Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Béres József: Nem versenyezni kell, kiegészíteni egymást

A legnagyobb magyar családi gyógyszergyárban három generáció dolgozik együtt. De ki a főnök? És mikor veheti át Marcell a céget?

Béres József, a Béres Zrt. elnöke, felesége Klára, a cégcsoport kommunikációs vezetője és fiuk Béres Marcell évek óta együtt viszik az ország legnagyobb családi tulajdonban lévő gyógyszercégét. A vállalkozás a generáció- és utódváltás tipikus problémájával küzd, ám Béreséknél ez viszonylag organikusan zajlik. A Forbes első Legyél jobb! napján mindhárman elmondták a saját verziójukat.

dph_9370-3
Béres Klára, Béres József Galambos Mártonnal beszélget (Fotó: Fekete Csaba)

 

„Nem kell egymással versenyeznünk, ki kell egészítenünk egymást”

– ez az egyik alapmondása Béres József családfőnek, aki Kodály Zoltántól vette a gondolatot. (Kodály azután fogalmazott meg hasonlót, miután felismerte Bartók Béla zsenijét.)

A Béres családra vonatkoztatva mindez azt jelenti, hogy nem kell az ősöket lekörözni, nem kell feltalálni egy új Béres-cseppet (amit az ő édesapja talált fel), de nem is kell kopírozni őket. Mindenkinek meg kell találnia a helyét a családi vállalkozásban, beillesztenie a saját tudását, tehetségét, és a levert cölöpök, keretek mentén kitalálni valami újat.

„Az ifjúságot nem ott kell visszahúzni, ahol újítanak” – mondja.

dph_9386-5Béres Klára a Legyél jobb! napon a Forbes színpadán (Fotó: Fekete Csaba)

„Nagyon jó érzés, hogy a gyerekeink érdeklődtek, érdeklődnek a cég iránt, így minden organikusan alakult – ezt már Béres Klára mondja. – Megfertőztük őket a családi céggel.” A három gyerek közül ketten is aktívan dolgoznak már a cégnél (Marcell nővére, Melinda is, csak most éppen babát vár).

Marcell most végig járja a vállalkozás különböző területeit, édesanyja szerint „nagyon erős munkafegyelemmel dolgozik, és miközben már ott van az igazgatósági értekezleteken és belefolyik a stratégiába, meg kell tanulnia, mit jelent beosztottnak lennie”.

dph_9403-6Béres Marcell előbb-utóbb átveszi a céget, de pontos dátum nincs (Fotó: Fekete Csaba)

Kívülről nézve egy családi cégnél sosem egyszerű a döntéshozatal (ki a főnök?, ki hozza meg a döntéseket?), illetve, és óhatatlanul felerül, hogy vannak-e család viták, játszmák a családon belül. Klára szerint nincsenek, mindenki egyet akar, egy irányba evez, és a tudását beleadja, nincsenek egyéni villongások.

“Jó, de mikor veheti át Marcell a céget?”

– Galambos Márton, Forbes-főszerkesztő többször visszatérő kérdésére momentán még nincs válasz. Marcell szerint:

„Jók vagyunk az excelben, a határidőkben, de erre nincs pontos dátum. És ez így van jól, jól tudunk együtt dolgozni”.

Saját feladatait a következőképpen fogalmazta meg magának: miután a nagyapja feltalálta a Béres-csepp receptjét, majd a szülei abból az egy termékből felépítették a legnagyobb családi gyógyszercéget, neki az a dolga, hogy a nemzetközi piacon is meghatározó céget, regionális vállalatot formáljon a Béresből.

A karrierépítő készségek tanulhatóak, és művelésük jó eséllyel ültet minket a főnöki székbe. Az első Legyél jobb! napon ezeket vizsgáljuk trénerek és coachok segítségével, és olyanokat kérdezünk tapasztalataikról, akik már a főnöki székben ülnek. Demján Sándor főnöki alaptételeit itt olvashatod.

"Hétvégén bármi megtörténhet, szegény dolgozók szoktak is félni, pénteki döntéseink élnek-e még hétfőn"

Kelényi Kolos, Szamos Marcipán