Lubics Szilvia az egyik legismertebb magyar ultrafutó, a teljesítménye nem csak itthon, világviszonylatban is elismert, 16 éve fut maratonnál hosszabb, gyakran több száz kilométeres távokat. „Még önmagamnak is furcsa, hogy amikor szenvedek, mennyire meg sem fordul a fejemben, hogy feladjam. Ez egy egyezség, amit megkötöttem önmagammal”, mondja a Mesterakadémia Műhely videójában. De hogyan jut el oda, hogy akkor is továbblendül a nehézségeken, amikor mások már rég feladták volna? Íme három könnyen alkalmazható tipp!
1, Az a cél jó, ami reális, de mégis sokat kell küzdeni érte.
Szilvi szerint azt az álmot kell megtalálnod, amire nagyon vágysz, amitől libabőrös leszel. Saját példaként az első félmaratonját hozza fel: amikor teljesítette, semmivel nem volt kevésbé boldog, mint a Badwater vagy a Spartathlon céljában (mindkét verseny több mint 200 kilométeres, de a távot az extrém körülmények – szintkülönbség, időjárás – is nehezítik). A versenyeinél fontos, hogy legyen bennük valami félelmetes, akár a táv, akár az időjárás, tehát hogy sok munkát kelljen beletenni. „De tudom azt is, hogy beleteszem a munkát, akkor el is fogom érni a célt.” A „jó” cél izgalmas és kimozdít a komfortzónából. Ez nem azért fontos, hogy a versenyei izgalmasak legyenek, hanem a belefektetett munka miatt a hétköznapokat is izgalmassá teszi.
„Álmodozni önmagában kevés. Minden egyes nap hozzá kell tenni a munkát.”
2, Mindig magadhoz mérd magad!
„A világ azt nyomja, hogy just do it, mindent elérhetsz – viszont öt lépcsőfokot nem lehet átugrani.” Szilvinek volt egy komoly saroksérülése, ami előtt olyan edzéstervet követett, ahol rohamosan fejlődött, „vitte az egója”. Közben viszont sokat szorongott is, az edzésterv szinte már csak a számokból állt, elveszett az edzésekből az élvezet. A sérülése után teljesen egyértelmű volt, hogy mit csinált rosszul. „Vitt az egóm, és ez nem jó út. Az a jó út, ha az ember csak saját magához mérni önmagát.” Nem szabad másokhoz viszonyítani magunkat, és nem szabad túl eredményorientáltnak sem lenni, mert elveszi a folyamatból az élményt. „Ez persze azzal jár, hogy előbb-utóbb lesz valami, ami nem sikerül, de ez egyáltalán nem baj. Hiszen ha nincsen kudarcélmény, aki mi motiválna arra, hogy megkeresd, hogy hogyan lehetnél jobb?”
3, Bízz abban, hogy a gondolataiddal irányítani tudsz!
Diákként intuitív módon jött rá, hogy fejben nagyon sok minden el tud dőlni. Amikor az orvosi egyetemre felvételizett, tanulás közben rengetegszer elképzelte, hogy milyen érzés lesz megkapni a levelet, hogy felvették – ez motiválta, hogy éjszakákon keresztül magolja a fizikát.
„Amikor megjött a levél, pontosan ugyanolyan érzés volt, mint ahogy elképzeltem.”
Ez történik a versenyeken is: a felkészülés idején beszámolókat olvas, videókat néz, „a libabőrig” át tudja élni, hogy milyen lesz befutni a célba, hogy fogja érezni magát, sötét lesz-e vagy világos. „Ez akkora erőt ad, hogy nem kell megerőszakolni magam, hogy kimenjek futni. Ezzel megteremtem magamnak az energiákat, hogy vágyjak rá a futásra – megyek és megcsinálom.”
„A Spartathlonok előtt mindig volt a konyhánk falán egy térkép. Bejelöltem rajta a különböző városokat, hogy hánykor leszek ott, odaírtam gondolatokat, amiket majd az adott szakaszon mantrázok.
Több százszor végigmentem ezen az útvonalon a verseny előtt.”
DISCLAIMER: Ez a cikk saját ügyben született, a MesterAkadémia.hu és a Forbes tulajdonosai azonosak.
Fotó: Orbital Strangers / Archív
