Újabb vonatfigyelő oldal indult, miután a MÁV lekapcsolta a hivatalos felületet, Lázár pedig befenyítette a pótlására létrehozott oldalt.
Mi történt? Miután szombat reggel lekapcsolták a vonatok késését mutató Vonatinfót, lelkes fejlesztők elkészítették a Holavonat.hu-t, amin élőben követhető, merre járnak a vonatok. Ebbe a szolgáltatást Lázár János veszélyesnek minősítette, mert adathalász és túlterheléses támadásokat intéznek a MÁV utastájékoztatása ellen. A szolgáltatás fejlesztői hétfő éjjel leállították az oldalt, de közben megjelent egy újabb oldal a késések követésére, a Vonatterkep.hu.
Mást gondolnak a fejlesztők. A Holavonat.hu fejlesztői nem értenek egyet Lázárral, állításuk szerint sem adatot nem loptak, se túlterheléses támadást nem hajtottak végre, illetve politikai motivációjuk sem volt, magukat hobbivasutas informatikusoknak tartják. Mindezek ellenére azonban úgy döntöttek, hogy a politikai retorziók elkerülése érdekében leállítják az oldalt.
Amit a Vonatterkep.hu-ról tudni kell. Hiába fenyegette meg Lázár a Holavonat.hu-t, közben leindult egy újabb alternatíva, a Vonatterkep.hu. Ez is ugyanolyan térképes formában mutatja a vonatok helyzetét, mint a Vonatinfó és a Holavonat.hu.
Mi volt a Vonatinfó? A MÁV applikációjából és weboldalon is elérhető volt a felület, ahol ellenőrizni lehetett, hogy merre járnak a vonatok és hány perc késéssel közlekednek. A járatokat színes pöttyök jelezték a térképeken, a vonatokat 5 percnél kevesebb késés esetén zöld, 6-14 perc közötti késés esetén sárga, 15-59 perc közötti késés esetén narancssárga, 60 percnél több késés esetén pedig piros szín jelölte.