Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

A Lego módszertanát már az egyetemi pedagógusképzésben is használják Nyíregyházán

Átadták Közép-Kelet-Európa első Lego Education Innovation Studio-ját a Nyíregyházi Egyetemen. A játékos tanulás elvét előtérbe helyező tantermet és módszertani központot szerdán nyitották meg, amelyet már aznap birtokba vettek a tanárok, tanítók és a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók és diákok.

Nyugat-Európa számos, tanárképzést nyújtó egyeteme tagja már annak a nemzetközi hálózatnak, amelyhez immár a nyíregyházi egység is tartozik. A módszertani központ a tapasztalati elven alapuló tanulást helyezi előtérbe, amely aktívan bevonja a diákokat a tanulási folyamatba. Az innovációs stúdió emellett egyfajta közösségi központ is, hiszen összehozza az iskolákat, tanárokat, szülőket és diákokat. A játékalapú tanulás egyik nagy előnye, hogy segítségével kiemelhetőek a STEM ismeretek (tudomány, technológia, mérnöki ismeretek és matematika) a klasszikus tantermi oktatásból.

A megnyíló központ a logika és a játék módszerére építve segíti majd az ismeretek, logikai készségek fejlesztését, a szövegértés, a matematika és a robotika elsajátítását, a játékpedagógiai módszerek és a közös munka élményének megtapasztalását a gyerekeknél.

A Nyíregyházi Egyetem tanárképző intézetében dolgozó oktatók az elmúlt hetekben sajátították el azokat a módszertani alapokat, amelyek segítségével egyre több tanárképzésben résztvevő hallgató ismerkedhet meg a haladó, játékos tanítás elveivel és gyakorlatával.

Az egyetemi oktatók, az alapfokú, illetve másodfokú iskolai tanárok bevonásával úgy fejlesztették ki a tanterveket, hogy azok képesek legyenek feléleszteni a diákokban rejlő természetes kíváncsiságot, emellett pedig szórakoztató és játékos módon segítsék az alapvető kommunikációs és kollaborációs készségek, a kreativitás, valamint a kritikai gondolkodás elsajátítását.

A mintegy 2 700 embernek munkát adó nyíregyházi gyár a világ legfejlettebb műanyagipari termelő egységei közé tartozik. Az 1932-ben Ole Kirk Kristiansen által alapított vállalat a világ egyik legnagyobb játékgyártója.

Boldog szülinapot, Legóember!

 

Borítókép: Zhen Hu / Unsplash

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő