A MÁV vezérigazgató-helyettese korábban azt mondta, a vasúti kocsik 40-50 évesek, és a gyártás során nem a mostani klimatikus viszonyokra készültek.
Mi történt? A hőhullám első 10 napjában, azaz július 5. és 15. között több mint 35 ezer járat indult el, ezek több mint 70 százaléka pontosan vagy 6 percnél kisebb késéssel közlekedett – írta a MÁV kommunikációs igazgatósága az rtl.hu-nak. Ugyanakkor késésből is volt bőven.
A 10 nap alatt a 35 ezer járat 30 százaléka késett, ez azt jelenti, hogy 10 500 esetben nem értek pontosan célba az utasok. A MÁV adatai alapján a vonatok 1,6 százaléka elmaradt vagy busszal pótolták őket.