Az Agora Budapest projekt tavaly átadott első fázisa során a HB Reavisnál a helyszín kiválasztásától az épületek tervezésén át a szolgáltatások megszervezéséig egyetlen szempont alá rendeltek mindent: jó legyen dolgozni, kikapcsolódni, vagy csak úgy tartózkodni az új épületekben. A sikert az ügyfelek visszajelzései mellett két rangos nemzetközi elismerés is mutatja.
Az utóbbi években nagyon megváltozott, hogyan gondolunk a munkára, és ezzel együtt az is, mi számít jó munkakörnyezetnek, ráadásul mindez az irodaépületekkel kapcsolatos igényeket is gyökeresen átalakította. Egy felelős cégvezető ma már elsősorban nem a költséghatékonyságra törekszik, ha új irodát keres, hanem a kiemelkedő minőségre. „Egy felmérés alapján egy négyzetméter irodaterület költsége átlagosan 20 euró Közép-Európában, az erre eső bérköltség nagyjából 200 euró, miközben 600 eurónyi értéket teremtenek meg rajta. Nem érdemes tehát 50 centet lefaragni az elsőből, hanem arra érdemes figyelni, mennyire tudnak hatékonyak és produktívak lenni a munkavállalók. Ez pedig szorosan összefügg azzal, mennyire érzik jól magukat a munkakörnyezetükben” – hívja fel a figyelmet Robert Kubinsky, a HB Reavis ingatlanfejlesztő ügyvezető igazgatója.

Központban az ember
De mitől lesz egy irodaépület kiemelkedő minőségű? Természetesen rengeteg tényező közrejátszhat, ám Robert Kubinsky mégis ki tud emelni egy alapelvet, amelyre a HB Reavisnál maximális figyelmet fordítanak. „Nem elég egy jó épületet tervezni, helyette azoknak az embereknek kell tervezni, akik használni fogják, és időt fognak benne tölteni, még talán többet is, mint otthon. Ez azt is jelenti, hogy elsősorban nem a bérlőket tartjuk szem előtt a tervezés folyamata során, hanem az embereket, és nekik igyekszünk minél kellemesebb környezetet teremteni, valamint szolgáltatások minél szélesebb palettáját nyújtani. Persze hosszú távon ezek a szempontok egybeesnek, hiszen a bérlőknek is az az érdekük, hogy kiegyensúlyozott, elégedett munkavállalók dolgozzanak náluk.”
Miben nyilvánul meg ez a hozzáállás a gyakorlatban? Nem kell feltétlenül nagyon bonyolult dolgokra gondolni, hiszen minden az alapoktól kezdődik. A természetes fény mennyisége, a hőmérséklet, a hőérzet, a levegő minősége, a zöldfelületek aránya. Pontosan ezek voltak azok a tényezők, amelyekre a HB Reavis a 2020-ban átadott, csúcsminőségű irodatereket és szolgáltatásokat nyújtó fejlesztésénél, a Hungária körút és a Váci út találkozásánál felépült Agora Budapestnél a kezdetektől maximálisan odafigyelt.
De az Agora Budapestet nem csak ez teszi különlegessé. „Az elhelyezkedés kiváló, mind a közlekedés, mind a láthatóság szempontjából. Az épület a folyóhoz és a városközponthoz egyaránt közel található, és bármilyen közlekedési eszközzel könnyen megközelíthető – emeli ki az ügyvezető, aki hozzáteszi, hogy ez már önmagában is hatalmas előny. – Mára az idő lett a legnagyobb érték, ha időt tudunk spórolni az embereknek, akkor járunk jó úton.” Az Agora Budapestet pedig nemcsak megközelíteni lehet gyorsan, hanem az igazi városközponthoz illően változatos boltokban, éttermekben és kávézókban szinte mindent helyben lehet elintézni, és ezt a célt szolgálják az irodaépület szolgáltatásai is a ruhatisztítástól az okos beléptető rendszerig, amelynek segítségével nem csupán az irodák dolgozói juthatnak el gyorsan a céljukig, hanem az érkező vendégeknek is elegendő egy QR-kódot küldeni.
A jövő megérkezett
A tervezők minden részletre ügyeltek, így az épületben elérhetőek a HB Reavis legújabb digitális technológiai fejlesztésének, a Symbiosy platformnak a szolgáltatásai is. Ez a rendszer a teljes szolgáltatáscsomag használata esetén több száz szenzorral figyeli az irodákat, és az igényekhez igazítja például a levegő minőségét is. A forradalmi rendszer által gyűjtött adatok a cégvezetőknek is részletes betekintést biztosítanak az iroda életébe, láthatják például azt, hogy milyen csapatok hol, mikor és milyen formában szeretnek a leginkább együtt dolgozni, és segítenek a fizikai teret úgy alakítani, hogy az a leginkább elősegítse a hatékony munkát. „Mi magunk is használjuk ezt a rendszert saját központi irodánkban, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövő” – meséli Robert Kubinsky.
Nem véletlen tehát, hogy az Agora Budapest két független szervezet által, szigorú értékelési szempontok alapján odaítélt tanúsítványt is elnyert: az épület az első kereskedelmi fejlesztés, amely Magyarországon BREEAM Communities Interim minősítést, az Agora Hub pedig BREEAM Outstanding minősítést kapott (ezzel az épület a legmagasabb minősítéssel rendelkezik a magyar piacon). Ezen felül az Agora Tower és az Agora Hub arany fokozatú WELL előminősítéssel is rendelkezik. „Mindkét elismerés nagyon fontos, mert kicsit más szempontokat értékelnek: a BREEAM inkább az épületek külső és belső tervezésére, illetve többek közt a fenntarthatóságra helyezi a hangsúlyt, a WELL pedig arra fókuszál, mennyire érzik jól magukat ezekben az épületekben az emberek. Az, hogy mindkettőt meg tudtuk szerezni, jól mutatja, hogy milyen odafigyeléssel terveztük meg ezt a fejlesztést az alapoktól az üzemeltetésig” – mondja büszkén az ügyvezető igazgató.
A minőség igazi fokmérője persze végső soron azoknak a véleménye, akik használják az épületeket. Bár a pandémiás helyzet megrengette az irodák piacát is, az Agora Budapest iránti érdeklődés beváltotta, talán túl is szárnyalta a HB Reavis elképzeléseit. Tavaly nyáron a Raiffeisen Bank már elfoglalta az épületben új központját, ősszel pedig a BP is beköltözött a Symbiosy platform teljes szolgáltatáscsomagját kínáló új irodájába, de egy nagy nemzetközi IT-óriással is a napokban írják alá a szerződést. Nem csoda, hogy Robert Kubinsky személyes sikerként is éli meg, hogy a projekt megvalósult, és egy pillanatra sem bánta meg, hogy hat évvel ezelőtt belevágtak a munkába. „Bár azt szoktuk mondani, hogy csupán a változás állandó, azonban kiemelkedő munkával fel lehet készülni a változásokra. Az élet biztosan nem lesz már ugyanolyan, mint a pandémia előtt, de a kiemelkedő minőségű termékek mindig el fognak jutni a vásárolókhoz – az Agora Budapest pedig minden tekintetben a legmagasabb minőséget képviseli. Amikor bejárásra viszek potenciális bérlőket, akik pedig nem az első szép irodaházban járnak életükben, és látom az arcukon a megdöbbenést a fény mennyiségén, a terek minőségén, az hihetetlenül jó érzés.”