Erős az orosz kitettségünk, miközben devizatartalékunk alig van. Jaksity György szerint azért kell megegyezni az EU-val, azért szükségesek az uniós források, hogy legyen eurónk, mert vészesen alacsony a devizatartalékunk – és emiatt is nagyon rossz a tárgyalási pozíciónk.
A Concorde Értékpapír Zrt. igazgatóságának elnöke a Szabad Európának adott interjút, szerinte egyelőre elhamarkodott arról beszélni, hogy új korszak köszönt-e ránk, de az biztos, hogy fel kell készülnünk arra, hogy az energia sokkal drágább lesz, mint eddig volt. Eddig az infláció gerjesztése volt kihívás, most a túlzott mértékű áremelkedés letörése, ami akár évekig is eltarthat. Magyarország pedig nagyon kiszolgáltatott helyzetbe kormányozta magát. Az EU-val már csak azért is meg kell egyeznünk, mert nincs elég devizánk. Nézzük a legfontosabb gondolatait.
- Ma még nem látni, hogy a globalizáció folyamata csak lelassul vagy le is törik a trend: utóbbi számunkra komoly kihívás lenne, hiszen a globalizáció egyik nagy nyertese Magyarország.
- A globális együttműködés megszakadása a klímavédelemnek is ártana és újabb geopolitikai feszültségekhez járulna hozzá.
A jólét növelésénél ugyanis nem tudunk jobb eszközt arra, hogy az elnyomó hatalmak demokratikusabb útra lépjenek, hogy a rosszul működő gazdaságok a jól értelmezett piacgazdaság útjára lépjenek.