Hol? Egy kihelyezett kormányülésen, Nyitrabányán (Handlová).
Forrás: Telex.hu
Viselt golyóálló mellényt? Nem.
„A mellényt nem minden esetben hordják a védett vezetők, mert cikinek tartják, vagy egy olyan szintű beismerésnek, hogy a szavazóktól neki valamilyen okból félnie kell” – mondta az economx.hu-nak Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.
Mennyire súlyos az állapota? Elállították az orvosok a vérzést Robert Fico hasában, újabb műtétek várhatnak rá – írta csütörtök délután az Ujszo.com.
A Pravda szerint biztos, hogy további műtétek várnak még rá. A több mint öt órán át tartó szerdai operációt két, sebészekből és traumatológusokból álló orvoscsapat végezte.
„A szlovák miniszterelnök állapotát stabilizálták, ám továbbra is súlyos állapotban van.” – hangzott el Robert Kalinák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter és a besztercebányai Roosevelt kórház képviselőivel tartott közös sajtótájékoztatón.
Megszólalt a merénylő? Igen.
Őrizetbe vétele után a férfi néhány mondatos nyilatkozatot adott – írta meg a telex.hu. A TA3 szlovák hírtelevízió felvételén azt hallani, ahogy arról beszél a megbilincselt férfi, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, ezért lőtte le a szlovák miniszterelnököt. A riporter további kérdésére a férfi a szlovák közmédiában zajló események okait tudakolta.
A szlovák ellenzék lemondta a szerda estére szervezett tüntetését és elítélte a merényletet.
Zuzana Čaputová leköszönő, és Peter Pellegrini megválasztott államfő meghívták az elnöki palotába a parlamenti pártok vezetőit, megerősítették a közjogi méltóságok, a politikusok és a sajtó képviselőinek védelmét. – írta meg a Napunk.sk.
A felvidéki lap percről percre közvetíti a legaktuálisabb fejleményeket itt.
Nemzetközi reakciók:
- Orbán Viktor: „Mély megdöbbenéssel értesültem a Robert Fico barátomat ért szörnyű támadásról. Imádkozunk a mielőbbi felépüléséért.”
- Olaf Scholz: „Mélységesen megdöbbentett a Fico elleni gyáva támadás híre”.
- Ursula von der Leyen: „Az ilyen erőszakos cselekményeknek nincs helyük társadalmunkban, és aláássák a demokráciát, a legértékesebb közjót.”
- Roberta Metsola: „Az Európai Parlament elítéli ezt az erőszakos cselekményt. Gondolataim vele és családjával vannak ebben a nagyon nehéz pillanatban”
- Volodimir Zelenszkij: „Őszintén reméljük, hogy Robert Fico hamarosan felépül, és szolidaritásunkat fejezzük ki Szlovákia népével.”
- Joe Biden: „Elítéljük ezt a szörnyű erőszakos cselekményt. Nagykövetségünk szoros kapcsolatban áll a szlovák kormánnyal, és készen áll a segítségnyújtásra.”
- Vlagyimir Putyin (Zuzana Čaputová szlovák államfőnek): „Kérem, tolmácsolja neki (Ficonak) őszinte támogatásom szavait, valamint a mielőbbi és teljes felépüléséhez fűzött jókívánságaimat.”
Egyre több a Fake News. Több magyarországi lapban megjelent, például az Indexen és az Origón is, hogy a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylő „baloldali” író, költő.
A teljes mértékben hamis állítás valószínűleg fordítói hiba miatt terjedhetett el. A bazis.me szerint először az Indexen jelent meg a hír. A honlap, amelyre az Index hivatkozik, ezt írja Cintuláról 2019-ben: Levický spisovateľ Juraj Cintula vydal novú básnickú zbierku Fragmenty plus.
Amit a gépi fordító így fordít magyarra: Juraj Cintula baloldali író Fragmenty plus új verseskötetet adott ki.
A bazis szerzője szerint, aki egy kicsit is tud szlovákul, az tudja, hogy a levický azt jelenti magyarul, hogy lévai, alias Léva városából való, nem pedig azt, hogy baloldali, bár valóban hasonlít a két szó alakja.
A baloldali költő szlovákul ľavicový básnik.
Ami azért fura, mert Juraj Cintula egy regénye cigányellenes téziseket fogalmaz meg, egy fotón pedig a szélsőjobboldalra jellemző ruhát viselő és zászlót tartó társaságban található.
A Fake News-ra ráült a Magyar Nemzet is. A kormánypárti lap Georgi Markov Magyarországon élő volt bolgár alkotmánybírót kérdezte az ügyben, aki szerint a Robert Fico elleni merényletben a békepártiságot és a keresztény értékeket érte támadás.
A „szakértő” állítása szerint a Fico elleni támadás
figyelmeztetés Orbán Viktor kormányfőnek és Donald Trump volt amerikai elnöknek.
Fotó: Robert Fico szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd