumitalpúak egyébként roppant népes létszámát, majd Amerikába utazva pucolja ki édes anyaföldjéről az évtizedek óta mindent kontroll alatt tartó nácikat – akiket egyébként a helyi ultrakonzervatív gondolkodók nem is utálnak annyira.


A Wolfenstein: Youngblood megjelenési videója

Nem csak vér, ideológia

A The New Order egy felettébb erőszakos játék, elsősorban mégsem ezért, hanem szatirikus nézőpontja, szokatlan intellektusa miatt emlékezetes. Nem sok olyan videojáték van a piacon, ami a koncentrációs táboroktól kezdve az amerikai rasszizmuson át a náci eszmerendszer gyökeréig minden világháborús sokktémát érint valahogy, a The New Order viszont ilyen (erről a játékról is írtam anno, akit érdekel, itt olvashatja el a PC Guru magazinban megjelent cikk online változatát). Mindemellett viszont régimódi lövölde is, ami a maga korában kasszasiker lett, így adta magát, hogy a 2017-es Wolfenstein II: The New Colossus is nagyot szakít majd.

Nem így lett – bár a kritikusok többségében szerették a folytatást (én annyira nem, méghozzá ezért és ezért), a játékosokkal nem találta meg a hangját a program, a sorozat kiadásáért felelős Bethesda Softworks pedig elnéző mosollyal az arcán ugyan, de drasztikus lépést tett a franchise átalakítása felé. Gondolatmenetük alapja az lehetett, hogy amennyiben a rajongók unják a macsó B.J. magányos öldöklését, akkor biztos bejön nekik, ha a marcona baka helyére két cserfes tinilányt helyeznek. És ha már náci lúd, meneteljen bakancsban: a két ifjú hősnő kooperatív játékot kapjon, ami a klasszikus FPS-ek helyett inkább a modern looter shooter zsáner megoldásaira épül.

Kép: Bethesda Softworks / Steam

Bár ez már a 80-as évek, a 60-as is pontosan így festett // Kép: Bethesda Softworks

Ha ez a kifejezés ismeretlen, az nem az olvasó hibája: viszonylag új műfajról van szó, aminek lényege, hogy a játékosok többedmagukkal lövöldöznek olyan ellenfelekre, amik sokszor jóval erősebbek náluk, haláluk után pedig tapasztalati pontokkal és egyéb javakkal (fegyverek, pénz, speciális kütyük) jutalmazzák a kitartó, egymást segítő gamereket. Főleg online játékok ezek, ide tartozik az Activision-féle Destiny-sorozat, vagy a Ubisoft által gondozott The Division 1-2, de még az Electronic Arts is beszállt a buliba a tavaly kiadott, ám villámgyorsan pofára eső Anthem című játékkal.

Nincs ezzel baj, az idők változnak, egyes műfajok kihalnak, mások felvirágoznak. Tudni kell azonban, hogy nem minden franchise alkalmas a stílusváltásra, főleg nem úgy, hogy a megszokott játékmeneten túl a sokak által szeretett főszereplőt is kirántják alóla. A Wolfenstein: Youngblooddal azonban ez történet: a 80-as évek Amerikájában járunk, B.J. és felesége, Anya viszonylagos békében neveli ikerlányaikat, akiket persze vérmes kis gyilkosokká képeznek, biztos, ami biztos – így mikor az idős B.J.-nek váratlanul nyoma vész, Soph és Jess Blazkowiczra hárul a feladat, hogy nörd barátnőjük segítségével Európába, egészen pontosan Neu-Párizsba utazzanak az apjuk után.

Az első csó… gyilkosság

Ideális esetben most jönne az a rész, ahol leírom, hogy lám, az erős, egyedi női hősök jót tettek az eddig inkább virslifesztiválhoz hasonlító Wolfenstein-univerzumnak, de sajnos nem egy tökéletes világban élünk. Soph és Jess idegesítő, kidolgozatlan fércművek, némi tarantínós szociopátiával és a 80-as évek akciófilmjeit idéző egysoros beszólásokkal. Az ötlet, gondolom, az volt, hogy a kezdettől fogva gyilkosokká nevelt lányok egyszerre legyenek betegesen erőszakosak és vonzóan szellemesek, az eredmény viszont két olyan karakter, akiket jobb nem hallani és látni – szerencsére a korábbi Wolfenstein-játékokhoz képest viszonylag kevés átvezető videóhoz lesz szerencsénk, és azokat is át lehet pörgetni.


A történetre fókuszáló előzetes

A sztorival kapcsolatban sokat nem veszítünk: míg a korábbi Wolfenstein-játékok pályáról-pályára ívelő akcióprogramok, amikben igenis fontos a sztori, máskülönben nem értjük, hogy kerül B.J. egyik helyszínről a másikra, addig a Youngblood a fent említett looter shooter gyökerek miatt egy viszonylag szabadon bejárható Párizst dob a játékosok elé, akik már az első, oktatómódnak is beillő órát követően tudják, mi a dolguk. Adott a nácik által ellenőrzött metropolisz három szuperrobotja, ezeket kell kiiktatni, és bumm, liberté. A francia ellenállás azt is tudja, hol vannak a robotok – annyi a bibi, hogy a kicsinálásukhoz fel kell tápolni magunkat, azaz mindenféle küldetéseket vállalni, nácikat ölni, és az így gyűjtött tapasztalati pontokból (no meg pénzből) extra képességeket, fegyvereket vásárolni.

Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a párizsi katakombák mélyén bujkáló ellenállás bázisáról kiindulva a város fontosabb negyedeibe juthatunk, ahol is foglyokat szabadíthatunk ki, kémkedhetünk, vagy csak simán megmutathatjuk a náciknak, hogy árják ide vagy oda, két tini csaj százával darálja be őket. Ahogy elhagyunk egy helyszínt, a kiirtott ellenfelek feltámadnak, így tulajdonképpen minden látogatás ugyanazzal a küzdelemmel indul és zárul. És bár a szuperrobotok helye ismert, odáig merészkedni nincs értelme, mert a játék elején az őket őrző bakák szintje jóval magasabb Soph és Jess értékénél (ezt számmal jelzi a program), emiatt pedig két pisztolylövés is elég, hogy leterítsék a gyilkos párost.

A Youngblood befejezéséhez tehát monoton darálás vezet, ez a looter shooter műfaj egyik rákfenéje – sebaj, feloldja ezt a kooperatív móka, ami, valljuk be, itt is működik.

Kép: Bethesda Softworks / Steam

Ketten játszva is akad kihívás // Kép: Bethesda Softworks

Jess és Soph ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek, a Youngblood pedig egyedül is játszható, ilyenkor a mesterséges intelligencia vezérli ikertestvérünket, méghozzá egész hatékonyan. A játék viszont akkor kap erőre igazán, ha mindkét szereplő mögött valódi játékos bújuk meg. Ehhez két példányra (vagy a barátunk behívására alkalmas Buddy Pass-t is tartalmazó Deluxe változatra) lesz szükségünk,, de annyi baj legyen: a tízezer forint körüli árért bőséges tartalmat kapunk, amit a kioldható páncélok, fegyverek és ruhafestések utáni hajsza miatt többször is végigjátszhatunk – akár nehezebb fokozaton is.

Unatkozni nem fogunk

A Youngbloodban kismillió vicik-vacak gyűjthető össze a pályákon, mellékküldetések vállalhatók, és kihívás is akad, még ha nem is kizárólag jó okból. Sajnos messze ez a rész a legkiegyensúlyozatlanabb a Machine Games sorozatában, főleg a főellenfelekkel vívott harcok keservesek, de még a szájhúzós nehézségek ellenére is élvezetes cafatokra lőni az oktondi nácikat, akik bár az egész világot uralmuk alá hajtották, olyan ostobák, hogy simán kisétálnak a plazmaágyú elé. Ahogy fejlesztjük a lányokat, úgy válnak egyre erősebbé, ügyesebbé, ez viszont nem jelenti azt, hogy csak a nyílt tűzharcok vezethetnek eredményre. A lopakodásnak a The New Order óta hagyománya van a sorozatban, és bár annyira itt az újratermelődő bakancsosok miatt ez annyira nem hangsúlyos, a lehetőség adott. Még a gépesített übersoldatok is kiiktathatók egy ügyes késeléssel, amit akár láthatatlanul is elkövethetünk – hol tart már a tudomány!

Tennivalónk (és ölnivalónk) tehát lesz dögivel, de egy dolog nagyon hiányzik a Youngloodból: a hangulat.

A lányok irritálók, és nem lesznek szimpatikusak a végjátékban sem. A többi szereplő, például a francia ellenállás alakjai annyira jellegtelenek, hogy ha maga Frau Engel tart Lugert a fejemhez sem tudom felidézni a nevüket. Neu-Párizs pedig, bár látványos, kidolgozott helyszín, sajnos teljesen steril. Lakosokkal nem találkozunk, mindenhol katonák róják az utakat, ennek oka pedig, hogy a németek kiürítették a helyet – hát persze.

Kép: Bethesda Softworks / Steam

Még hogy Párizs vendégszerető város // Kép: Bethesda Softworks

A legjobban azonban a korábbi játékok intellektusa hiányzik. A Wolfenstein nemcsak arról szól, hogy a csupa izom B.J. élvezettől duzzadt haraggal az ajkán vágja el a tetőtől talpig gonosz nácik torkát. A túlzásba vitt erőszak mögött komoly témák húzódnak, olyan morális kérdések kerülnek elő, amik még a magukat sokkal komolyabban vevő háborús műalkotások körében sem mindig ötlenek szembe, hát még a videojátékok között, amiknek elsősorban a szórakoztatás a céljuk. Itt ez hiányzik, és félek, hogy a Bethesda ebbe az irányba akarja tolni a szériát – ezt támasztja alá, hogy a Machine Games mellé odaállították a Prey című játékot rebootoló Arkane-t, valamint hogy a Wolfenstein: Youngbloodban olyan dolgokra is utalnak, amik a The New Colossus után történtek, például Hitler halálára.

Esélyes, hogy ezeket a kalandokat még átélhetjük egy Wolfenstein III-ban, de sajnos az is, hogy az első két játék összetettségétől örökre elbúcsúzhatunk.

A Wolfenstein: Youngblood PC, Playstation 4 és Xbox One platformokra jelent meg 2019. július 25-én. A játék ára 10-12 ezer forint körül mozog.

Képek: Bethesda Softworks // Steam

 

Néha kedvesnek kell lenned magadhoz egy vereség után.