Harmadik generációs kisiparosok, még cégük sincs, mégis így építik a világ legnagyobb és legkifinomultabb hangszerét. Paulus Frigyes és fia, Marcell gyerekkorukban örökölték az orgonák iránti rajongást, egyszerre mérnökök, asztalosok, bőrdíszművesek és fémmegmunkálók. A templomfelújításokra és orgonaépítésekre most bőven van kormányzati forrás, dömpingidőszak van, de ki is kell tudni kihasználni ezt az időszakot.
„Most építjük a Győri Székesegyház orgonáját, közel négyezer síp lesz benne, a két-három milliméterestől a tízméteresig. Másfél év alatt kell elkészülnünk, nagyon feszített tempó. A hangszer elkészítése és beépítése még kiszámítható, de aztán a helyszínen a hangolás akár három hónapig is tarthat. És még akkor sem biztos, hogy kész: felmegy a hőmérséklet a templomban, nő a páratartalom és máris máshogy szól az orgona. Szóval a hangzással való munka sosem ér véget.”
Van abban valami romantikus, ha valaki kisiparosként építi a világ legnagyobb hangszerét. Abban meg pláne, hogy egy családi vállalkozás már úgy tart a harmadik generációnál, hogy még cég sincs mögötte, csak egy egyéni vállalkozói státusz. A Paulus Orgonaépítő Műhelyben a családfő, Paulus Frigyes második generációs orgonaépítő mester, több embert foglalkoztat a manufaktúrájában, de az évek alatt még céget sem kellett alapítania, nem volt rá szükség. Fia, Paulus Marcell már az ajtóban áll: dolgozik a műhelyben és kész átvenni a családi vállalkozást. A Paulus név cég nélkül is ismert a hazai piacon, folyamatosan vannak megrendeléseik az elmúlt évek fellendülő orgonaépítő-üzletében.
Marcell és Frigyes: egyszerre mérnökök, asztalosok, bőrdíszművesek. Forrás: Sebestyén László
Mindennek kell egyszerre lenni
A budaörsi hegyvidék kertes házai közt bolyongva nehezen tudtam elképzelni, hogy itt, a csendes polgári környezetben valahol egy orgonaépítő műhely lapul. „Nagyapám már itt rendezte be a manufaktúrát, úgy építették meg a családi házat, hogy alatta lehessen a műhely” – magyarázza Marcell, ahogy levezet a műhelybe. Lent mindenhol fa és faanyag, a hozzájuk tartozó gépekkel, az egész úgy néz ki, mint egy asztalosműhely. Paulus Frigyes, a manufaktúra vezetője úgy mondja: „legtöbbet fával dolgozunk, de mindenhez kell érteni, mert az egész orgonát mi tervezzük és készítjük:
mérnöknek, asztalosnak, bőrdíszművesnek, fémmegmunkálónak egyszerre kell lenni, majd aztán a hanggal is mi foglalkozunk. Annyira változatos, hogy nem lehet belefásulni.”
A műhelyet még 1977-ben alapította Frigyes édesapja, id. Paulus Frigyes, aki külföldön tanulta ki a mesterséget, mestervizsgáját már itthon csinálta. A rendszerváltozás előtt elég szűk volt a piac. Kevés szakember foglalkozott építéssel, az egyházi források pedig elégtelenek voltak, hogy nagy mennyiségben épüljenek a hangszerek, így Frigyes is az építés mellett inkább javítással és generálozással foglalkozott. Fián nem volt nyomás, hogy kövesse apja hivatását: gyerekként nyaranta a műhelyben dolgozott, magától jött, hogy folytatja apja mesterségét. 1984-re készült el a budaörsi családi ház alatti műhely, a fiatal Frigyes pár évre rá vette át a vállalkozás vezetését.
„Az itteni géppark nagyjából 30 millió forintba kerül és ezzel nem is mondtam sokat – magyarázza a családfő. Gyorsan, mégis átgondoltan, választékosan beszél, szinte nyomdakészen, energikussága és laza bőrjakója éles kontrasztban áll a teljesen ősz hajával. A 30 milliós összeg tényleg nem tűnik soknak a műhely méreteit nézve, főleg úgy, hogy a készülő hangszer – egy-két alkatrész kivételével – minden részét itt csinálják. Az orgonaépítés ugyanis csak manufakturális jelleggel működik, a műhely minden alkalmazottja értsen mindenhez – ez Frigyes határozott elképzelése.
„Vannak cégek, amik egyes munkafolyamatokat felraknak a futószalagra, de minden orgona egyedi, nem tartom jó ötletnek a tömeggyártást.”
Bőkezű az Orbán-kormány
Módszerében fia is egyetért. Marcellt sem presszionálta senki, hogy a pályára lépjen, apjához hasonlóan a műhely közelében nőtt fel, nyaranta itt dolgozott. Apa és fia külsőre és mentalitásra is hasonlítanak egymásra, nem lehet véletlen a közös érdeklődés. Marcell a Zeneakadémiához tartozó Hangszerészképző Iskolában (mai nevén Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium) végzett. Itt a tanulók főleg elméleti képzést kapnak, minden hangszer építéséből megkapják a tankönyvi alapokat, de csak úgy nyerhet felvételt valaki, ha már egy hangszerésztől hoz ajánlást.
A műhelyben épp volt egy orgona – csak még sok darabban. Forrás: Sebestyén László
Orgonát nem boltban vesz az ember, mindegyiket külön kell megtervezni és megépíteni. A hangszerek döntő többségét templomokban telepítik, de akad pár zeneiskolákban, koncerttermekben is. A szocializmus és a rendszerváltás után az egyházi források szűkössége miatt nem jutott pénz új orgonákra.
Az Orbán-kormányok bőkezűek, jelentős állami források jelentek meg a piacon, ezrével újítottak fel templomokat, sok esetben az orgona restaurálása vagy új hangszer építése is belefért.
Frigyes dömpingnek nevezi az elmúlt éveket, de hozzáteszi: a mostani kegyes időszak, aminek egyszer vége lesz. Jelenleg két új orgonát építenek a műhelyben, de a restaurálással és a javításokkal együtt hét projektjük fut párhuzamosan.
Az orgonaépítő mestereket az esetek többségében referencia útján keresik meg az egyházmegyék. Paulusék felmérik a helyszínt, egyáltalán megépíthető-e a hangszer, sok esetben a templom nem alkalmas rá. És ha még szerkezetileg be is fér, lehet, hogy az épület akusztikai sajátosságai nem alkalmasak a hangszerekre. „Az új építésű templomok gyönyörűek, de az akusztikájuk sokszor elég gyenge, alig hallatszik az orgona” – mondja Frigyes, a Mátyás-templomban pedig hely hiányában a karzat oldalsó, félig zárt részére is kinyúlik a hangszer, ami komoly kihívások elé állította annak építőit.
Olyan az egész, mint egy asztalosműhely. Forrás: Sebestyén László
Azt hinné az ember, de nem
Azt hinné az ember, hogy több évszázadnyi orgonaépítő hagyomány után az egyházfik tisztában vannak legalább a szakma alapjaival, de Frigyes mesél egy-két esetet, ami azt mutatja: egyáltalán nem mindenki. „Egy templomban nem akarták kidobni a pénzt sípos orgonára, vettek egy elektromosat. Miután rájöttek, hogy egymagában nem szól, vettek mellé erősítőt és felállítottak két nagy hangszórótornyot a templomban. Ez viszont nem tetszett a híveknek, így az egészet beállították az oltár mögé, onnan pedig egyáltalán nincs hangja.”
Mesél olyan plébánosról is, akinél több mint öt éve építették meg az orgonát és még egyszer sem ment fel a karzatra megnézni azt közelről.
„A plébánosok általában nem teszik magukévá ezt a tudást, nem kapunk róla semmilyen képzést” – magyarázza Szabó János atya, a Veszprémi Egyházmegye gazdasági helynöke. János atya volt a vörösberényi Szent Ignác templom plébánosa, amikor Paulusék megépítették a helyi orgonát. „Sokan nem értik, hogy egy plébános mindenes a templom környékén és mindenhez kell értenie, az orgonáról való tudás gyakran nem fér bele.” János atya gyermekként a helyi templom orgonájával foglalkozott, innen a tudás, később lépett rá a papi pályára. A vörösberényi templom orgonája 17 regiszteres (a regiszter a sípsor, az orgona méretének legfőbb fokmérője), nagyjából ötvenmillió forintba került, ebben az esetben a költség jelentős részét egy végrendeleti magánadományból fizették ki. János atya szívesen emlékszik vissza az orgonára és a mesterekre is és örömmel mondja: nem kellett sok igényükről lemondani a tervezés alatt.
15 évig szárad a fa a tárolóban
Az orgona építése és tervezése ugyanis szinte sosem megy kompromisszumok nélkül, a helyében, méretében vagy hangzásában muszáj alkukat kötni. Frigyesék ennek fényében tervezik meg a hangszert, nagyjából 1-1,5 hónap alatt. Ezután veszik meg az alapanyagot, ami a hangszer költségének durván negyven százaléka. Legfontosabb közülük a fa.
„A fa, amivel dolgozom, legalább 10-15 évig szárad itt a műhelyben. Sosem azt a fát használom, amit épp megveszek, minden megrendelő korábbi, legalább tíz éve itt száradó nyersanyagot kap.”
Csak úgy tudnak tíz év garanciát vállalni a hangszerre, ha a faanyagot is jól ismerik.
Harmadik generációs kisiparosok – Marcell már az átvétel küszöbén. Forrás: Segestyén László
Az orgonát a műhelyben építik meg, állítják össze és szabályozzák be. Itt előintonálják (kialakítják annak hangszíneit és dinamikai arányait) és hangolják is, utóbbit csak átmenetileg, a végleges helyén úgyis máshogy fog szólni. Ha kész a hangszer, szétszedik és óvatosan szállítják az alkatrészeit a templomba, ahol a kijelölt helyén összerakják és beszabályozzák újra. Ez relatíve gyors munkafázis, akár pár hét alatt végeznek vele. Viszont a helyszíni intonálás és hangolás hosszú, monoton, pepecselős munka. Egyenként beállítják az összes sípot, akár több ezret, hogy valamennyi a templom belső terének megfelelően szóljon.
A tervezéstől minimum több ezer, de gyakran több tízezer munkaóra, mire először szólal meg végleges helyén, teljes fényében az új orgona.
Előfordul, hogy egy nagyobb projektben építési naplót és minőségtanúsítványokat kérnek, pedig ebben az iparágban egyik sem dívik. Külön szokták kérni, hogy az orgona beépítésekor már csak ők dolgozzanak a templomban, de nemcsak a hang miatt: „olyan helyszínre viszem az alkalmazottjaimat, ami esetleg műemléki védelem alatt áll vagy kegytárgyak vannak bent, nem akarok más munkásaiért is felelősséget vállalni” – magyarázza Frigyes a kérés okát. S akkor még a hangzásról nem is esett szó.
„Hogy hangoljuk meg a hangszert, ha épp flexszel vágnak az épületben?”
„Nem számolom ki, mennyit buktam”
Egy orgona ára annak függvényében változik, hogy mekkora, hány regiszteres (vagyis hány hangszínnel rendelkezik), milyen hangzású és mennyire díszített. Vannak alapvetően szükséges alkatrészek, mint például az orgonaszekrény, az orgonaszelet tápláló ventilátormotor (mert az orgonában nem légoszlop, hanem szél van), a pedálsor vagy a manuál billentyűsorok, így egy nagyobb hangszer fajlagos költsége kisebb. De még így is regiszterenként 2,5-3 millió forintról indul egy fapados verzió. A profitmarzs egy hangszeren öt százalék körül alakul, tíz százalék már magasnak számít. „De van olyan munkám, amin a mai napig nem merem kiszámolni, mennyit buktam.”
Ugyan egy jó orgonát több száz évre terveznek és vannak is jó példák, hogyan marad évszázadokon fényes egy hangszer hangja, szükséges a rendszeres karbantartás. A hangolás amúgy is véget nem érő elfoglaltság.
„Legalább évszakonként be kell hangolni az orgona nyelvregisztereit, mert a hőmérséklet változásaitól hozzájuk képest az ajaksípok hangmagassága együttesen mozdul el”
– magyarázza Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi székesegyház orgonistája. A hangszer nem szereti a szélsőségeket: sem a túlzottan száraz levegőt, sem az extrém magas páratartalmat. Helytől függően mindkettő ellen védekeznek.
A másik fő feladat a hangszerek tisztítása. Ehhez egyesével ki kell szedni a sípokat, néha több ezret, egyenként meg kell tisztítani őket, porszívózni, letörölni mindent. Néha fél ujjnyi mocskot kell kikaparni a sípok közül, máskor, madár- vagy denevérfészket, rengeteg bogarat, vagy ha építkezés volt a templomban.
Százmilliós beruházás az új műhely
A manufaktúra épp most költözik át egy nagyobb műhelybe, Ercsibe. Az ötszáz négyzetméteres, új műhely nagyjából százmillió forintos beruházás, amiből ötven az ingatlan és ötven a felújítás és a géppark bővítése, egy részét hitelből finanszírozzák. Többszintes lesz, így külön tervezést igényel a géppark és az alkatrészek elhelyezése, Paulusék nem akarnak naponta kilométereket gyalogolni az műhelyben. Átköltöztetnek minden gépet, így a rajtuk kívül meglévő öt alkalmazott is az új helyen fog dolgozni.
Költözni a növekedés miatt kell. „Nekem már nincs sok hátra a nyugdíjig, stagnálni pedig nem lehet, az a romlás felé visz” – magyarázza Frigyes derűsen, arcán, viselkedésén – ősz haját leszámítva – nyoma sincs az öregségnek. Fia is ugyanolyan derűsen mosolyog, ahogyan az új műhelyről, a munkafolyamatokról és arról beszél, hogy ő már céget is szeretne a vállalkozás mögé alapítani.
Egy témában látszódik csak a lehangoltságuk, az orgonaépítők piacának szűkülésében.
„Amúgy is kiöregszik az egész szakma, ráadásul december óta meghalt négy orgonaépítő, a covid pedig elvitt egy szakértőt”
– meséli Frigyes lemondóan. Nincs is nagyon utánpótlás, Marcell évfolyamában ő volt az egyetlen orgonaépítő, nem is látszik, honnan érkeznének a fiatalok. „A piacon most háromszor annyi cég dolgozik, mint amennyi valóban ért is az orgonákhoz, pedig ez nem olyan munka, amit féltudással lehetne csinálni. Hiába több a munka, a szakember gárda szűkül.”
