A gazdaság első negyedévi teljesítménye elmaradt a tavalyihoz képest, a kereskedelem szenvedi meg legjobban az inflációt.
A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos dőszakához képest 1,1 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal esett vissza – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a csütörtöki gyorstájékoztatójában.
Ezek már a második becslés adatai, a május közepi első becslésből már tudhattuk, hogy az első negyedévre is átterjedt a recesszió. Most szektorokra bontva is megismerhettük a magyar GDP-összetételt.