A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

1,8 millióért és 1500 forintért is nyaraltunk idén – ezek a legnépszerűbb hazai turisztikai nevezetességek

11 százalékkal nőtt a turizmus a második negyedévben a Szallas.hu becslése szerint. A legnépszerűbb városok Budapest mellett Siófok, Eger, a negyedik helyre a korábbi hatodik helyezett Szeged futott be, a turisztikai nevezetességek között a fürdők és a várak taroltak.

Az átlagos foglalási érték 14 százalékkal nőtt előző évhez viszonyítva, így ez 42 ezer forint volt. A legnépszerűbb szállástípusok az apartmanok voltak, ahol átlagosan 35 ezer forint értékben foglaltak a vendégek. Az adatok szerint egyébként 10-ből 7 foglalás 50 ezer forint alatti értékre szólt. A SZÉP-kártyás fizetést tízből egy vendég jelezte előzetesen, ők átlagosan 70 százalékkal többet fizetnek egy foglalásért. A SZÉP-kártyát választók egyébként önmagukhoz képest is növelték költésüket a második negyedévben, tavalyhoz képest 22 százalékkal többet fizettek.

A legértékesebb üdülés 1,8 millió forintba, míg a legolcsóbb 1500 forintba került.

11 százalékos növekedéssel zárta a második negyedévet a hazai turizmus a szállásfoglaló oldal becslése szerint. „Az idényhatásokat kiszűrve látható, hogy a vendégszám csak csekély mértékben gyarapodott, így a forgalom növekedését főként a szálláshelyek szezonális áremelése okozta” – mondta Keresztes Nóra, a cég marketingmenedzsere.

2018 ugyanezen időszakához hasonlóan az 1-2 éjszakás utazások voltak most is a legjellemzőbbek, ötből négy foglalás erre az időtartamra szólt. Némileg nőtt a kereslet a 3 éjszakás foglalások iránt. Jelentősen nőtt a mobilhasználat aránya, már a foglalások kétharmadát okostelefonról hajtották végre.

Nincs trónfosztás a top úti célok dobogóján

A legnagyobb arányban Pest (12,4 százalék), Heves (10 százalék) és Veszprém (9,6 százalék) megyék részesültek a foglalásokból. Tavalyhoz hasonlóban Budapest, Siófok és Eger a legnépszerűbb települések. A soron következők Szeged, Hajdúszoboszló, Gyula és Pécs.

Az élmezőnyben kapott még helyet Balatonfüred, Nyíregyháza és Debrecen is.

A szállásfoglaló oldal vendégértékelései alapján a második negyedévben legnépszerűbb turisztikai nevezetességek a Miskolctapolca Barlangfürdő, az egri vár, a Harkányi Gyógyfürdő, a siklósi vár és a Makói Hagymatikum voltak. A legtelítettebb nap április 19-e volt. A foglalások 95 százaléka belföldre szólt.

Top 10 belföldi úti cél a második negyedévben (zárójelben a tavalyi helyezése)

  1. Budapest (1.)
  2. Siófok (2.)
  3. Eger (3.)
  4. Szeged (6.)
  5. Hajdúszoboszló (4.)
  6. Gyula (8.)
  7. Pécs (7.)
  8. Balatonfüred (5.)
  9. Nyíregyháza (-)
  10. Debrecen (9.)

Népszerű turisztikai nevezetességek a második negyedévben

  1. Miskolctapolca Barlangfürdő
  2. Egri vár
  3. Harkányi Gyógyfürdő
  4. Siklósi vár
  5. Makói Hagymatikum
  6. Zalakarosi Fürdő
  7. Hévízi Tófürdő
  8. Festetics-kastély
  9. Füzér Vára
  10. Visegrádi Fellegvár

A borítóképen a szegedi Dóm tér. Richard Brutyo / Unsplash

 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”