Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

A következő sokk az lesz, amikor mindenki visszatér az otthonából az irodába

Farkas Margit nem krízist, hanem változást kezel: úgy gondolja, a következő hónapok nagy kérdése az lesz, meg tudjuk-e tartani a vírus miatt kialakult új helyzet pozitív hozadékait. Húsz éve dolgozik vezetői pozíciókban az EY-nál, azon kevesek közé tartozik, akik HR-oldalról beszlalomozva váltak globális partnerré. Portréját az áprilisi Forbes magazinban írtuk meg.

Farkas Margittal február közepén találkozunk először a budapesti EY (leánykori nevén Ernst & Young) egyik tárgyalójában, egy nappal azután, hogy azonosítják az első fertőzött személyt Londonban. Margit éjjel repült haza egy tárgyalásról az angol fővárosból – ekkor még egyikünk sem tudja, mekkora káosz uralkodik majd néhány hét múlva az összes európai reptéren. Fáradt, de ezt csak onnan tudom, hogy egyszer megemlíti, egyébként tökéletesen leplezi. A második interjút már telefonon ejtjük meg, március közepén, miután mindketten kivontuk magunkat a forgalomból és átálltunk az otthoni munkára.

A 2020. április Forbes címlapja. Hogyan indítsuk újra a gazdaságot, hogyan építsük újra a bizalmat?

„A következő sokk az lesz, amikor mindenki visszatér az otthonából az irodába – mondja, amikor szóba kerül, hogyan érinti fő tanácsadási területét, a változáskezelést az új helyzet. – A kérdés most az, mit teszünk a gondolkodásmódunkkal:

fontos, hogy ne a régi rendre álljunk vissza, hanem emeljük át a jó dolgokat ebből az időszakból, a munkavállalók felhatalmazását, az irántuk lévő bizalmat.

Ne dobják ki ezeket a cégek, mondván, hogy na, végre mindenki bent van az irodában.”

Margit maga is veterán home office-ozó, nagyjából másfél évtizedes rutinja van a távmunkában, azóta, hogy az EY-on belül 2004-ben felkérték egy learning directori szerepre: 21 ország központosított tréningjeiért felelt, mindegy volt, hol ül fizikailag. A mostani helyzet azonban még neki is új. „Nagy különbség van aközött, hogy egyedül dolgozol-e home office-ban, vagy a családod is otthon van – mondja. – Sokkal szorosabb napirendet kell kialakítani ahhoz, hogy a gyerekednek is meglegyen a rutin az életében. Egyelőre nekünk ez még nem sikerült. Tíz órakor még pizsamában vagyunk és tabletet nézünk.”

Margit és csapata ma leginkább változásmenedzsmenttel kapcsolatos tanácsadást nyújt, fejben már készülnek a következő hónapokra. A kríziskezelési és home office-szal kapcsolatos tanácsokat meghagyják másoknak, de Margitot sokat foglalkoztatja az, hogyan ki figyel most a vezetőkre.

„Ez egy iszonyatos próbatétel a vezetőkön, de ki és hogyan fogja őket támogatni?

Ők most krízist kezelnek, az első számú szempont, hogy vigyázzanak az embereikre, de fontos az is, hogyan tudják az üzletüket hosszú távon megtartani – ez is nyomás rajtuk. Közben mindenki hozzájuk fordul a kérdéseivel, de nekik is van családjuk meg életük.”

A teljes cikket az áprilisi Forbes magazinban találod! A digitális verzió ide kattintva elérhető, ha pedig előtte belelapoznál, itt megteheted:

Borítókép: Orbital Strangers


 

"Minden értelmes ember önfejűnek tűnik időnként."