Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az OTP a zászlóshajója a magyar bankpiacnak, megkerülhetetlen tényező, kellő súllyal, nagy piaci részesedéssel és a hazai érdekek mentén vesz részt a pénzügyi világ folyamataiban. A hazai érdekek kapcsán a pénzügyminiszter megemlítette Csányi Sándor korábbi szavait a 2010-es évek elejéről, a bankvezér úgy nyilatkozott a bankadóról, hogy annak átmeneti alkalmazása jobb, mintha leállna a gazdaság.
Kontextus. A tavalyi évet is profitrekorddal zárta a bankcsoport, hiszen közel háromszorosára nőtt az adózás utáni eredményük. Ezzel az OTP Csoport korrekciós tételek nélkül számított nettó adózás utáni eredménye 990,5 milliárd forintra, közel háromszorosára nőtt, így az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) 27,2 százalékra javult az egy évvel korábbi 11 százalékról.
Az OTP pénzügyi helyzete szempontjából az is fontos, hogy az év végéig 60 milliárd forintnak megfelelő összegben jogosult saját részvényt visszavásárolni, erről mi is írtuk februárban a Forbes.hu-n.
Így rendezik át a portfóliót. Az OTP kisebb-nagyobb átrendezést hajt végre kelet-európai portfoliójában. Ahogyan arról mi is írtunk, nemrég jelentették be, hogy húsz év jelenlét után megválnak romániai érdekeltségüktől.
A vevő a helyi piacvezető, a Banca Transilvania (BT). Februárban érkezett a hír arról, hogy két bankot is privatizálhatnak Ukrajnában, az egyik, a Sens Bank iránt az OTP is érdeklődhet, így terjeszkedve az országban.
Olvasd el. Az elmúlt hetekben több OTP-s vonatkozású anyagunk is megjelent: az áprilisi Forbes magazinban 15 oldalas címlapsztoriban foglalkozunk az OTP-vel. Az áprilisi Forbes címlapsztorija az OTP történetét járja végig, hogyan lett a régió megkerülhetetlen szereplője az elmúlt 30 évben Csányi Sándor bankja, kik a kulcsfigurák, és mit csináltak nagyon jól? A Forbes.hu-n pedig a csoport vadiúj online piacterének, a Fizz.hu-nak a háttérsztoriját írtuk meg.