Hogyan tovább? Sok jel utal arra, hogy mást gondol még elfogadható árfolyamszintnek a kormány és a jegybank, mégha egyikük sem közöl egzakt „célszámot”. Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makrogazdasági elemzője egy múlt heti háttérbeszélgetésen beszélt arról, hogy itt inkább az a kockázat, ha a kormány „elengedi” az árfolyamot, akkor az könnyen elszabadulhat, amit már sokkal nehezebb lesz megállítani, erre láttunk már példát.
Mi lesz a forinttal? A Concorde a kamatdöntő ülés előtt még azt mondta, arra számít, hogy 50 pontra lassulhat az MNB lazítási üteme, ami évközben meg is állhat. Egy romló árfolyam mellett a 25 pontos, óvatos vágás is opció lehet, de erre kevés most az esély. Móró hozzátette: az biztos, hogyha az MNB stabil forintot akar, akkor hozamprémiumot kell adnia.
„Ha túlzottan le akarjuk nyomni a kamatokat, az a forinton csapódhat le.”
Úgy tűnik, az MNB most azt üzente, vette a piacok jelzését, lassít, ugyanakkor a jelek szerint az infláció miatt nem aggódik. A forint erősödött az ülés után. Délelőtt 397 forint körül volt egy euró ára a devizapiacon, majd 395,3-ig is erősödött a kurzus.