Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy egy középszerű, esetleg gyenge műszaki színvonalú létesítményre pénzt költsünk. Csak kiemelkedő műszaki és biztonsági színvonalú atomerőművet szabad megvalósítani.
Tehát mondjuk ha a szankciók miatt a nyugati gyártású turbina vagy nyugati gyártású irányítástechnika ellehetetlenülne, orosz turbinával vagy orosz irányítástechnikával nem szabad a projektet megvalósítani.
Kicsit hosszabban válaszolva, én továbbra is azt mondom, hogy az atomenergia meghatározó kell, hogy maradjon a magyar villamosenergia-ellátásban. (Jelenleg csaknem ötven százalék a hazai áramtermelésben, és több, mint egyharmad a hazai áramfelhasználásban Paks részaránya – a szerk.) Az ukrán-orosz konfliktus még fel is értékeli az atomenergia szerepét. Az elmúlt időszak energiapolitikája Magyarországot a földgáznak való kitettség szempontjából is nehezebb helyzetbe hozta. Ráadásul ez nemcsak Magyarországra igaz, hanem az egész európai térségre. Még nem érzékeljük igazán, de nagyon fog fájni a kőolaj és a földgáz importjának háború miatti esetleges korlátozása, illetve a piacon várható árnövekedés. Mindezek a problémák azt üzenik, hogy további atomerőművi kapacitásokra szükség van Magyarországon is.
A Paks II. vonatkozásában az a véleményem, hogy a VVER-1200 blokkok műszaki alapkoncepciója az egyik legjobb, ami a világon ma rendelkezésre áll. Tehát összességében úgy gondolom, hogy műszakilag és energiapolitikailag ez még mindig egy jó projekt lenne. Hogy meg lehet-e valósítani, az viszont elsősorban a külső körülményektől fog függeni.
Aszódi Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Kar dékánja és a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára. Fotó: Sebestyén László
De a beruházás kizárólag az oroszokkal elképzelhető?
A projektet orosz és nyugati cégek együttműködésében képzeltük el a legelejétől kezdve. Megjegyzem, az oroszokkal való magyar együttműködés atomenergetikai területen nem egyedülálló. A finnek pontosan ugyanezt csinálták, méghozzá nagyon régóta. A loviisai atomerőmű két ugyanolyan blokkból áll, mint amilyenből négy darab működik negyven év óta Pakson. (Hasonló orosz blokkok működnek Csehországban, Szlovákiában, Bulgáriában is.) A finnek 2013-ban megállapodtak a Rosatommal egy új VVER-1200 reaktor észak-finnországi, Hanhikivi-félszigeten történő felépítésében. Mi a Paks II. szerződést egy évvel később írtuk alá, ugyanolyan blokkokra, hasonló feltételek mellett.
Ráadásul a finneknek még erősebb a gazdasági kötődése Oroszországhoz, mert rengeteg finn ipari cég van jelen az orosz piacon. A finneknek is – szerintem helyesen – az volt a koncepciója, hogy jobb a nagy Oroszországgal gazdasági téren együttműködni, mint ellenségeskedni.
Jelenleg azonban az orosz-ukrán háborúval a katonai, külpolitikai kockázat jelentősen megnőtt, és emiatt ők is gondolkodnak, hogy mi legyen az új atomerőmű-projektjük sorsa.
Március 22-én a finn gazdasági miniszter a finn Parlamentben azt mondta, hogy a jelen helyzetben lehetetlen a hanhikivi projekt létesítési engedélyét kiadni.
Ugyanakkor látni kell, hogy Finnországban a Rosatom nem csak a technológia szállítója, hanem a Hanhikivi-1 atomerőmű 34 százalékos tulajdonosa is. Nálunk a Paks II. 100 százalékban magyar állami tulajdonban van.
Egyébként a finnek is sérelmezik, amit én is szóvá tettem az elmúlt hetekben: elfogadhatatlan az orosz csapatok ukrán atomerőművek elleni támadása, és szintén elfogadhatatlan az, hogy az oroszok alapvető nemzetközi biztonsági alapelveket sértettek meg az ukrán atomerőművekben.
Nekünk szerintem mérlegelni kell, hogy a jelen helyzet a külpolitikai és katonai kockázatokon túl milyen gazdasági, műszaki és jogi kockázatokat hordoz. Azt is meg kell vizsgálni, hogy ezek a megnövekedett kockázatok kezelhetőek-e valamilyen módon. Döntést biztosan csak alapos mérlegelés után szabad hozni.
Azért a magyar bővítés is csúszik, a létesítési engedélyt rég meg kellett volna szerezniük az oroszoknak.
Az oroszok nagyon lassan haladtak a magyar szabályoknak megfelelő tervezési és engedélyezési dokumentáció előkészítésével, ezért a Paks II. projekt eddig nem kapta meg a legfontosabb nagy engedélyt, a létesítésit, aminek a sokadszor módosított ütemterv szerinti határideje 2021 szeptembere lett volna. Mivel nincsen kiadva a létesítési engedély, akármennyire is akarjuk vagy nem akarjuk, keletkezett most egy természetes megállítási pont a projektben. Ez természetszerűleg teret ad a mérlegelésre.
„Az, hogy nem lett kiadva a létesítési engedély, szerintem azt mutatja, hogy a magyar engedélyezési, hatósági rendszer jól működik.”
Mi volt a pontos ok a késésre?
Az orosz dokumentáció nem volt olyan igényességgel és olyan színvonalon összeállítva, ami alapján ki lehetett volna jelenteni, hogy a tervek megfelelnek a magyar követelményeknek, és ami alapján ki lehetett volna adni az engedélyt. Egyébként az, hogy nem lett kiadva a létesítési engedély, szerintem azt mutatja, hogy a magyar engedélyezési, hatósági rendszer jól működik.
Nyilvánvaló, hogy amikor a szomszédunkat megtámadja Oroszország, akkor ezt külpolitikailag és katonailag nem lehet közömbösen kezelni. Tehát egyrészről már a közvetlen veszélyeztetettségünk, a menekültek ránk gyakorolt hatása miatt sem tudunk ezen a helyzeten egyszerűen túllépni, másrészről pedig tagja vagyunk egy közösségnek, és figyelembe kell vegyük a közösség érdekeit, döntéseit is.
Véleményem szerint a paksi projekt kimenetelének a lehetőségei nagymértékben függenek attól, hogy a háború hogyan megy tovább. Azt gondolom, hogy a magyar és az EU-s politika helyesen járt el eddig a tekintetben, hogy nem engedték az energetikára kiterjeszteni a szankciókat. Mert bár nyilván Oroszországnak is nagyon fájnának ezek a szankciók, de nekünk kifejezetten még nagyobb károkat okoznának.
Ha most elzárnák a gáz- és kőolajcsapot, az teljesen kezelhetetlen helyzetet teremtene Magyarországon.
A kérdés az, hogy ez a pozíció mennyi ideig tartható. A háborúban lehetnek olyan drámai fordulatok, amelyek után az európai kormányok esetleg a szankciók további szigorítása mellett dönthetnek, és kiterjeszthetik azokat az energetikára. Ha Oroszország a mai napon befejezné a ukrajnai háborúját, a további szankciók esélye jelentősen csökkenne. Ha Oroszország ezzel szemben eszkalálja a konfliktust, a mostaninál sokkal súlyosabb szankciók is jöhetnek.
A bővítést tízmilliárd eurós hitellel finanszírozó Vnyesekonombank is tiltólistára került, a vele kötött hitelszerződésből még kiléphetünk? És hívtunk le egyáltalán már az orosz hitelből?
A szerződésnek megfelelően történt már kifizetés, de Magyarország eddig mindig előtörlesztett, így nem tartozunk Oroszországnak. De nem is a projektnek ezt a részét érzem problémásnak, hanem inkább a műszaki részét. Hogyha ez a háború gyorsan lezáródik, és visszaáll a hetvenhét éves béke, akkor sem fog ugyanúgy tovább menni az élet, mint előtte. Az a kérdés, hogyan lehet az orosz partnerben ezután megbízni, elhinni, hogy amit készít, az műszakilag és biztonsági szempontból rendben lesz. Ebben a tekintetben nagyon rossz folyamatokat látok.
Rendkívül aggasztó, hogy a katonákon kívül megjelentek Roszatom-szakemberek a zaporizzsjai és a csernobili atomerőműben. Erre nem volt korábban példa, és alapvető nukleáris biztonsági elveket sért.
Elképesztően súlyos helyzetre vall, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek – amelynek egyébként Oroszország meghatározó tagja – kell tiltakoznia és felhívnia a felek figyelmét a kötelezettségeikre. Amikor látom, hogy két orosz atomerőmű főmérnöke bemegy a zaporizzsjai telephelyre, és megpróbálja átvenni az üzemeltetés irányítását, akkor nagyon rossz érzéseim támadnak. Ezek a cselekmények (is) abszolút elfogadhatatlanok.
Ha a nukleáris biztonsági kérdéseket nem sikerül megnyugtatóan rendezni, akkor igazándiból Oroszország, pontosabban a Roszatom maga alatt vágja a fát. Kiírja magát a nemzetközi nukleáris szakmából. Ha a dolgok így mennek tovább, Európában senki sem fogja megengedni, hogy egyetlen Oroszországból beszállított erőművi berendezés, de akár számítógép, informatikai vagy irányítástechnikai eszköz beépüljön egy atomerőműbe. Mert azt fogják mondani a szakemberek, hogy ez olyan biztonsági és kiberbiztonsági kockázat, ami nem elfogadható. Ezért is lenne szerintem Oroszországnak is alapvető érdeke, hogy mihamarabb fejezze be ezt a háborút Ukrajnában.
Aszódi Attila: „Amikor látom, hogy két orosz atomerőmű főmérnöke bemegy a zaporizzsjai telephelyre, és megpróbálja átvenni az üzemeltetés irányítását, akkor nagyon rossz érzéseim támadnak.” Fotó: Sebestyén László
Mit nevezhetünk megnyugtató rendezésnek? Gondolom, az, hogy most Csernobilban közel négy hét után a napokban végre engedték lecserélni a műszaki stábot, még messze van a megnyugtatótól. Ha elvonulnak onnan és a zaporizzsjai atomerőműből az orosz katonák, akkor már fellélegezhetünk, vagy innentől már mindenképpen vége a bizalomnak?
Ezek az események megtörténtek, és nem fogja elfelejteni őket sem a szakma, sem a politika. Nemcsak az ukrán atomerőműveket üzemeltető cég, hanem senki a világon. Mert ez olyan viselkedés, ami elfogadhatatlan, amivel korábban nem találkoztunk, és amelyre önmagában nem válasz, ha a Roszatom menedzsmentje azt mondja: az „ukránok félrekommunikálták, vagy ti félreértettétek”. Ennek súlyos, hosszú távú következményei lesznek. Új biztonsági garanciákra lesz szükség, hogy a jövőben a hasonló eseteknek még az esélye sem merüljön fel.
Mi lehetett a céljuk az atomerőművek elfoglalásával? És legújabban egy csernobili labort is elfoglaltak, ahol radioaktív hulladékot elemeztek, ezzel vajon mi a szándékuk? Kell-e katasztrófától tartanunk?
A zaporizzsjai és a csernobili atomerőmű elfoglalása két célt szolgálhatott. Az egyik az – és ez a zaporizzsjaira vonatkozik –, hogy az orosz erők kontrollálni akarják, mennyi villanyt tud Ukrajna termelni. Látszik, hogy a lakosságot támadják, és ezzel menekültválságot generálnak – ha ezt fokozni akarnák, simán megtehetnék, hogy visszafogják a villanytermelést, ha kontrollálják az erőműveket. A lakosságot még nehezebb helyzetbe hozza, sőt a védekezésben résztvevő erőket is, ha megszűnik a területen az áramellátás.
A másik ok az lehet, hogy az oroszok a tárgyalásokhoz zsarolási pozíciót próbálnak maguknak teremteni. A csernobili labor kifosztásának és megrongálásának oka teljesen érthetetlen. Mindenesetre nagyon aggasztó mindaz, amit az oroszok Ukrajnában, ezen belül az ukrán nukleáris telephelyeken csinálnak.
Ami Csernobilban történt, az ugyan súlyosan sérti a szabályokat, de messze volt attól, hogy nagy baj legyen belőle. A zaporizzsjai atomerőmű elleni támadás már más eset: több épületet vettek komolyan tűz alá, az oktatási épület kiégett. A blokkok irányába is lőttek, találat érte például a blokkok előtti közlekedő folyosót. Berendezések mentek tönkre, és több távvezetéki kapcsolatot is tönkretettek. Az atomerőmű katonai támadása (már önmagában a támadással való fenyegetés) nemzetközi egyezményekbe ütköző cselekmény.
Nagyobb orosz katonai erő van most is a telephelyen, robbanószerek, harci járművek, amelyeknek nincs ott keresnivalójuk.
A Roszatomon kívül van más választása Európának atomerőmű-projekteknél? Van másik cég, amelyik fel tud építeni egy Paks II. nagyságrendű atomerőművet?
Európa óriási hibát vétett azzal, hogy – engedve a zöld mozgalmak nyomásának – az európai atomerőmű-építő ipar jelentős részét leépítette. Gondoljunk csak arra: egészen február 23-ig az volt a fő problémánk, hogy a klímaváltozással kapcsolatos ügyeket hogyan oldjuk meg, miként valósítsunk meg klímatudatos energetikai fordulatot, hogyan építsük le a fosszilis energiahordozókat, mindezt úgy, hogy közben az európai ipar versenyképes maradjon, és a lakosság energiaellátása folyamatos legyen.
Németország úgy döntött, hogy kiiktatja az atomenergiát, ami az elmúlt ötven év legnagyobb hibája volt. A franciák kis visszaesés után most újra fejlesztenek e területen, a britek egyértelműen atompártiak, a lengyelek eddig nem használtak atomenergiát, de most tervezik a bevezetését. A franciák és a britek mellett Finnország, Csehország, Szlovákia, Bulgária, Szlovénia, Magyarország atomerőműveket akar építeni. Közben Európában gyakorlatilag két technológiaszállító maradt, a franciák és az oroszok. Az oroszok a háborús konfliktus kiváltása következtében most a nemkívánatos kategóriába manőverezték magukat.
Annak idején például Svédországban, Svájcban, Németországban, Olaszországban is komoly nukleáristechnológia-szállító kapacitások voltak, és ezek a cégek nemcsak az európai, hanem a nemzetközi piacon is képesek voltak versenyezni. Ennek az európai nukleáris technológia szállító iparnak kellene visszajönnie. Persze nem a régi típusú erőműveikkel, hiszen sokat fejlődött azóta a világ.
Nagyon sokat beszélnek az amerikai kontinensen a kis moduláris reaktorokról, és már Romániában is egy amerikai startuptól, a Nuscale-től terveznek vásárolni kis moduláris atomerőművet. Elképzelhető, hogy ezek Európában is elterjednek a közeljövőben?
Számos országban terveznek hasonlókat, ezek a megoldások szerintem nagyon izgalmasak és felértékelődnek.
Keressük az utat, a nemzetközi közösségben elég sok projekt van most ezen a területen. De egy alapvetően antinukleáris európai környezetben ez nem egyszerű. Magyarország eddig jó irányba haladt, az oroszok most lábon lőtték magukat és bennünket is.
Mindenesetre én nem temetném el a Paks II.-t, de az oroszok könnyen eltemethetik magukat a projektben.
Aszódi Attila 2014 és 2017 között a Miniszterelnökségen a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztosa, 2017-től az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára volt. Fotó: Sebestyén László
És mennyi időnk van még? Meddig hosszabbítható még a mostani blokkok üzemideje?
Friss és tanulságos fejlemény, hogy a finnek beadták a kérelmet a loviisai atomerőmű üzemidejének további húsz éves meghosszabbítására. Nyilván ez a kérdés vizsgálható, vizsgálandó Magyarországon is, csakhogy ennek vannak jogi, gazdasági és műszaki aspektusai is. Sokat elárul a lehetőségekről, hogy a finnek szerint nagyjából egymilliárd eurót kell majd befektetniük a két blokkba, hogy azok tovább működtethetők legyenek. Ezt a lehetőséget nálunk is meg lehet vizsgálni, döntést az eredmények ismeretében lehet hozni. De a mostani paksi blokkok önmagukban nem oldják meg a problémát, legfeljebb kicsit elodázzák.
A mostani blokkok működtetése mennyire lehetséges az oroszok nélkül?
Az üzemeltetéshez, a karbantartáshoz és az alkatrész-ellátáshoz nem kellenek az oroszok, egyedül az üzemanyag-ellátáshoz. Pillanatnyilag két évre elegendők a fűtőelemkészletek. Ha extrém forgatókönyvet nézünk, tehát mondjuk huzamosabb időre „vasfüggöny” kerülne a háború következtében Oroszország és Európa közé, akkor szükségünk lenne egy alternatív üzemanyag-szállítóra. És nagy kérdés, hogy ennek az előteremtése nem hosszabb-e két évnél. Ahogy korábban mondtam, Magyarország bajba kerülne, ha az energetikára kiterjesztenék a szankciókat. Kezelhetetlen helyzet keletkezne a magyar háztartások fűtésében és a magyar villamosenergia-rendszerben is. De az alternatív üzemanyagot mihamarabb ki kell dolgozni a VVER-440 reaktorok számára is, hogy a jövőben ne kerülhessünk olyan szorult kényszerhelyzetbe, mint most.
Aszódi Attila a Budapesti Műszaki Egyetem Természettudományi Kar dékánja és a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára. A 2003-as áprilisi paksi üzemzavart követően 2004 júniusáig Paksra kiküldött miniszteri biztosként tevékenykedett, a fukushimai balesetet követően pedig az Európai Bizottság szakértőjeként vett részt az európai atomerőművek biztonsági felülvizsgálatában. 2014 és 2017 között a Miniszterelnökségen a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztosa, 2017-től az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkára volt. Láncreakció című blogján rendszeresen ír nukleáris, energiapolitikai és villamos energetikai kérdésekről.
Borítófotó: Sebestyén László
Orosz függés vs. megújuló energia Magyarországon: van-e esély a fordulatra?
