Megkapta a Tisza Párt által visszautalt 100 millió forintot Wáberer György.
Mi történt? Megkapta a Tisza Párt által visszautalt 100 millió forintot Wáberer György, aki közölte: „a mai napon 100 millió Ft-ot utaltam az Iványi Gábor vezette közösségnek, a Fidesz által bezáratott 13 oktatási központjuk újraindításának céljából” – számolt be a Telex. Kérdésükre Wáberer György azt is írta, „vállalkozó vagyok, de oligarcha nem, és remélem, hogy a leendő kormány csak azért nem fog senkit megbélyegezni, mert vállalkozó volt az elmúlt 16 évben is.
Kontextus. „Valójában nem azt mondtam az interjú során, hogy másfél éve anyagilag
támogattam a Tisza Pártot, hanem azt, hogy ebben az időszakban a Tisza programját támogattam” – írta a Telexnek küldött válaszában Wáberer György vállalkozó arra reagálva, hogy Magyar Péter múlt héten bejelentette: visszautalják a 100 millió forintot, amit a Tisza Párt tőle kapott. A leendő miniszterelnök május elsejei bejegyzését megelőzte Wáberer György ATV-nek adott interjúja, melyben azt mondta: „Én a Tisza programot másfél éve támogatom, ez anyagi támogatás is, és a végén személyesen is beleálltam.”