A kormány további engedményeket is ad azoknak, akik sikeresen átképzik magukat vállalkozóknak.
Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a “Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása” és az “Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása” című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t. A pályázatot korábban is kiírták már, legutóbb tavasszal lehetett pályázni, akkor 16 milliárd volt keretösszeg.
7800 álláskereső vehet benne részt
Hangsúlyozta: a programok sikeres megvalósítása eredményeként mintegy 5200 fiatal és 2600 30 év feletti álláskereső nyer majd el támogatást az újonnan alapított vállalkozás indításához és az első éves működéséhez. Az álláskeresők átképzése kiutat jelenthet azoknak is, akiket most bocsátanak el a közigazgatásból.
A kiemelt projektek keretében a Magyar Államkincstár (MÁK) egyszerűsített költség-elszámolási mód alkalmazásával nyújt támogatást azon 18-30 év közötti fiatalok és 30 év feletti álláskeresők vállalkozásindítási tevékenységéhez, akik az “Álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzése – képzés és mentorálás” című felhívás keretében vállalkozásindítással, vállalkozás-fejlesztéssel kapcsolatban felkészítésben részesültek, és jóváhagyott üzleti tervvel rendelkeznek – részletezte az államtitkár.
A potenciális vállalkozók a GINOP-5.1.9-17 projekt keretében támogatott szervezetek által nyújtott képzési programok teljesítésével szerezhetik meg a vállalkozásindításhoz szükséges kompetenciákat, elsajátíthatják az alapvető jogi, pénzügyi, gazdálkodási, munkaszervezéssel, gazdálkodással és irányítással kapcsolatos ismereteket, megismerhetik a vállalkozási formák típusait, képessé válhatnak előkészíteni önfoglalkoztatóvá vagy vállalkozóvá válásuk lépéseit.
A mostani felhívások révén elérhető,
a MÁK által az egyes újonnan megalapított vállalkozások részére továbbadott támogatás összege 4,5 millió forint lehet.
Ez az összeg az önfoglalkoztatás, továbbá a vállalkozásban foglalkoztatott munkavállalók személyi jellegű ráfordítására, valamint ennek 40 százalékáig a vállalkozás indításához szükséges egyéb tevékenységek finanszírozására, eszközbeszerzésre, információs technológiai fejlesztésre, bérleti díjra, marketing és kommunikációs tevékenységre fordítható.
Borítókép: Ramy Mans // Unsplash