Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A koronavírus a laborból jött és a kínaiak ezt eltusolták – republikánus külügyesek állítják ezt vaskos jelentésükben

A vizsgálatokkal feltárt körülményekből arra következtetnek, hogy Vuhanban hozták létre egy emberekre is veszélyes vírust, majd mindent megtettek az eset eltusolására.

Még 2020 szeptemberében készült egy átfogó jelentés az Egyesült Államok Kongresszusának külügyi bizottságában, amely összegezte a koronavírus eredetére irányuló összes vizsgálatot. A testület republikánus tagjai a jelentésre támaszkodva, illetve az azóta történt további vizsgálatok és a Kínai Kommunista Párt (KKP) tevékenysége alapján jutott a következtetésre, hogy

a Vuhani Virológiai Intézetben (VVI) szándékosan hoztak létre veszélyes vírusmutánst, a vírus elszabadult, majd a nyomok eltüntetésére nem csak karhatalmi erőt és cenzúrát, hanem amerikai kutatók és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tevékenységét is kihasználták

– mutatta be az állásfoglalást a Portfolio.

Van olyan módszer, ami láthatatlanul hagyja a vírusmódosításokat. Forrás: CDC/Unsplash

Hangsúlyozni kell, hogy közvetlen bizonyítékokat továbbra sem mutatnak be a képviselők, azonban a körülmények alapján nekik világos, mi történhetett.

  • A VVI 2012-2015 között kínai barlangokból gyűjtött denevérektől koronavírus-mintákat.
  • A VVI 2019. szeptember 12-én teljes vírusadatbázisát eltüntette az éjszaka közepén.
  • Még 2019-ben a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg egyik biológiai fegyverszakértője vette át a legmagasabb biztonsági besorolású kínai labor irányítását.
  • 2019 szeptemberében és októberében megnőtt a vuhani kórházakban ápoltak száma, számos koronavírushoz hasonló tünettel.
  • Továbbra sem számol be a KKP és vuhani labor tudósai, hogy milyen kutatásokat végeztek.
  • A VVI munkájában részt vett Dr. Ralph Baricot, aki korábban kifejlesztett egy módszert a nyomtalan genetikai módosításra.
  • A BBC stábját megakadályozták az egyik barlangban való forgatásra, ahonnan mintákat gyűjtöttek.

A képviselők szankciókat javasolnak Kína és kínai kutatók ellen, illetve a víruskutatások nemzetközi normáinak kialakítására.

Oszd meg!