250 millió forintos rekordbüntetést szabott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadsági Hatóság (NAIH) egy meg nem nevezett bank számára, melyet a március végén megjelent előző évi beszámolójában hozott nyilvánosságra – szerepel a Deloitte Forbes.hu-nak eljuttatott közleményében. Amellett, hogy ez az eddigi legmagasabb adatvédelmi büntetés, egyben az első is, mely mesterséges intelligencia jogszerűtlen felhasználásából adódik.
A NAIH beszámolója szerint egy meg nem nevezett pénzintézeti szereplő (bank) mesterséges intelligenciával vezérelt szoftveres megoldást alkalmazott az ügyfelek érzelmi állapotának automatizált feldolgozására. A beszédjel-felismerő és értékelő rendszer
az ügyfelek hangulati állapota alapján határozta meg, mely ügyfeleket szükséges visszahívni. A bank az alkalmazást panasz és ügyfélelvándorlás megelőzése érdekében üzemeltette.