Budapest több mint egy évtizede harcol Brüsszellel és más európai fővárosokkal. Amióta Orbán Viktor hatalomra került, számos kritika éri az országot a civilek jogaiban és a jogbiztonságban történő visszalépések és legutóbb a Ukrajnában zajló háboróval kapcsolatban képvislet álláspontja miatt, foglalta össze a FT.
Bóka János, a magyar EU-tárgyaló, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára azt mondta,
gyorsan haladnak előre a tárgyalások az Európai Bizottsággal a források csaknem egyharmadát, 36 milliárd eurót illetően, amelyet 2027-ig kaphat meg az ország.
Az április végén elfogadott, feljebb is említett igazságügyi reform új lendületet adott a tárgyalásoknak, és növelte a kölcsönös politikai bizalmat a tárygaló felek között, mondta Bóka. Az egyeztetések jobb hangulatban zajlanak és sokkal gyakoribbak lettek, tette hozzá.
Ennyi pénzhez juthatunk, ha…
Amint életbe lép az igazságügyi reform, azzal 13 milliárd eurónyi kohéziós forrás szabadulhat fel Magyarország számára, azonban a többi forrás esetén nem valószínű, hogy egyhamar megkapja az ország, számoltak be a tárgyalásokra rálátó források a FT-nak. A lap hozzáteszi: Magyarországnak égető szüksége van a pénzre az EU-szerte legmagasabb infláció és kamatok, valamint a GDP-arányos államadósság növekedése miatt.
Ennyihez nem valószínű, hogy hozzájutunk
Magyarországnak a 2021-2027-es uniós költségvetési időszakban 22 milliárd euró járna a Kohéziós Alapból, ha a kormánynak minden vitás pontban sikerülne megállapodnia az EU-val, és maradéktalanul teljesítené a Brüsszel által állított kritériumokat.
Több mint 6 milliárd euró azonban befagyasztva maradhat az EU új jogállamisági mechanizmusa miatt,
mivel sérül az akadémiai szabadság, az LMBTQ-jogok és a menekültek jogai.
A kohéziós pénzek mellett a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós alapból 12,4 milliárd forint illetné meg Magyarországot, de ehhez is csak akkor juthatunk hozzá, ha a kormány megfelel az EU által korábban lefeketetett 27 „szupermérföldkőnek”. A FT cikke szerint Bóka elismerte, hogy az igazságügyi reformmal csak négyet teljesítünk ezen mérföldkövek közül.