Vannak időszakok, amikor annyira bonyolult a helyzet, hogy folyton a megoldáson agyalunk, és épp a legegyszerűbb mondatok segítenek átlátni a helyzetet igazán. Olyanok, amelyek nem finomkodnak, pontosabban írják le azt a bizonytalanságot, amiben élünk, mint bármely stratégiai meeting idevágó slide-ja. Idén Davosban egy ilyen beszéd hangzott el.
A szerző a Bridge Budapest Egyesület CEO-ja.
Mark Carney kanadai miniszterelnök (a borítóképen) felszólalása azért maradt velem, mert a politikai állításokon túl szokatlan őszinteséggel beszélt a vezetésről, a felelősségről és a jövőről.
A régi rend nem jön vissza. Nem szabad gyászolnunk. A nosztalgia nem stratégia. Egy olyan világban élünk, ahol az erő újra számít – de az erő önmagában nem elég. Az ellenálló képesség kollektív beruházás: mindig olcsóbb és erősebb, mint amikor mindenki külön próbálja megvédeni magát. Azok a közösségek és szervezetek lesznek sikeresek, amelyek képesek megsokszorozni saját erejüket másokkal együtt. Az értékek nem gyengítenek bennünket – akkor válnak erővé, amikor cselekvéssé formáljuk őket. A jövőt nem lehet egyedül biztosítani, de közösen formálni igen.
Ezek mind egymás mellé másolt, rövid idézetek Carney beszédéből, aki korábban a Bank of Canada elnöke és a Bank of England kormányzója volt, a gazdasági stabilitás, kockázatkezelés és hosszú távú felelősség egyik meghatározó szakértője.
Túlzott merészség talán, de képzeljük el nem geopolitikai üzenetként, hanem az üzleti világot célozó mondatokként.
Ugyanabban a bizonytalanságban élünk: széttöredezett piacok, sérülékeny ellátási láncok, gyors technológiai váltások, változó generációs elvárások, állandó alkalmazkodási kényszer. A régi üzleti reflexek, mint a rövid távú optimalizálás, az egyéni erődépítés, a kizárólagos versenylogika, láthatóan ma nem adnak már elégséges megoldást.
Az értékalapúság is erő
Talán ezért is feltűnő, hogy az utóbbi időben a nemzetközi politikai életből egymás után érkeznek olyan beszédek, amelyek kulcsgondolatai kifejezetten ismerősek lehetnek az üzleti élet számára is. Stratégiai felismerések egy bizonytalan világban – Carney maga is erre utal, amikor Alexander Stubb gondolataira hivatkozik, aki nemcsak Finnország elnöke, hanem olyan gondolkodó vezető, aki külön könyvet szentelt (A Hatalom háromszöge) annak, hogyan lehet egyszerre erősnek, reálisnak és értékalapúnak maradni.
Az úgynevezett értékalapú realizmus vezetői szempontból egyszerű, mégis kényelmetlen állítás. Hiszen azt mondja: nem kell választani az értékeink és a realitások között. Elismerjük az erőviszonyokat, a nyomásokat, a kockázatokat – miközben nem mondunk le arról, mit tartunk helyesnek, vállalhatónak, hosszú távon fenntarthatónak.
Naiv idealizmus vagy cinikus realizmus lenne? Úgy tűnik, egyik sem. Inkább annak felismerése, hogy a hiteles értékek ma versenyelőnyt jelentenek. Annak belátása, hogy értékek nélkül a realizmus gyorsan rövidlátássá válik.
És ha már mostanában a „mondataikért” is érdemes figyelni a világ döntéshozóit: Mario Draghi – a volt EKB-elnök, korábbi olasz miniszterelnök – is a minap olyan beszédet mondott el, ami az üzleti szféra számára is tanulságos. A széteső, vétókkal és különutakkal működő rendszerek ritkán képesek méretben, sebességben és intenzitásban versenyezni; a valódi erő gyakran ott keletkezik, ahol a szereplők közös döntéseket hoznak, közös kockázatot vállalnak, és közös kapacitást építenek.
Draghi egyik legerősebb állítása – hogy az egység nem előzi meg a cselekvést, hanem a közösen vállalt, következményekkel járó döntések kovácsolják – üzleti környezetben is pontos. A szövetségek, iparági együttműködések, közös standardok, megosztott infrastruktúrák és koordinált „védelmi vonalak” túlmutatnak PR-gesztusokon: versenyképességi eszközök egy töredezett, kockázatosabb világban.
Vezetőként sokszor valóban egyedül vagyunk. Egyedül hozzuk meg a döntéseket, egyedül viseljük a következményeket, egyedül állunk a nyomás kereszttüzében, tulajdonosi elvárások, piaci kényszerek, munkavállalói igények között. De ettől még nem vagyunk hatástalanok. Épp ellenkezőleg.
