Egyes ausztrál és új-zélandi üdülőhelyeket 30–40 évvel ezelőtt még az alacsony költségvetésen lévő hátizsákos utazók uralták. Ez a korosztály mára megöregedett, de a szerelme nem múlt el kedvenc szörfös és adrenalinkereső helyei iránt. Akik közülük tehetőssé váltak, előszeretettel költöznek el korábbi utazásaikon felkeresett kisvárosokba, amelyek így aztán olcsó, fiatal szörföshelyekből egyre inkább drága nyugdíjas „játszóterekké” válnak. Ez pedig könnyen lehet a longevity megatrend ingatlanpiaci aspektusa.
(A szerző befektetési szakember.)
Az idei évem egyik leginkább szürreális filmélménye a nyugat-ausztrál Yallingup tengerpartján játszódó, A szörfös című film volt. Röviden a történet annyi, hogy a Nicolas Cage által játszott főhős gyermekkorában ezen a csodálatos szörföshelyen nőtt fel, majd többek között amerikai üzletemberi kitérő után ide tér vissza nagykamasz fiával, hogy immár együtt lovagolják meg a hullámokat. Illetve azért is, hogy a domboldalon a „vízbe vörös golyóként behulló” naplementéket is együtt nézhessék meg az általa kinézett álomház teraszáról. Annyi gikszer csúszik a számításba, hogy a partot egy helyi szörfös szubkultúra uralja, akik nem engednek „idegeneket” a helyi hullámokhoz, ami miatt eléggé horrorisztikusan alakul főhősünk helyzete szinte a teljes film során.