Káoszt hozott az egyetem szervezeti átalakítása, tetőfokára hágott az elégedetlenség a rektori döntések és a kuratóriumi elnök miatt. Elindult a MOME Front, egyórás tapssal tiltakoztak a hallgatók.
Mi történt? Válság a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME): hétfőn tiltakozó hallgatók egyórás tapssal fojtották Koós Pál rektorba a szót a szenátus ülésén, aki így nem tudott felszólalni, az ülést pedig a szenátus tagjai berekesztették, írja a 444.
Miért fontos ez? Január vége óta fokozódnak a tiltakozások az egyetemen annak felülről vezérelt szervezeti átalakítása és önkényes, a szenátus óhajával szembemenő személyi döntések miatt. Az egyetemi közvélemény valójában Böszörményi-Nagy Gergely kuratóriumi elnöknek tulajdonítja a rektor döntéseit, mondván, sokkal direktebben szól bele az egyetem életébe, mint ami a többi, alapítványi fenntartásba került modellváltó intézménynél megszokott. Böszörményi-Nagy Gergelyt matricákkal figurázzák ki az egyetemen a tiltakozó diákok.
Kontextus. Az átalakítás hátteréről a Telex írt hosszabban. Az oktatás és a kutatás szétválasztása, központosítása elég káoszosan működik a gyakorlatban. Mindezt tetézte, hogy az átalakítás során létrejövő új szervezeti egységek – tudásközpontok – hét vezető pozíciójánál Koós három esetben nem fogadta el a szenátus által megszavazott jelöltek pályázatát, két esetben pedig olyan vezetőt jelölt ki, akit a szenátus határozottan nem támogatott. Erről ráadásul december 23-án sikerült tájékoztatni levélben az érintetteket, így kéne lassan elindulnia a tavaszi félévnek.
Hogyan tovább? Létrejött a MOME Front az egyetem hallgatóiból, közleményük szerint 200 hallgató egyórás tapsolással akadályozta meg, hogy a rektor szóhoz jusson. Az említett szenátusi ülésen éppen a vitatott személyi döntésekről tárgyalt volna a MOME vezetése.
- A MOME Front lemondásra szólítja fel Koóst és helyetteseit, valamint vissza akarják állítani a szenátus autonómiáját, hogy ellensúlyozni tudják a rektori döntéseket, „a kuratórium elnöke pedig ne gyakorolhasson korlátlan informális hatalmat az egész intézmény fölött”.
- A MOME közleménye szerint a rektor tárgyalna a hallgatókkal. A MOME honlapján jelentek meg Koós Pál benyújtott rektori javaslatai, ennek része, hogy az egyetemi tudásközpontok vezetőjéről a jövőben ne a rektor, hanem a tudásközpontok közössége dönthessen.