A sakktörténet legjobb női sakkozói, Polgár Judit és Polgár Zsuzsa egybehangzóan állítják: a valóság sokkalta keményebb tud lenni, mint ahogyan a Netflix alkotói a Queens’s Gambit, azaz A vezércsel című minisorozatban bemutatták. Megalázás, inzultus jó néhányszor érte őket karrierjük során – nőként a sakkélet is éppen elég drámai ahhoz, hogy hét epizódot meg lehessen vele tölteni. De a Polgár-lányok a forbes.hu-nak azt is elmondták, hogy hamarosan róluk is egy-egy filmet forgathatnak.
„Azért a való világban nem ilyen jó fejek a pasik, nem tolerálják így azt, amikor egy nő legyőzi őket. Egy ilyen karaktert sokkal többen akarnának elnyomni és sokkal több megjegyzést kapna a női mivoltára” – mondja a sakktörténet legjobb női sakkozójának tartott Polgár Judit videóbeszélgetésünkben, utalva egy filmbeli jelenetre, a Netflix Vezércsel című sorozatának utolsó részére, amikor (vigyázat, spoiler!) a nagy rivális Borgov megöleli, majd megtapsolja Beth-t, miután a nő Moszkvában legyőzi őt, a Szovjetunió hősét, a világbajnokot. A Polgár-lányok szerint az ilyen reakció nem gyakori.
„Az első nagymester, akit életemben legyőztem, finoman szólva nem viselte jól a vereséget. Miután felállt az asztaltól, láttam, hogy a lift falába verte a fejét. Mit gondolsz, hány ellenfelem fújt visszavonulót kézcsókkal? Elárulom: egy sem”
– teszi hozzá Judit.
Polgár Judit és nővérei rögtön megnézték a sakkos sorozatot (Fotó: Sebestyén László)
A Netflix alkotói a Queens’s Gambit, magyarul A vezércsel című minisorozatot Walter Travis 1983-as novellája alapján készítették. A hétrészes film pillanatok alatt a Netflix legnézettebb sorozata lett: nem csupán az első tíz legnépszerűbb film között szerepelt ott októberben, de napokig az első számú show volt az egész világon.
A Polgár lányok a világ különböző pontjairól – Judit Budapesten, Zsuzsa a Missouri államban lévő St. Louisban, Zsófi pedig Izraelben – kíváncsian várták, és egyhuzamban nézték végig a hét részt. Különösen tetszett nekik Anya Taylor-Joy játéka, de szakmai szemmel is nagyon jónak találták a filmet. Úgy látták, az állások, a helyzetek, a versenyhelyszínek, a versenyzők viselkedése mind-mind élethűek. Nem véletlenül, hiszen a film szakmai főkonzulense épp a legendás Garri Kaszparov volt.
Cirkuszi báb
2002-t írunk, a helyszín szintén Moszkva. Oroszország játszik a világválogatott ellen. A huszonnégy esztendős Polgár Judit legyőzi Garri Kaszparovot, a világ elsőszámú játékosát. A győzelemmel történelmet ír: nő addig még sohasem nyert a világelső ellen. Judit élete legmeghatározóbb élményének nevezte azt a győzelmet. Valószínűleg Kaszparovnak sem akármilyen emlék az a nap, mert miután feladta a partit, kirohant a teremből, otthagyva csapot-papot, faképnél hagyva az újságírókat és Juditot. Kézcsókról meg aztán szó sem lehetett a nagy sietségében.
A játszmában, meglepetésre Kaszparov sötéttel a spanyol megnyitást választotta, nem a szokásos szicíliai védelmet. Próbált meglepetést okozni Juditnak, de aztán ő nézett nagyot. Judit már a megnyitásban lélektani győzelmet aratott. Kaszparov passzív szerepbe kényszerült, a középjáték végén hullottak a gyalogjai, mint a falevelek: a világelső megalázónak érezte a váratlan vereséget.
Ez volt hát Kaszparov hisztérikus kirohanásának egyik oka. A másik pár évvel korábbra nyúlik vissza. Spanyolországban ültek szemben egymással. A játszma előtt a férfi cirkuszi bábnak nevezte Juditot, hozzátéve, hogy
„jobb lenne, ha a nők inkább a gyermekvállalással foglalkoznának”.
Miután 2002-ben gyors partiban kikapott Judittól, Kaszparov
finomított korábbi megjegyzésén. Hogyan utánozza az élet a sakkot? című
életrajzi könyvében azt írta: „A Polgár-lányok megmutatták, hogy a nők
alkalmasságának nincsenek eredendő korlátai. Ezt a férfi játékosoknak nem volt
könnyű elfogadniuk addig, amíg ez a lófarkas kislány porrá nem alázta őket”.
Csak beteg férfiakkal sakkozott
„Én tréfásan azt szoktam mondani, hogy egészséges férfival még nem játszottam” – mondja Polgár Zsuzsa videóbeszélgetésünkben az Egyesült Államokból, ahol 1994 óta él.
„Amikor megvertem őket, egytől-egyig mindegyikről kiderült, hogy rosszul aludt, vagy épp a feje fájt. Volt olyan amerikai sakkozó, aki lesöpörte a figurákat a sakktábláról dühében.”
„Bárcsak olyan élményeim lettek volna, mint Beth-nek a filmben. A valóság sokkal durvább volt. Különösen kislánykoromban kaptam nagyon sok megjegyzést, hogy miért nem inkább babákkal játszom, meg hogy a lányok úgysem tudnak jól sakkozni, egy nőnek kisebb az agya, nem tud elég hosszú ideig csendben maradni – meséli Zsuzsa. – Aztán, amikor felnőttem, egyedüli nőként a férfiak kitüntető figyelmét élveztem a versenyeken.”
„Sokan próbálkoztak és akadt, aki nagyon kellemetlenül viselkedett. Előfordult, hogy megvárt az illető az emeleti szobám folyosóján és amikor visszautasítottam, azt mondta, hogy akkor kidob az ablakon.”
Zsuzsa szerint a filmbeli Beth karaktere inkább emlékeztet az amerikai élvonalbeli sakkozókra, Bobby Fischerre és Lisa Lane-re, és a játszmák megnyitásai épp azok, amelyeket Fischer alkalmazott előszeretettel.
Polgár Zsuzsa a kilencvenes évek óta Amerikában él
Judit sakkozott is Bobby Fischerrel, aki 1993 nyarán egy
hetet a Polgár család nyaralójában töltött. „Egyfelől nagyon nagy élmény volt
találkozni vele. Senki nem gondolta, hogy még valaha látja őt az ember, mert
visszavonult, és nomád életet élt. Másfelől nagyon szomorú volt látni, milyen
beteges gondolatai vannak a zsidókról, a nőkről. Ő mondta azt, hogy »bármelyik
nőnek adok egy huszárelőnyt és akkor is megverem«. És lehet, hogy igaza is
volt, de azért nem volt éppen inspiráló mondat tőle” – mondja Judit.
Különbségek
A filmbeli Beth az 1950-es években árvaházban nő fel, miután édesanyja egy autóbalesetben meghal. Innen indulva küzdi fel magát a sakkvilág élvonalába, hogy ott a legjobbakat is megverje. A Polgár-lányok is nagyon szerény körülmények közül érkeztek, de van egy óriási különbség köztük és a fikció között. Az árvaházban kapott „vitaminkoktél”, valójában egy Librium nevű antidepresszáns gyógyszerfüggővé teszi a kis Elisabeth-et. Aztán felnőttként sem szabadul az addikcióktól, alkohollal és droggal tömi magát, sőt a játszmák alatt is drogozik, egészen az utolsó sorsdöntő partiig. Polgár Zsuzsa szerint egy élvonalbeli sakkozó ezt nem engedheti meg magának.
„Ez nagyon nem tetszik a filmben, mert úgy mutatják be a drogok használatát, mintha ez reális része lenne a sakkvilágnak, s mintha ez segítene a sakkozónak. A drogok pedig nemhogy nem segítenek, hanem ellenkezőleg, eltompítják az éleslátást és a gondolkodást. Mi nem szedtünk sosem semmiféle drogot.”
„Azért sem tetszik, hogy ez annyira hangsúlyos a filmben, mert ez egy olyan film is lehetett volna, amit minden kislánynak szívesen ajánlanék. De így sok szülő nem meri majd megmutatni a gyerekének.”
Zsuzsa szerint, eltekintve néhány hibától, a film összességében jól mutatja be a sakk világát. Habár az a nagymesternő szerint szintén teljesen kizárt, hogy játszma közben beszélgessenek a játékosok.
Hasonlóságok
A film hősnője az árvaház pincéjében fedezi fel tanítóját, miután büntetésből oda zavarják le. A bűne pedig az, hogy kimagasló matematikai képességeivel megaláz egy felnőttet. Miután találkozik Shaibellel, ő pártfogásába veszi, és beavatja a sakk titkaiba. E pillanattól kezdve együtt játszanak, titokban.
A Polgár-lányokat a szüleik otthon tanították, napi hat-nyolc óra szólt a sakkról. Édesapjuk, Polgár László és édesanyjuk, Polgár Klára rengeteg támadás ellenére is magántanulóként tanította lányait.
Polgár László több mint fél századdal ezelőtt fejébe vette: bebizonyítja, hogy a nevelés hatására bárkiből lehet zseni. A kísérlet szemlátomást sikerült neki, mindhárom lányt a világ sakktörténetének legnagyobbjai között tartják számon.
A filmben Beth játékstílusa is nagyon hasonlít arra, amivel Polgár Judit játékát is előszeretettel jellemzik. Az „agresszív” játék és a „gyilkos” tekintet pontosan azok a jelzők, melyeket Judittal kapcsolatban bőven használtak a szakírók.
Judit több fronton is harcol a megkülönböztetés ellen (Fotó: Sebestyén László)
„Tizenhároméves koromban lettem híres a gyilkos nézésemről. Akkoriban hirtelen nagyot ugrottam a világranglistán. (Judit ekkor került be a világ száz legjobb játékosa közé – a szerk.) Azért terjedt el ez rólam, mert mosolygós vagyok amúgy, de a játszma alatt egyáltalán nem mosolyogtam. A sakkban pókerarccal játszunk és az egyetlen, ami kifejezi az érzelmeket, a szem. És az én szememben ezt látták, amikor erősen koncentráltam a játszmára.”
Judit, legfiatalabb lányként két nővérét, Zsuzsát és Zsófiát követte a sakk nemzetközi porondjára. „Én úgy jöttem a sakkvilágba, hogy a nővéreim már sakkoztak. Zsuzsi már tizennégy éves volt és tulajdonképpen ő taposta ki az utat nekünk.”
„Ő borzalmasan sok megjegyzést kapott, de még azt sem mondhatom, hogy ezek a negatív megjegyzések feltétlenül rosszindulatból születtek. Egyszerűen abból a megszokásból eredtek, hogy ha gyengének minősítettek egy játékot, bevett szokás volt azt mondani rá: ez női sakk. Engem bosszant ez a megkülönböztetés, márpedig létezik, nemcsak a sakkban, hanem általában is.”
Judit ennek az eredetét a nevelésben látja: abban, hogyan nevelnek egy kislányt, s hogyan egy kisfiút. „Nem mindegy, hogy egy angyali kinézetű kislányban mit erősítünk. És a társadalom nagy része valószínűleg azt fogja benne megerősíteni, hogy ő szép, s nem azt, hogy milyen okos. Ezért ő ebben az irányban fogja a sikereket keresni. Nagyon nagy hatással van a gyerekek fejlődésére, hogy a szülők miben hisznek.” Judit szerint az ő szerencséje az volt, hogy a szülei minden feltételt megteremtettek neki és testvéreinek ahhoz, hogy a legjobbak lehessenek, de ehhez a kezdetekben úgy kellett dolgozniuk, ahogyan a fiúknak.
Zsuzsa anno
Azt mondja, ő a szüleinek és a személyiségének köszönhetően inkább motiválónak tartotta a férfiak rosszindulatú megjegyzéseit. „Sokat gondolkodtam később azon, hogy a pasik miért tesznek epés megjegyzéseket.”
„Amikor Kaszparovtól 1988-ban megkérdezték, fog-e ellenem játszani, azt mondta, hogy ez majdnem lehetetlen, mert a nők nem tudnak ilyen magas szinten helytállni. Azt gondoltam, és gondolom ma is, hogy ezt nem rosszindulatból mondta, hanem azért, mert egyfelől tényleg kevés volt a sakkozónő, s még kevesebb köztük a jó. De a másik ok az, hogy ő olyan közegben nőtt fel a Szovjetunióban, ahol mindenki ezt gondolta. Így ő is.”
Tény, hogy a sakkban nagyon kevés nő jutott a csúcsra.
Majdnem az összes nagymester férfi, és Judit a mai napig az egyetlen nő, aki
bekerült a legjobb tíz játékos közé. (2005-ben 2735 Élő-ponttal. A pontrendszer
Élő Árpád magyar születésű amerikai fizikaprofesszorról kapta a nevét). A
sakkvilágában közismert tény, hogy a női versenyek díjazása a mai napig jócskán
elmarad a férfiak díjaitól.
A férfiak dominanciája nem csak a sakkra jellemző, hanem a természettudományokra, így a matematikára is, pedig biológiai különbségek ezt nem indokolják. Judit hisz abban, hogy a nevelésnek ebben is óriási szerepe van. Aktívan tesz is azért, hogy a nők és férfiak közötti megkülönböztetés a sakkban és más területeken egyaránt visszaszoruljon. Egyebek között az ENSZ Nők az Egyenjogúságért programjának nagyköveteként, amely megbízatása 2030-ig szól.
Mára sem változott sokat a helyzet (Fotó: Sebestyén László)
„Nagyon nehéz kérdés, hogyan lehet ezt megváltoztatni. Az biztosan nem megoldás, ha holnap eltörlik a női versenyeket, bár erről egyelőre nincs is szó. Mert ettől azok a játékosok nem kapcsolnak hármas sebességről hetesre, hanem ellenkezőleg, abbahagyják a játékot.”
„Azt kellene elérni, hogy a nevelésben ne legyen megkülönböztetés. Ha egy sakkedző meglát egy ügyes kisfiút, akkor azt mondja: hú te akár világbajnok is lehetsz. De egy lánynak azt fogja mondani, hogy akár lehetsz női világbajnok is. Ez olyan mintha, ha a lánynak azt mondaná: okos vagy, akár egyetemre is mehetsz, a fiúnak meg azt, hogy benned a Nobel-díj is benned van.”
Judit a Sakkpalota és a Sakkjátszótér módszerek alapítójaként azt mondja, az iskolákban és az óvodákban, ahol a módszert alkalmazzák, a gyerekeket nemtől függetlenül oktatják és a versenyeken sincsen lány vagy fiú kategória.
Judit férjével együtt két gyereket nevel, Hannát és Olivért,
de belőlük nem akartak sakkozót nevelni. „Mi még nagyon szerény körülmények között
éltünk, és a szüleim célja az is volt, hogy kitörjünk ebből. Mi már máshonnan
kezdtük nevelni a saját gyerekeinket. És a szüleim pedagógusok voltak, mi nem.
Nekünk más volt a fontos: hogy több nyelven beszéljenek és világot lássanak. És
toleranciát és elfogadást tanuljanak.”
Zsuzsának két fia van, egyikük, Tom sakkmester lett. Zsuzsa sakkedzőként is dolgozik és azt mondja, hogy a mai napig a saját bőrén érzi a férfiak és a nők közötti megkülönböztetést.
„Edzőként is ugyanazt élem át, mint annak idején játékosként. Egy verseny után nem jönnek oda gratulálni a férfi edzők. Annak ellenére, hogy a mi csapataink több bajnokságot nyertek, mint az összes többi együttvéve, nem tetszik nekik, megpróbálják elérni, hogy a média hallgasson rólunk. Én azt mondom a tanítványaimnak, akik nálam tanulnak, amit nekünk mondtak a szüleink: dolgozzatok keményen és vágjatok vissza az eredményeitekkel!”
Zsuzsa aztán azt is elárulja: tervben van egy amerikai játékfilm, amely kifejezetten róla szól majd – már folynak az egyeztetések. Juditról pedig egy európai dokumentumfilm készülhet, de erről többet nem árul el.
Nyitókép: Sebestyén László
