Több mint 24 órán át gyúrta az amerikai szenátus Donald Trump új költségvetési csomagját, amiről a Forbes.hu már részletesen is beszámolt. Az Elon Musk által „undorító förmedvénynek” titulált törvényjavaslat végül csak J.D. Vance alelnök szavazatával ment át, miután a demokrata többség mellett három republikánus képviselő is nemet nyomott rá.
A keddi ülés előtt a 2008-as költségvetési vita tartotta a legtöbb beadott módosító rekordját (44). A „Big, Beautiful Bill”-ügy ezt eggyel haladta meg, ugyanakkor ezekből mindössze hatot fogadott el a szenátus. A csomagot szerdán a képviselőház tűzi napirendre, ahol noha a republikánusoknak enyhe többsége van (220-212), nem lesz minden magától értetődő.
A republikánus frakció ugyanis megosztott: eltérő vélemények vannak a megújuló adózási szabályok, a kiadáscsökkentés mértéke, vagy a Medicaid-ügyben is.
Egyelőre jó ütemben halad Donald Trump terve: az amerikai elnök a Függetlenség Napján tervezi aláírni költségvetési csomagját. Fotó: A Fehér Ház hivatalos oldala
Trump eredetileg július negyedikére kérte a törvényjavaslat aláírásra való előterjesztését, később azonban már arról beszélt, hogy a folyamat nagy jelentőségű, és emiatt várható csúszás is. A nyomás mindenesetre ott van a képviselőházon, hogy minél hamarabb döntést hozzon.
Mit módosítottak végül a csomagban?
Először is, a nevét. A demokraták egyik módosítója ugyanis az volt, hogy ne lehessen használni a hangzatos, „One Big, Beautiful Bill” elnevezést. A törvény új neve: Fiscal Year 2026 Budget Reconciliation Act. Közel sem hangzik olyan frappánsan, ugyanakkor ez csak a hivatalos használatra vonatkozik, a gyakorlatban borítékolható, hogy marad Trump populárisabb verziója.
Közismert, hogy Elon Musk és az elnök e javaslat farvizén ment egymásnak. A világ leggazdagabb emberét leginkább zavaró megújuló energia támogatásokat letekerő javaslatokat is érte néhány módosítás. Habár az eddigi szél- és napenergia beruházásokhoz nyújtott adókedvezmények 2028-as kifutását megtartották, a szenátus végül egy pontban enyhített a szigorításon: elvetettek egy javaslatot, amely jövedéki adót vetett volna ki azokra a nap- és szélenergia beruházásokra, amelyek nem felelnek meg egy szigorú keretrendszernek.
Fontos változás még, hogy a szenátus módosított a 2022-es inflációcsökkentési törvény adókedvezményein is. A zöld beruházások mostantól akkor igényelhetnek kedvezményt, ha építésük 2026 előtt már elkezdődött. A korábbi változat a projektek üzembe helyezését vette volna viszonyítási alapnak.
Ennek ellenére Musk aligha könnyebbülhet meg – a csomag többi, megújuló energia szektort korlátozó elemét ugyanis változatlanul hagyták.
Washington, 2025. március 11.
Elon Musk milliárdos üzletember, a kormányzati hatékonyságért felelõs hivatal vezetõje (b) és Donald Trump amerikai elnök egy Tesla volánja mögött a washingtoni Fehér Ház kertjében 2025. március 11-én. Trump kijelentette, hogy vásárol egy új Teslát, hogy jelképesen ezzel is támogassa Musk cégét, ugyanis egy nap alatt 15 százalékot, három hónap alatt 53 százalékot esett a Tesla árfolyama.
MTI/EPA/SIPA pool/Samuel Corum
Ha a képviselőház nem hoz nagy módosításokat, jelentős korlátozások jönnek az USA megújuló energia szektorába. Fotó: MTI / EPA / SIPA pool / Samuel Corum
A CNN szerint a másik legfontosabb módosító a mesterséges intelligencia 10 éves moratóriumának eltörlése. Trump a csomag részeként megtiltotta volna az állami szintű MI-szabályzások bevezetését azzal indokolva, hogy ez hátráltatná az amerikai technológiai cégek versenyképességét. A tervezet ugyanakkor a szakszervezetek szerint számos aggályt is felvetett, különösen a gyermekvédelem szempontjából.
A szenátus végül teljesen egyhangúan, 99-1 arányban söpörte le a moratórium ötletét, miután az a republikánus táborban is komoly ellenállásba ütközött.
Musk egyelőre hallgat
Annak ellenére, hogy a szenátus érdemben nem változtatott a világ leggazdagabb emberének két legnagyobb fenntartását jelentő részeken (az államadósság növelésén és a zöld energia támogatásokon), ezúttal elmaradtak az online beszólások az amerikai elnöknek. Sőt, Musk meg is dicsérte Trumpot a gázai helyzet friss fejleményei miatt.
Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Tesla-vezér lenyelte volna a békát – tekintve, hogy keddre virradóra még azzal fenyegetett: ha elfogadják a csomagot, új pártot alapít.
A törvény hatályba lépéséig mindenesetre annak először még át kell jutnia a képviselőházon is. A szenátussal szemben ráadásul az amerikai kormányzatnak, és a két ma meglévő pártnak egyaránt szembe kell néznie azzal, hogy Trump törvénye rövid távon ugyan adókedvezményeket hozna, pártfüggetlen becslések szerint azonban a következő 10 évben 3,3 trillió dollárral növelné az USA államadósságát. A csomag mindemellett főleg a gazdagabb rétegnek kedvezne, több millió amerikainak pedig megkérdőjelezné egészségügyi ellátását és élelmezését.