A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Jó és erős ez a kör!

Kényszeredett mosolyok, érdektelen előadások, erőltetett smúzolás – az üzletemberek jó részének elege van már a félrecsúszott networking eseményekből. A Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közösségének (MVÜK) rendezvényén eközben nyitott, érdeklődő légkör jelzi: egy prémium vezetői klubrendszer eseményén járunk.

Péntek reggel, fél kilenc. A szikrázó napsütésben ringatózó rendezvényhajóra már félórával az esemény hivatalos megkezdése előtt folyamatosan érkeznek az üzleti élet képviselői. Lazán-elegánsan, mosolyogva. Többségükön látszik: nem először vesznek részt az MVÜK rendezvényén. Senki nem bújik a mobilja mögé, beszélgetnek, ismerkednek.

„Voltam már másik üzleti klubban. Hát…túl lehetett élni. Ez itt más. Jó és erős ez a kör. Ide csak komoly cégek járnak!”

– jegyzi meg egy hazai szállítmányozási cég első embere. „Rendkívül nehéz élő közösséget létrehozni, elérni, hogy a résztvevők megértsék: ez elsősorban nem a sales-ről szól. Gyuriék előtt le a kalappal, sok energiát tesznek bele” – fűzi hozzá egy felügyelőbizottsági elnökasszony is.

„Nálunk ez másképpen megy”

„Gyuriék”, azaz Mészáros György és Horváth János, az immár részvénytársaságként működő MVÜK Zrt. tulajdonosai hat év alatt közel 500 rendezvényt hoztak tető alá, a tagcégek száma közelíti a 300-at. Az üzleti klub egyébként árbevétel szegmentáció alapján működik: a három kategória az úgynevezett 100 millió+, 400 millió+ és egymilliárdos éves árbevétel feletti cégek csoportjai. Ez itt most a legnagyobb cégek első embereinek találkozója, prémium klub. „Másokkal ellentétben mi az egyfős cégeket nem ültetjük le a nagyokkal, hiszen teljesen eltérő fejlettségi szinten vannak. A legtöbb rendszerben nyílik lehetőség helyettesítésre is, nálunk ilyen sincs: ha a vezetők nem érnek rá, nem jöhet helyettük más. Mi egymással találkoztatjuk őket, ide ezért jönnek” – hangsúlyozza Mészáros György.

horvath-janos_meszaros-gyorgy

Horváth János vezérigazgató és Mészáros György ügyvezető igazgató

A nagyteremben hat-nyolcfős asztalok várják a résztvevőket, akik kódjaik alapján hamar megtalálják a helyüket. (A betű-szám kombinációkat egy algoritmus alapján keverik össze, így az asztalok közti körforgás során mindenki szinte mindenkivel megismerkedik.) Megérkezik a moderátor – a beszélgetések irányítói profi, az üzleti világot jól ismerő MVÜK munkatársak, szakemberek –, és elmondja a játékszabályokat: a háromperces bemutatkozás során és azt követően is lehet egymástól kérdezni, az elhangzottakhoz kapcsolódni, interaktívak a beszélgetések.

Kilenc óra. Mészáros György köszönti a résztvevőket. Kiderül: az immár zrt.-ként működő vállalkozás hatvan százalékot nőtt az első félév során, és év végére 250 millió körüli árbevételre számítanak. Viccesen megjegyzi, hogy remélik, hamarosan beférnek a 400+-os csoportokba. Látszik, hosszú távon gondolkodnak a cégfejlesztést illetően. Röviden ismerteti a délelőtt programját, majd kezdetét veszik a beszélgetések. A hét asztal körül összesen úgy 50-en ülnek, hölgyek is, akad, ahol három is. Kötetlen, őszinte bemutatkozások futnak, van, aki közbekérdez, mások jegyzetelnek.

Három perc elteltével körbeadják névjegykártyáikat, majd mindenki felvethet egy-egy üzleti nehézséget, amely különösen érzékenyen érinti. Szűk félóra elteltével aztán keverednek az asztaltársaságok, és más felállásban folytatódik a bemutatkozás-beszélgetés. „2010-ben egy amerikai franchise rendszert ismertem meg. Ám a nagyon rövid bemutatkozási lehetőség, az interaktivitás hiánya, a meghívottak „helyettesíthetősége”, valamint elsősorban az, hogy bárki jöhetett, nem tetszett. Éppen ezért ez nálunk másképp megy” – sorolja az exkluzív elemeket Mészáros György.

i6dpk_tsryk3hvvy5l2id7fpsueqlwerdtedysb8ki8ejxfpc

Üzleti mentőmellény

Akár egy-egy eseményre is lehet regisztrálni, de a jelenlévők többsége immár tag. Csatlakozni az éves szolgáltatási díj kifizetésével lehet, ez a havi egy rendezvényt, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokat foglalja magában. Ilyen például az üzleti vészhelyzetekben igénybe vehető business assistance: ha az egyik cégnak akut problémája van, azt 24 órán belül igyekeznek orvosolni. „Volt már, hogy egy áramszolgáltató ügyfélkapcsolati vezetőjének expressz beavatkozását kellett elintéznünk, máskor a hirtelen elhunyt könyvvizsgáló helyett találtunk jelölteket egy napon belül, vagy segítettünk egy leégett családi ház ügyében partnerünknek, vagy éppen egy beruházás elindulását támogattuk – rengeteg történetünk van már.”

A business connect szolgáltatás a vállalatok közti mindennapos kapcsolatfelvételt segíti, emellett immár tesztelési fázisban van egy, a tagok számára elérhető applikáció. Ennek révén nemcsak egymással, de egymás legfontosabb üzleti partnereivel is kapcsolatba kerülhetnek a cégek, így saját kapcsolati hálójuk néhány elemét is meg tudják osztani.

„Egy éven belül 2000 csúcsvezető válik majd a tagok számára egy gombnyomással elérhetővé úgy, hogy mindeközben a személyes adatok teljesen védettek maradnak” – hangsúlyozza az ötletgazda.

170623-092808_040a7542_lr01_2000x_web
Mészáros György tapasztalata szerint a három kategória közül a két nagyobb bővül gyorsabban: a nagyobb vállalatok vezetői értik leginkább az üzleti kapcsolatépítés lényegét, vagyis azt, hogy „minél több, minél értékesebb élő kapcsolatunk van más emberekkel, más vezetőkkel, annál nagyobb lesz az általunk elérhető lehetőségek köre”.

E megközelítésre a jelek szerint vevő a tagság. Ahogyan azt egy üzletasszony a szünetben egy kávé mellett megfogalmazta: „Ezek az események nem arról szólnak, hogy miképpen próbáljuk a termékünket, szolgáltatásunkat eladni. Bizalom, nyitottság és szakmaiság jellemzi e közeget. Már az első alkalommal megdöbbentett, hogy itt tényleg arról szól minden: miképpen tudjuk egymást támogatni. Én is felajánlom itt a segítségemet fenntartható fejlődés témakörében. Jól esik adni, és ezekkel az emberekkel beszélgetni is. Remek itt lenni!”

 

"Túl sok olyan emberrel találkozom a Szilícium-völgyben, akik túl sokat agyalnak a pénzen. Sose éreztem, hogy a befektetőnk azon parázott volna, hogy felborulunk. Lehet, hogy aggódott, de bizalmat sugárzott felénk."

Kevin Systorm, az Instagram alapítója