A digitális utóélet garantálása mellett már a felhasználók életében is fontos szerepet tölthetne be a digitális másunk. Az Eter9-t megalkotó Henrique Jorge azért ajánlja a kibermásolatunk létrehozását, mert szerinte ennek elkészülte lehet, hogy feleslegessé tesz majd minket a munkahelyünkön, de a fizetésünket ettől még megkaphatjuk, és végre sokkal több szabadidőnk lehet. Interjú egy meggyőződéses technooptimistával, aki szerint ő csak úgy néz ki, mint egy őrült professzor, de szíve mélyén egyáltalán nem az.
A Forbes Magazin júniusi Next-mellékletében más témák mellett a gyász jövőjével is foglalkoztunk. Ebben említettük meg az Eter9 nevű céget, amely egy sajátos közösség oldalt működtet. A felhasználók itt regisztráció után egy digitális másolatot kapnak magukról. Ez az úgynevezett counterpart aztán a felhasználónak az oldalon kifejtett aktivitásából tanulja meg, hogyan gondolkodunk, milyen reakciókat adunk bizonyos szituációkra.
Ahogy egyre jobban „megtanulja” a felhasználót, úgy – az Eter9 alkotói szerint – idővel alkalmas lehet akár az általa végzett munka átvételére, de végső soron a felhasználó halála után is működőképes marad, mintegy digitális utóéletet biztosítva ezzel.