Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

8 órát dolgozol? Egy fiatal pár szerint 5 órás munkanappal előrébb tartanál

Pia Silva és párja, Steve márkastratégaként dolgozik, kisvállalkozásoknak adnak tanácsot brandépítésben és termékpozicionálásban. Az amerikai Forbesnak írták meg történetüket, ami megváltoztatta az életüket.

Nyáron elutaztak vakációra Spanyolországba, és egy érdekes kísérletbe fogtak: eldöntötték, hogy nem szólnak egy ügyfelüknek sem, hogy nyaralni mennek. Kíváncsiak voltak, hogy tudnak a lehető legkevesebbett dolgozni úgy, hogy a vállalkozásuk is menjen a rendes kerékvágásban.

Minden nap akkor keltek fel, amikor akartak, reggeliztek, lementek a tengerpartra pár órára, aztán visszamentek a szállásukra egy laza ebédre, pihentek, olvastak. Ezután leültek és dolgoztak néhány órát, majd elmentek vacsorázni.

Őket is meglepte, milyen zökkenőmentesen ment minden.

„Miután a nap első felét azzal töltöttük, amihez csak kedvünk volt, sokkal könnyebb volt délután leülni és dolgozni. Sőt, több munkát végeztünk el, mint otthon a 8 órás munkanapjaink alatt” – mesélik.

„A 40 órás munkahét egy konstrukció, amit a késő 19. században találtak ki, azóta pedig mind elfogadjuk, hogy ez a norma. Amikor kitalálták, akkor az ipari munkásoknak hatalmas megkönnyebbülést jelentett a korábbi állapotokhoz képest, ezt torzította el fokozatosan a Wall Street és a Szilícium-völgy, hogy folyamatosan készenlétben kell lenned és dolgoznod, ha előre akarsz jutni.”

Pia Silva és a párja a szabadság és a rugalmasság miatt fogtak saját vállalkozásba, csak a mindennapok mókuskerekében ezt elfelejtették. Ezért elhatározták, hogy a nyaralásból visszatérve is kitartanak az 5 órás munkanap mellett: délután 1-től 6-ig fognak dolgozni, hétfőtől péntekig.

Hogy mi kell szerintük ahhoz, hogy azt az 5 órát tényleg a lehető legproduktívabban töltsd?

  1. Csak azokat a feladatokat végezd el, amire kizárólag te vagy képes cégen belül, minden egyebet szervezz ki. (Akár úgy is, hogy videótréninget készítesz egy-egy feladatról.)
  2. Kristálytisztán kell látnod a rövid és hosszú távú céljaid, és hogy mit kell tenned értük az adott napon. Ehhez hozzátartozik, hogy külön időt jelölsz ki minden héten a tervezésre és időbeosztásra.
  3. Mindent iktass ki, ami eltereli a figyelmed. Nincs közösségi média, se cikkolvasás. Semmi pótcselekvés, csak munka.

A pár most már 7 hónapja így éli mindennapjait és viszi vállalkozását. „Ha valaki betartja a fenti három alapelvet, rájön, hogy a 8 órás munkanapjai valójában 5 órás munkanapok, csak 8 órásra húzva.”

Pontosan erről szól a Parkinson-törvény: Cyril Parkinson egy angol politológus és történész volt, aki 1955-ben a brit flotta bürokráciáját kritizálva mondta ki, hogy

egy feladattal annyi időt töltünk, amennyi időnk van rá, nem pedig amennyi szükséges az elvégzésére.

Persze ez az életmód és munkabeosztás főleg azoknak érhető el, akik magánvállalkozók, szabadúszók, és kreatív munkát végeznek – vagyis azoknak, akiknek nagyobb hatalmuk van az idejük felett.

De érdemes elgondolkodnunk azon, hogy amikor reggel kilenctől ötig ülünk a munkahelyünkön, tényleg nyolc órányi feladatot végzünk-e el. Vagy öt óra alatt is meg tudnánk csinálni, ha maximálisan fókuszálunk és kiiktatunk mindent, ami eltereli a figyelmünket.

Oszd meg!