Hiába kaptak milliókat, a megszólalók szerint nem mindenki tudta pontosan, hogyan kerültek a pályázatokba.
Mi történt? A RTL megkeresésére Dopeman és Kis Grófo is reagált azokra a hírekre, miszerint több millió forintos állami támogatásokat kaptak a Nemzeti Kulturális Alap egy külön, kevéssé ismert programján keresztül. Kis Grófo elmondása szerint először csak hallomásból értesült a lehetőségről, majd próbált utánanézni, de nem tudott pontos információkat mondani arról, hol találkozott a kiírással. Hozzátette, hogy az ügyintézésben a könyvelője segített neki.
Dopeman azt mondta, hozzá senki nem ment közvetlenül, és szerinte a zenészek általában pályáznak az ilyen támogatásokra. Ő több dalra összesen 5 millió forintot kapott.