A sok megismert és már bemutatott revolutos lopás után ez egy Wise számlával való visszaélés. Minden eddiginél nagyobb csalásról, és minden eddiginél krimiszerűbb esetről van szó.
Amióta hónapokkal ezelőtt Tóth Attila ügyével elindult, majd sok hasonló visszaéléssel dagadni kezdett a Revolut-dosszié, többször leírtam az egyik legfontosabb tanulságot. Banki csalások bárhol és bárkivel megtörténhetnek, de a Revolut, a Wise és a hozzájuk hasonló neobankok különösen kitettek. Nem azért, mert fizikai fiókhálózat nélkül, a virtuális térben működő fintech szolgáltatók, hanem mert globális nagyjátékosok, sokmilliós nemzetközi ügyfélkörrel. A Wise-nak 16 millió ügyfele van világszerte, a Revolutnak 30 millió, ebből nagyjából 1 millió Magyarországon. Remek célpontjaik tehát a szintén globálisan és szervezetten működő kiberbűnözőknek.
Így aztán nem meglepő, hogy az elmúlt hónapokban felbukkant számtalan revolutos csalás mellett Wise-károsultak ügyét is megismerhettem. A „800 ezer forintos” Attila, a „2 milliós” Melinda és a „1,5 milliós” Bonny esetét már részletesen bemutattuk.