Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

7 tipp a következő brainstorming értekezletre

Kreativitást serkentő technikák jönnek és mennek: először konferenciákon bukkannak fel, majd néhány menő cég elkezdi alkalmazni őket, tanulmányokat írnak róluk, aztán jön A Könyv. A legtöbb ilyen technika idővel kifullad és elfelejtődik, a brainstormingolás hasznossága azonban, úgy tűnik, kivétel.

A brainstorming koncepcióját az 1940-es években Alex Osborn reklámszakember alkotta meg, azóta pedig népszerűbb, mint valaha: egyszerű szabályok mentén működik, és ha jól alkalmazzák, bármilyen cégnek, szervezetnek, csapatnak a hasznára lehet. Robert B. Tucker vendégszerző hét olyan tippet szedett össze az amerikai Forbes számára, melyek megkönnyítik ezeket az unalmasnak tűnő az ötleteléseket.

Advertisement
  1. Válassz jó moderátort!

Egy határozott és lelkes ember nélkül, aki vezetni tudná a beszélgetést, az ötletelés hamar káoszba fulladhat. A moderátor feladata (amellett, hogy kötetlen, bizalmi légkört teremt) az, hogy bátorítsa a szereplőket arra, hogy egymás ötleteire reagáljanak és építsenek – lehetőleg anélkül, hogy egymás szavába vágnának.

  1. Kérdezz, pontosíts!

A brainstorming lényege régi problémák megoldása friss ötletekkel.

Ha nem egyértelmű a beszélgetés célja és maga a probléma, a megoldások is zavarosak és kaotikusak lesznek. Fontos, hogy a csapattagok folyamatosan tisztázzák, pontosítsák egymás ötleteit. (A szerző kedvenc módszere erre a „Milyen értelemben?” kérdés bevetése.)

  1. Mennyiség > minőség

Kevés ilyen helyzet van az életben, de ha ötletelésről van szó, a minőség másodlagos: a lényeg, hogy minél rövidebb idő alatt minél több javaslat fusson be. Minél több ötletet gyűlik össze, annál nagyobb az esély arra, hogy valamilyen radikális és valóban újszerű megoldást sikerül találni egy problémára.

  1. Ne kezdj elemzésbe!

Az ötletek (jó esetben folyamatos) záporozásának nem tesz jót, ha közben minden második perc véleményezéssel, elemezgetéssel telik. A lényeg a spontaneitás és a kiforratlanság, a kritika ráér később is.

  1. Bátoríts mindent, ami abszurd

Ez összefügg az előző ponttal: ha nincs azonnali kritika egymás elképzeléseire, a résztvevők egyre vadabb ötletekkel fognak előállni, ami egyáltalán nem baj.

Lehet, hogy az elsőre legőrültebbnek tűnő terv lesz a befutó.

  1. Figyelj oda minden résztvevőre

Ahhoz, hogy mindenki úgy érezze, szükség van rá és kellőképpen be van vonva a beszélgetésbe, minden ötletet meg kell hallgatni. Ha van néhány visszahúzódóbb ember a csapatban, érdemes az összes ötletet cetlikre íratni, így biztosan nem fog elveszni senkié sem.

  1. Válasszátok ki a legjobbakat

Egy kiadós ötletelés után a legtöbb ember agya kiég: fel kell ismerni, mikor van az, amikor már nem lehet több épkézláb javaslatot kipréselni a résztvevőkből. Az ötletek hosszabb kielemzése előtt érdemes közösen kiválogatni a használható ötleteket szavazással, strigulázással vagy akár matricák használatával. Ezután jöhet a legjobbaknak vélt ötletek kivesézése.

 

„Egy gyufaszálat sem számolok el a cégben, a telefonom is a saját nevemen van.”

Holló Gábor, milliárdos, a Hírkereső.hu alapítója