Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A Hajdu már nem is gyártja ugrálós mosógépét

Ha azt mondom, Hajdu, a legtöbb embernek mosógép ugrik be, nem pedig hőtechnikai eszközök és főleg nem autóipari alkatrészek. Pedig ma már ez a fő irány, még a Mercedesnek is beszállítanak. Novotni Anna, a Hajdu cégcsoportjának egyik vezérigazgatója kedden, a Forbes Roadshow miskolci állomásán beszélgetett Galambos Mártonnal, a Forbes főszerkesztőjével.

Kisebb meglepetéssel kezdődött Galambos Márton, a Forbes főszerkesztője és Novotni Anna, a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. vezérigazgatójának beszélgetése. Mármint, tényleg kisebbel, de annyira ikonikus, sok családban a mindennapok  része a termékük, hogy nem teljesen volt magától értetődő: már régóta nem gyártják a kicsi, ugrálós mosógépüket. Amennyira ismert a márka, a tulajdonos család olyan keveset mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Gyártanak viszont sok mindent mást: három tagvállalatban 700 főt foglalkoztatnak, 13,5 milliárdos árbevétellel. A céget egyébként eredetileg hadiipari üzemként alapították, ma az autóipar az egyik fő irány. A Hajdu igazi családi cég, az apa az elnök, három gyereke pedig egy-egy részt irányít a cégcsoportban, egyikük például az erdőgazdálkodást viszi – a volt hadiüzem egy erdő közepén épült, amit a mai napig meghagytak. Anna alatt öt menedzser dolgozik, ő ma már a hosszú távú gondolkodásért, stratégiai tervezésért felel.

dph_8402

A három tagvállalatból az egyik egy vagyonkezelő (ebben van a Debrecen melletti ipari park is, ahol a cégcsoport többi tagja is működik), a másikban gyártják a hőtechnikai alkatrészeket, azaz mindent, ami a melegvíz-ellátáshoz kell, a harmadikban pedig autóipari alkatrészekkel foglalkoznak, préselt fémekkel, lemezalakított alkatrészekkel és az ezekhez használt szerszámok gyártásával. A kipufogóktól a lámpatesteken át a ventilátorburkolatig rengeteg dolgot készítenek, amihez fémmegmunkálás kell.

A családi cégcsoport legrégebbi tagja maga az ipari cég, még 1952-ben alakult, ezt folyamatosan átszervezték, modernizálták, míg az autóipari cég új szereplő, 200 munkavállalóval és 6 milliárdos árbevétellel. A cégekben fejlesztésre összesen 5,2 milliárdot költenek két év alatt, ebből az autotechnikai cégbe megy 4 milliárd, amiben 700 milliós állami támogatás is benne van.

dph_8393

“Azt látjuk, hogy van helyünk a piacon ezzel a profillal” – mondta Anna az autóipari vállalkozásra. Céljuk, hogy magyar beszállítókkal is tudjanak dolgozni. A cég egyébként a láncban elől lévő, úgynevezett Tier1 beszállítója a Mercedesnek, de nem a kecskeméti gyárnak.
Az autóalkatrészeket – például kipufogórendszerekkel és ülésmegoldásokkal – főleg francia és német cégeknek szállítanak be. A cél, hogy autótechnikai cég 5-7 éven belül 6-ról 12 milliárdos nőjön.

Oszd meg!

S ámbár az igazság és a barátság egyaránt drága nekem, szent kötelesség elsőbbséget adni az igazságnak.