Dömötör Zsolt, Berényi Károly és Bakos Tibor két évtizednyi, teljesen más területen szerzett vállalkozói tapasztalattal úgy döntöttek, pálinkafőzdével bővítik portfóliójukat. Az 1 Csepp Pálinka egy szigorúan szabályozott, de alig ellenőrzött és szűkülő piacon próbál boldogulni egy szerelemprojekttel.
Vannak hálátlanabb feladatok, mint pálinkás cégről írni, gondoltam, miután kiderült, hogy ebben a világban kell elmerülnöm. Ezen az érzésen csorbított kicsit, hogy én vezettem el Hegykőig, az 1 Csepp Pálinka főzdéjéig. A Soprontól tizenöt percre levő, mindössze ezerhétszáz lakójú település szélén, már természetvédelmi területen alakították ki főhadiszállásukat a tulajdonosok, miután teljes átalakítást végeztek a Masinaháznak nevezett, egykor még gőzgéptárolóként használt épületen.
„Az átalakításért UNESCO-díjat is kaptunk, a Fertő-táj legszebb felújított épülete kategóriában” – mutat az oklevek százával teletűzdelt falra Dömötör Zsolt, az egyik tulajdonos. Két társával, Berényi Károllyal és Bakos Tiborral együtt alapították az 1 Csepp Pálinkát, még 2013-ban.
Vállalkozói történetük azonban jóval korábbról indul, idén már a harmincéves évfordulójukat ünneplik, viccelődik az asztalnál Tibor és Zsolt. Portfóliójukba tartozik jól menő flottakezelő (2,3 milliárd forintos árbevétellel) és ipari szereplőknek hosszú távon ingatlanokat bérbeadó cég is.
„A flottakezelő nyeresége teszi lehetővé, hogy fel tudjunk nevelni egy olyan céget is, mint a pálinkafőzde, aminek nem a legbarátságosabb a cash flow igénye”
– mondja Tibor.
Így sorakoznak az oklevelek az 1 Csepp Pálinka hegykői főzdéjének falán. Zsolték az UNESCO-díjra a legbüszkébbek. Fotó: Ránki Dániel // Forbes
Pálinkát készíteni tőkeigényes feladat. Az épület felújítása és a szükséges technológia 120 millió forintos kezdeti beruházássál járt, ehhez évente több tízmilliós tételek társulnak a gyümölcsök beszerzése okán. „A jó pálinka titka a kompromisszummentesség. Mi csak étkezési gyümölcsöt teszünk a termékeinkbe, mert azt tartjuk: csak olyat iszunk meg, amit megennénk.”
Úgy látják, a legtöbb gyártó hasonlóan kommunikál, sokszor azonban más gyakorlatok dominálnak. „A pálinkakészítés régen kármentés volt, a már lekvárnak se jó gyümölcs került az italba.” Zsolték szerint a 30-40 százalékos árkülönbség ellenére is megéri étkezési gyümölcsöket vásárolni: amellett, hogy garanciát jelent a minőségre, segít abban is, hogy kialakuljon egy bizalmi kötelék a termelőkkel.
A kezdőberuházás után két évig csak készítették a pálinkát, nem árusítottak. „Felmerültek kérdések: érdemes nekünk ezzel foglalkozni, tényleg prémium minőséget készíteni?
„Arra jutottunk, hogy ez egy önmegvalósító vállalkozás. Nem robotolni szeretnénk, hanem élvezni az egészet”
– meséli Tibor.
Jelenleg 34 különböző pálinka, gin, és sörpárlat található kínálatukban, az alaptermékektől egészen az elrugaszkodott koncepciókig: feketecseresznye-málna, Irsai Olivér szőlő – vilmoskörte és kökény pálinka is fellelhető a webshopban. Egy átlagos évben 100 tonna körüli gyümölcsöt dolgoznak fel, egyelőre nincs tervben, hogy bővüljön ez a szám. „Inkább kevesebbet, de azt prémium minőségben” – hangoztatja többször Zsolt.
Tibor és Zsolt önmegvalósító vállalkozásnak tartja az 1 Csepp Pálinkát. „Inkább kevesebbet, de azt prémium minőségben” – szól a mottójuk. Fotó: Ránki Dániel // Forbes
Erre jó három és fél óra
A főzde galériáján ülünk, ahonnan rálátni a két hatalmas lepárlógépre, amelyben a munka kulcsfontosságú része zajlik. Itt választják le a kellemetlen szagú, akár mérgező előpárlatot, és a szintén felesleges utópárlatot a középpárlattól, amely a végtermék alapját adja. A látványos párlást a főzdébe érkező gyümölcsök feldolgozása és cefrézése előzi meg, és egy hosszabb pihentetési időszak (Zsolt legalább egy évre esküszik) követi, ahol összeérnek az ízek. A tömény pálinka pihentetése után hígítás, majd palackozás következik, így kerül a fogyasztók asztalára.