Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A kapkodás nem segít a jó döntésekben – a felkészültség igen

Egy vezető ezer dolgot csinál: magatartásával mintát nyújt, gondolkodik, visszajelez, motivál, fejleszt, kapcsolatot tart. Ám legfőbb feladata a döntéshozatal, minden más tevékenység annak csak hátországa.

A mostani válságos időszakban igencsak felpörögtek a vezetők. Érthető, hiszen meg vannak ijedve. Nem akarnak tétlenül ülni, nem akarják, hogy mások szemében tétlennek tűnjenek. És a saját szemükben sem. Nagy a riadalom, pedig semmi újdonság nincsen a jelenlegi helyzetben: évezredek óta egészen biztosak lehetünk abban, hogy a napsütéses időszakokat viharosak váltják.

Ha egy vezető nincsen tisztában azzal, hogy a szervezet, melynek élén áll nemcsak a sikereket fogja halmozni, de hullámvölgyek is jönnek, valószínűleg nem alkalmas vezetőnek.

A problémát tehát az okozza, hogy a napsütéses időszakban nem történt meg a kötelező felkészülés a nehéz napokra.

A nem-döntés is döntés

Amikor nem születik meg a döntés, akkor voltaképpen az a döntés, hogy marad a jelenlegi állapot. Igen ám, de a probléma már felütötte a fejét, senki nem csinálhat úgy, mintha mi sem történt volna. Szinte törvényszerű, hogy azok a dolgok válnak sürgőssé, melyek korábban fontosak voltak, de tűrték a halasztást. Cukorbetegség fenyeget? Le kellene fogyni, de azonnal? Miért a sietség? Azért, mert az elmúlt évtizedben a naptárba rögzített testedzést rendre fölülírta valami sürgősebb apróság.

A válságot legtöbbször nem a külvilág okozza, hanem a szervezet belső elégtelenségei.

Kis kitérőt téve: magam minden vezető számára kötelezővé tenném, hogy ha kisebb összeggel is, de vegyen részt a tőzsdei befektetésben. Nagyon sokat tud az ember tanulni általa önmagáról. Egy példa: azok a cégek igazán profitábilisak hosszú távon, melyek részvény-árfolyama a válságos időszakokban sem esik túl nagyot.

A piaci lejtmenet természetesen e vállalatokat sem hagyja érintetlenül, azonban a cégek belső immunitása, azaz felkészültsége, struktúrája, tartaléka, kultúrája döntő, hogy mekkorát esik rövidebb távon részvényeik árfolyama. Ezek pedig mind-mind vezetői döntések eredményei.

Ki dönt?

A vezető. Egyedül. Az Egyesült Államok elnökének asztalán ott áll egy kis táblára írva: „The buck stops here”, ami azt jelenti, hogy a döntést a legfelsőbb vezető hozza és a felelősség is az övé. (Nem tudom, kint maradt-e a tábla a legutóbbi amerikai elnök idején az asztalon.) A döntés meghozatala egy pillanat, a mélylélektan régen felismerte már, hogy a döntés jóval előbb megszületik, mint az tudatosulna a döntéshozó agyában.

Viszont ehhez a szüléshez idő kell, a jó és a rossz döntéshez egyaránt. A rohanás és kapkodás nem a jó döntések meghozatalát segíti. Két okból sem: egyrészt azért, mert nyomás alatt születnek, másrészt pedig mert nincsen idő arra, hogy a vezető agya, különösen pedig agya hátsó trakutusa – nevezhetjük tudattalannak is – alaposan feldolgozza a tapasztalatokat, információkat és benyomásokat.

Persze minden döntésről csak utólag derül ki, hogy az jó vagy rossz döntés, természetesen senki nem tud direkt rosszat hozni.

Ám sok döntésről, nem mindegyikről, lehet előre sejteni, hogy rossz lesz, ezeket szokta a szervezeti népnyelv „rövid távú előnyöket hozó intézkedésnek” elnevezni.

Sok döntés

És még egy tőzsdei analógia: minél többet ad-vesz valaki, annál nagyobb az esélye a vesztésre. André Kostolany tőzsdeguru mondta, hogy a legjobb befektetők azok a feleségek, akik friss házasként megvesznek egy részvényt és nyugdíjba vonulva eladják azt, de a közötte eltelt időben nem nyúlnak hozzá. Senki ne háborodjon fel, Kostolany nem lesajnálóan hivatkozott a női nemre, hanem egy olyan képességet hangsúlyozott, mely nehezen mérhető és nem is látványos: a türelmet.

Sok vezető nagyon komolyan veszi a munkáját, a döntéshozást és ezért nagyon igyekszik szorgalmas lenni. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy jobb az a vezető, aki naponta harminc döntést hoz, mint aki csak egyet. Pedig rengeteg döntéshozó tudatalattijában ott mocorog az a késztetés, hogy bizonyítsa, hogy rátermett, ott helye a cégnél, s ő bizony nem lustálkodik.

Azt látom, hogy ezekben a fura, bizonyos szempontból válságosnak is nevezhető időszakban a vezető személye számára is kapaszkodót, biztonságérzetet jelent, a kontroll illúziója. Van ráhatásom a dolgokra? Igen, mert én döntök!

Akkor nosza, lépjünk, ne várjunk, mert a másik cég sem vár. A jó hír az, hogy te, kedves vezető, nem a másik cégnél vagy, hanem a sajátodnál, s mivel te vagy a vezető, nem kényszerít senki arra, hogy azonnal döntést hozz. Pláne arra nem akar senki rábírni, hogy rossz döntést hozz!

dr. Ligeti György
szociálpszichológus

A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.

"Hétvégén bármi megtörténhet, szegény dolgozók szoktak is félni, pénteki döntéseink élnek-e még hétfőn"

Kelényi Kolos, Szamos Marcipán