Teltházas eseményen, több mint 200 meghívottal indított stratégiai párbeszédet az MTA, a House of Giving és a Forbes Magyarország, hogy új fejezetet nyisson a hazai filantrópiába történetében. Az eseményen bemutatták az először összeállított Nagy Filantróp Riportot.
A House of Giving, a Forbes magazin és a Magyar Tudományos Akadémia közös szervezésében jött létre az a stratégiai párbeszéd, amelynek keretei között a magyar filantrópia jövőjét vitatták meg a hazai giving kultúra legelkötelezettebb szereplői. A három szervező együttműködésével megvalósuló Kik lesznek a 21. század? Széchenyijei? címet viselő eseményt 2026. március 11-én rendezték a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében, ahol az ország meghatározó cégvezetői és kutatói körében ismertették a Nagy Filantróp Riport eredményeit is. A House of Giving kutatása itthon elsőként ad számot a kiemelten vagyonos réteg filantrópiával kapcsolatos gondolkodásáról, attitűdjéről, adományozási gyakorlatáról.
House of Giving: „Szívből adni jó”
Azok, akik rendszeresen adnak időt, pénzt vagy tudást, erősebben kapcsolódnak közösségeikhez, jobb lesz a mentális egészségük, hosszabb távon sikeresebbnek vallják magukat, hozzájárulnak a társadalmi kohézió növeléséhez és a helyi problémák hatékonyabb kezeléséhez. Erre a következtetésre jutott a boldogágindexünket kutató legutóbbi nemzetközi tanulmány (World Happiness Report), mely azt is kiemeli, adni egy olyan folyamat, amely egyszerre formálja a támogatót és a támogatott ügyet is. De vajon mennyire van kultúrája a mai Magyarországon a filantrópiának?