Ez a kétharmados bukás azért fontosabb, mint a rendszerváltás, mert nem az ölünkbe hullott, hanem magunk másztunk ki a gödörből. Nemcsak tiszta lappal indul az ország, de látjuk azt is, hogy eddig mi ment félre, mibe nem szabad újra beleszaladni. Ács világa.
Ezt nem lehet egy-két nap alatt feldolgozni. Rohadt dolog, de most nehéz ellenállni a kárörvendésnek, igen, visszanézzük tízszer a hosszú évekig hazudozó és agresszíven észt osztó senkik vasárnap éjjeli pofáraesését és megvető mosollyal figyeljük a nagy ébredéseket, bűnbakkereséseket, átállási kísérleteket.
Három éve azt gondoltuk, hogy ez a rendszer megdönthetetlen. Aztán még három hete is hiába tudtuk, hiába mutatták a makacs számok, hogy Endre bá és csapata 30 éve a legkorrektebb, legpontosabb, mégse mertük elhinni. Erre valóban pár nap alatt hullik az egész a darabjaira szét. Az elefántok is egy másodperc alatt túlléptek az éveken át nekik csápoló kisegéren: múlt idő Trumptól, sose voltunk barátok az orosz cimbiktől.
A bukás okait majd elemezgetik évekig a hozzáértők, nagyon sok tényezőt fel lehet hozni, fogalmunk nem lehet, hogy melyiknek volt a legnagyobb szerepe.
Kézenfekvő első helyre tenni a gazdaság züllesztését, a dilettáns kormányzást, de ez korábban se nagyon volt másként. Tuti fárad is minden rendszer, ha sokáig tart, egyre inkább ráunnak az emberek, de az Orbán-féle válasz nem a jobb kormányzás volt, hanem a hazudozás és a megfélemlítés feltekerése. Ahelyett, hogy visszafogták volna magukat, a deformált gazdaságból is egyre többet lapátoltak ki maguknak, az uniós forrásokról is egy laza csuklómozdulattal lemondtak abban bízva, hogy az irgalmatlan pénzből tolt propaganda mindent pótol.
Amikor azt mondják mosolyogva most a gyerekek, hogy „Apa, ezt majdnem eltaláltad”, arra utalnak, hogy három éve azzal próbáltam életben tartani a reményt, hogy majd egyszer valamikor hirtelen kívülről bukkan fel valaki, aki fel tudja venni a versenyt.
