Print

Ha ez egyszer beindul, nem áll meg

Pál Zsombor
2022. március 28. 4 perc olvasás

Jelentem mindazoknak, akik aggódtak: háború ide, covid oda, a pesti bulinegyed visszatért, és egyből vissza is csatolták oda, ahova tartozik: a Ryanairhez. Ennek megfelelően a Gozsdu-udvarba betérni újra olyan, mint az euró- (vagy font-) övezetbe utazni mostanság: el kell fogadni, hogy az ember pénze kevesebbet ér – gyanítható, az itteni árak is eleve euróban születnek.


A Meshuga a néhai Mátka (Forbes, 2019/07 – köszi, covid!) helyén nyílt meg az év elején, majdnem teljesen az udvar origójában. Péntek estére épphogy egy becsúszó foglalást tudtunk intézni, a bejáratnál listával ellenőrzi egy lány, van-e helyünk, és már csak azért is angolul szól hozzánk, mert magyarul nem tud. Odabent is több körben kell magyarra állítani a pincéreket, és ott sem mindenkit lehet. A téliesített teraszon kapunk helyet, hősugárzó és hangszóró alá (utóbbinak még lesz jelentősége), ennél csak jobbat tud választani bárki, akinek lehetősége van rá.


Török–izraeli keresztezés a konyha (ez a személyzetre is vonatkozik, a látványkonyhára nézve Németh Szilárd Csepel határáig menekülne), kis magyar csavarocskákkal, például brióssal kínálják a nyitó mezzéket. Elképzeljük a szezámkrémet az édes bucin, és inkább a haltatárt kérjük helyette tésztakosárban, tormával, zöldalmával, mentával. Annyira friss az ízhatás, hogy egy pillanatra (pont eddig tart megenni) elfelejtjük a fogás még a Gozsdu-szorzóval együtt is húzós árát.


Utána zsályás, gesztenyés, vajas gnocchit kérünk, plusz feltétnek libamájjal – utóbbit el is hagyhattuk volna, mert egyszerűen nincsen már hova krémesíteni a fogást, a kis tésztagombócok viszont így sem nehezülnek el. Hasonlóan jó választás a tépett kacsa mentás joghurttal, salsával és szumákos hagymával. Ehhez kicsi és haszontalan palacsinták jönnek, amikből alulméretezett tacókat gyártunk magunknak, de egyszerűbb csak összekanalazni az alkatrészeket, amikor ezek elfogynak. Az Isztambul saláta is több körrel veri a sarki gíroszos görög salátáját: egyrészt eleve íze van márciusban, másrészt boldogan kanalazzuk ki alóla a gránátalmás vinaigrette-et.


Desszertet három okból sem kérünk: nemigen férne hova, és menet közben már belekóstolunk a ház kis ajándék koktélshotjába, amiben önmagában bőven elég gyümölcsszirup meg rózsavíz van egy estére. A harmadik ok meg az, hogy miután egymás után három közeli asztalról is kiderül, hogy szülinaposok ülnek ott (úgy derül ki, hogy az egész konyha kivonul kolompolni és megpróbálni énekelve túlharsogni a hangszórókból bömbölő anatóliai lakodalmas születésnapi dalt), a hangerő már marad is fenn, és a DJ a beszélgetés lehetőségét nagyjából elimináló közel-keleti popra vált. Nincsen még fél kilenc.


Amikor elmeséljük fizetés közben az egyetlen magyar pincérsrácnak a meglepettségünket, nevetve mondja: ez egy ilyen hely, majd a címben olvasható ígéretet teszi hozzá. A jó nemzetközi konyhát vivő éttermek, ugye, azt ígérik, hogy egy estére elrepítenek valahova az asztal mellett: nos, a Meshuga erre egy időgépet is rápakol, és abba a Törökországba visz el, ahol huszonkét éves vagy.

 

Meshuga
Budapest VI., Holló utca 12–14.
A teszt időpontja:
2022. március 11.


Ezt ettük:
Isztambul saláta:
2600
Duck Msahan:
6000
Gesztenyés gnocchi libamájjal:
6000
Haltatár:
5800
Egy nagy víz:
950
Két pohár prosecco:
4000
Szervizdíj:
3296
Összesen:
28 646 forint