Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Nem tudom, ki szeretné megvásárolni a magyar Telenort, de nem tervezzük eladni – exkluzív interjú a tulajdonossal

Ladislav Bartoníček a cseh milliárdos, Petr Kellner tragikus halálát követően átvette a PPF, vagyis a legnagyobb cseh pénzügyi csoport vezetését, amely Magyarországon is komoly érdekeltségekkel rendelkezik. Nem könnyű feladat áll előtte: egy kivételes üzleti stratéga nyomdokaiba lépni.

Kérdezett: Zdravko Krstanov // Fordítás: Petovská Flóra
Testvérlapunk, a cseh Forbes interjúja.


Ez a beszélgetés fél évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. A prágai központú PPF csoport egykori vezetője, a leggazdagabb cseh, Petr Kellner ugyanis több mint egy évtizeden át teljesen elzárkózott a médiától.

Utódjával azonban új korszak kezdődik: a harmincéves cégcsoport fellibbentette a függönyt és kommunikálni kezdett a külvilággal.

Múlt év májusa óta ráadásul egy olyan emberrel büszkélkedhet, aki a PPF márka teljes imázsával foglalkozik (a kiterjedt cégbirodalmat Kellner halála után itt mutattuk be részletesen).

Teljes átláthatóságra azért ne számítsunk. Ladislav Bartoníček, aki eddig is bizalmi pozícióban volt a cégcsoportban, sok mindenben hasonlít elődjére, Kellnerre. Nem fecseg, halk szavú, nem fogalmaz hangzatosan. Mindent jól meggondol, diplomatikus válaszait gyakran több másodperces csend előzi meg. A beszélgetés során nem vonakodik explicit módon bevallani, hogy az interjúkat (hát még a fotózást) különösen nem kedveli, és sokkal szívesebben töltené az erre szánt időt munkával.

Ennek ellenére magyar földön, a Telenor székhelyén találkoztunk. Itt végződött Bartoníček többnapos útja a csoport közép-európai és balkáni tagjainál.

„Itt lenni személyesen és felmérni a morált” – így írta le szerbiai, romániai, bulgáriai és szlovákiai látogatásának okát.

Beszélgetésünket megelőzően a Telenor székhelyén felugrott a színpadra, és az ottani néhány száz alkalmazottnak felidézte, mi is ez a három betűs, cseh csoport, aminek a felépítése az elhunyt Kellnernek körülbelül 17,5 milliárd dolláros vagyont hozott. A vagyon döntő része ma Kellner családjáé. Ladislav Bartoníček birtokában van – az igazgatótanács egy másik tagjához, Jean-Pascal Duvieusart-hoz hasonlóan – a csoport 0,535 százaléka.

„Huszonöt ország, három kontinens. A pénzügyektől kezdve a telekommunikáción és médián át az e-commerce-ig” – hangsúlyozza beszélgetésünk során Ladislav Bartoníček a csoport diverzifikációját. Nehéz időkben vette át ugyanis a csoportot, amikor a történetében először ért el piros számokat.

A tavalyi év  291 millió euró – durván 101,6 milliárd forint – veszteséget hozott.

Erről a korábbi arany tojást tojó tyúk tehet – a Home Credit gyorskölcsön-birodalom, ami nehezen viseli a pandémiát. A jóslatokkal nagyon óvatosan bánik Bartoníček, ugyanakkor hisz benne, hogy a Home Credit megerősödik legfőbb piacán, Kínában.

Az ötvenhét éves menedzser, aki egyébként szereti a snowboardot, a túrázást és a modern művészetet, mindenre óvatosan válaszol. A legalapvetőbb kérdésekre kizárólag diplomatikusan, ha válaszol egyáltalán.

Kellner utódjától azt várni, hogy egyszeriben teljes reflektorfényben fog úszni, naivitás lenne.

A PPF-nek több fronton is kidolgozás alatt áll néhány nagy üzlete. Cseh-szlovák pénzügyi aktivitását tovább fokozná, élén a legnagyobb cseh kereskedelmi bank létrehozásával, ami a PPF-féle Air Bank és a szintén cseh Moneta összeolvadása után jöhetett volna létre, de a Moneta júniusi rendkívüli közgyűlésén megfúrták azt a részvényesek.

„Ez volt az egyik modellezett lehetőség és végül bekövetkezett” – éri be Bartoníček egy semleges magyarázattal. Hozzáfűzi azonban, hogy a PPF továbbra is nagyon szeretné a fúziót, és dolgozik rajta. A történelem már bizonyította, hogy ha az Európa utcában (itt található a PPF székháza – szerk.) valamit akarnak, azt többnyire elérik.

Zajlik a spekuláció az infrastrukturával foglalkozó CETIN esetleges tőzsdei bevezetésével kapcsolatban, illetve ellenkezőleg, az O2 prágai tőzsdéről való teljes kivonása már biztos. Ezzel párhuzamosan folyik a Mall Group eladása, aminek a PPF a részvényese 40 százalékos tulajdonhányaddal. Végül itt egy egészen új, sokak számára meglepő dolog: egy közös vállalkozás létrehozása a francia Groupe Beneteau csoporttal, amely szabadidős vízi járművek és vitorlások gyártásával foglalkozik.

A cél állítólag egyértelmű – globális szinten piacvezetővé válni a hajókölcsönző szegmensben.

Erre a jövőre is igyekszik felkészíteni Ladislav Bartoníček a PPF-et, és egy üzleti kreativitásáról híres férfi nyomdokaiba tervez lépni.


Forbes: Örömmel tölti el Magyarország?

Ladislav Bartoníček: Igen. Nagyon jól teljesít. Be kell vallanom, hogy a magyar kollégáim 2018 óta – amikor megvettük a Telenort – nagy munkát tudhatnak maguk mögött. A bevételünk és az ügyfeleink száma is nő.

Elégedettek a magyar üzlettel. A Telenor kapcsán az új branding bevezetéséről később döntenek. Fotó: Karel Cudlín

Forbes: Hogyan akar nagyobbat szelni a tortából egy olyan piacon, ahol a Magyar Telekom és a Vodafone a konkurencia?

Nem szolgálhatok semmi különlegessel, ez arról szól, hogy kellően kreatívak vagyunk-e és megtaláljuk-e a módját, hogy a lehető legjobb szolgáltatásokat kínáljuk ügyfeleinknek. Úgy a hálózat minőségét, mint a termékek átláthatóságát illetően, stb.

Forbes: Az infrastuktúra és a telekommunkikáció szétválasztását illető stratégia megegyezik Magyarországon és Csehországban?

A CETIN Csehországban vezetékes vonalakat is üzemeltet, így bonyolultabb eset. Itt elsősorban a mobil bizniszre összpontosítunk, egyébként alapvetően megegyeznek.

Forbes: Volt olyan hír a piacon, hogy a Telenor újramárkázását tervezik. Milyen szakaszban van ez a terv?

Fontolgatjuk a dolgot, év végén fog megszületni a végső döntés. (Bartoníček a magyar Forbesnak 2018-ban mondta azt, hogy a pakliban még az is benne van, hogy a szolgáltató régi nevét, a Pannont is visszahozzák, de a cseh és szlovák piacon az O2 márkanév is az övék.)

Forbes: Az áron kívül milyen kritériumokat vizsgálnak a telekommunikációs üzletág akvizícióiban?

Az ár csak egy szám, minket az érték érdekel.

Amikor egy akvizíciót nézünk, az értékteremtés lehetőségének mértéke érdekel, a cég paramétereinek javítása, a jobb termékekhez, szolgáltatásokhoz és nyereséghez jutás.

Forbes: Magyarországon a Home Credit révén befektetett a Barionba. A cégnek nyilvánvalóan több tőkére van szüksége, elégedettek vele?

Igen. Most fogjuk áttanulmányozni a további fejlesztést, és ennek megfelelően szükség szerint folytatni fogjuk a beruházást.

Forbes: A PPF korábban kijelentette, hogy további beruházásokat hajtana végre a távközlésben. A közelmúltban azonban bejelentette, hogy eladja a Telenor Montenegrót a magyar 4ig vállalatnak. Elmagyarázná, kérem, ezt a tervezett tranzakciót, ami a fentiek fényében különösnek tűnik?

A 4ig-vel folyamatban vannak a tárgyalások, még nem zárultak le. Az eladásban azonban nincs semmi különös. A montenegrói piac sok tekintetben különleges, és a PPF portfóliójában sajátos. Montenegró részesedése a nyereségből és a PPF Telecom Group csoport EBITDA mutatójából alig haladja meg az egy százalékot.

Kis tranzakcióról van szó, ami nem lesz hatással a régió stratégiájára.

A 4ig, az Antenna Hungaria vagy más, a magyar kormány által támogatott vállalatok képviselői érdeklődést mutattak a magyar Telenor többségi részesedésének megvásárlása iránt?

Nem tudom, ki mindenki szeretné megvásárolni a magyar Telenort, a PPF azonban biztosan nem tervezi a szolgáltató eladását.


Forbes: Másfelé terelve a szót: helyettesíthető Petr Kellner?

Egészen biztosan nem helyettesíthető. Emberként, barátként, családapaként nem helyettesíthető. Üzleti szempontból ez arról szól, hogy amennyiben a PPF a jövőben működni és növekedni szeretne,

nem az a megoldás, hogy Petr Kellnert próbáljuk helyettesíteni, mivel ő egyedülálló volt.

Úgy kell összeállítani a csapatot, hogy az utána maradt jelentős űrt kitöltsük. Ő ugyanis hihetetlenül széles üzleti skálát volt képes lefedni.

Forbes: Érez nyomást az új szerepben? Olyan értelemben, hogy Önt vagy az Ön a tevékenységét Petr Kellneréhez hasonlítanák?

Bolond lennék, ha őt akarnám megformálni magamból. Ebben a tekintetben nem érzek, és nem is fejtek ki magamra nyomást. Mint mondtam, másfelé vezet az út. Ahol nyomást érzek, az a felelősség. Hozzászoktam, hogy az üzlet egy bizonyos részéért vagyok felelős, míg jelenleg a vállalkozás egészéért vagyok felelős. Ez természetesen nagy teher.

Forbes: Amikor üzleti döntéseket hoz, gondolkozik néha azon, mit mondana Petr Kellner? Mit tenne?

Néha igen.

Forbes: Hogyan hat ez Önre?

30 éven át dolgoztunk együtt, bizonyos dolgokat egymástól tanultunk. Nem látom ezt ellentmondásosnak, inkább afféle ellenőrzés ez.

Lehet-e más szemmel nézni ugyanarra a dologra? Petr máshogy tekintene rá, vagy sem? Ilyeneken szoktam gondolkodni.

Nem arról van szó, hogy ez alapvető lenne a döntéshozatalomban, ugyanakkor biztosan nem árt.

Forbes: Van, amiben Ön lényegesen más, mint Kellner volt?

Biztosan. (Hosszú csend.) Néha eltért a véleményünk, mondjuk egy konkrét stratégia kockázatairól. Ő határozottan több kockázatot vállalt. Ez összefügg azzal, hogy abszolút többségi tulajdonosként kicsit másképp működik a döntéshozatal. Rajtad múlik. Én jelen pillanatban részben a saját vagyonomért, elsősorban azonban a család vagyonáért vagyok felelős. Ez biztosan más.

Forbes: Mi volt az utolsó dolog, amivel Petr Kellnerrel foglalkoztak?

Erre pontosan emlékszem. A távközlési befektetési lehetőségekről beszéltünk a Balkánon. Péntek este volt… (Petr Kellner 2021. március 27-én, szombaton hunyt el tragikusan.)

Forbes: Mit szólna a legújabb beruházásáról a hajókölcsönzés területén?

Beszéltünk róla, nem lepte volna meg.

Forbes: Ez logikus lépés az Ön számára? Kívülről inkább egy egészen új irányba tett lépésnek tűnt.

Jó néha olyan lépéseket tenni, amelyek első ránézésre nem tűnnek logikusnak, mert második vagy harmadik ránézésre megtalálhatjuk benne a logikát. Mi sohasem féltünk és nem is fogunk félni új vizekre evezni, és ez ennek gyönyörű példája. A hajós és vitorlás charter bizniszt súlyosan érintette a koronavírus, hiszen szinte lehetetlenné vált az utazás. Ezek a cégek ebből kifolyólag bajba kerültek, az üzlet alapja azonban szilárd. Nagy érték rejlik benne, nem csak azért, mert évről évre bizonyos számú hajót kikölcsönöznek, amiből bevétel származik, hanem ott a hatalmas know-how is. A Dreamyacht és a Navigare bázisa is nagyon érdekes helyen található. A Dreamyachté a karibi és csendes-óceáni piac 24 százaléka, ezek a legjövedelmezőbb úticélok. Mivel optimisták vagyunk, úgy gondoljuk, a világ kilábal ebből, és mivel látjuk az igényt, hisszük, hogy az üzlet fellendül. Ami a 2021-es foglalásokat illeti, nagyon jól néznek ki a számok.

A másik dolog, hogy korábban befektettünk a Culture Tripbe, ami egy utazási tippekkel teli honlapot üzemeltet. A Culture Trip keretében az élményturizmusra helyezzük a hangsúlyt, aminek a hajózás jelentős részét képezi. Van benne tehát némi szinergia.


Forbes: Nyilván ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy ne legyen minden tojás egy kosárban…

Elég sokfélék vagyunk. Huszonöt ország, három földrész, távközlés, média, pénzügy, gépipar, biotechnológia, e-kereskedelem, ingatlan.

Ezzel azt akarom mondani, hogy mind a földrajzi, mind az ágazati sokszínűség rendkívül fontos, ahogy azt a pandémia során mindannyian tapasztaltuk is.

A hajókölcsönzés piacára érdekes pillanatban, a koronavírus közepette léptek. A PPF szerint nagy üzleti lehetőség rejlik a járványhelyzet miatt súlyos veszteségeket szenvedő iparágban, a 2008-as pénzügyi válság alatt kötött befektetéseikkel is elégedettek voltak. Fotó: Karel Cudlín

Forbes: Jó időszak ez a Mall Group értékesítésére?

Bizonyos esetekben nem kommentáljuk a döntéseinket, ez egy ilyen. (Nevet.)

Forbes: Örömét leli a Mall Groupban?

Bizonyos dolgokban igen, másokban nem.

Forbes: Korábban azt mondta, olyan cégeket vesz, amik pénzt hoznak a konyhára…

Ezt mondtam volna?

Mi olyan cégeket veszünk, amelyekben ott az értékteremtés lehetősége, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy adott pillanatban profitál.

Végül is, amikor a hajóbérlésről beszéltünk, azok a cégek jelenleg értelemszerűen nem hoznak pénzt.

Forbes: Arról van szó, hogy régóta kering a piacon, hogy a Mall Group profitba fordulását korábbra várták. Ez igaz?

Ezek olyan pletykák, amiket nem érdemes kommentálni.

Forbes: Az e-kereskedelem azon területek közé tartozott, amikben jobban el kellett merülnie a márciusi tragikus eseményeket követően?

Viszonylag benne voltam már ebben. Ellenkezőleg, jobban el kellett merülnöm a pénzügyben és az ingatlanban.

Forbes: Milyen az, amikor egyszeriben sokkal többet kell tudnia?

Nagy változás. Ezért beszéltem a felelősség terhéről. Ezt az embernek tiszteletben kell tartania. Minden üzletágunknak megvannak a törvényszerűségei és a logikája. Nem láthatom őket a kezdetektől fogva részleteiben, ezért fokozatosan haladok fentről, és igyekszem a lehető leghatékonyabban magamba szívni, amit lehet.

Forbes: Említette a szinergia szót, amiről régóta beszélnek a távközlés és a média kapcsán. Mit talált ki, mik a grandiózus tervei?

Nincsenek grandiózus tervek. (Nevet.) Sok kis munka számos dologban. Tény, hogy egyrészt ott a lehetőség minőségi helyi tartalmat készíteni, másrészt ott vannak a kiskereskedelmi telekommunikációs ügyfelek, akiknek tartalmat adhatunk az egyéb szolgáltatásokhoz, ez nagy előny. Ezt perspektívából mondom.

Ha belemegyünk a részletekbe, mondok egy példát. Per pillanat elég intenzíven népszerűsítjük Szlovákiában a Voyót, mint OTT platformot (az angol over-the-top rövidítése, azaz közvetlen internetes tartalomszolgáltatás a nézőknek, szerk.) az O2 ügyfelei körében. Ők kapnak egy plusz szolgáltatást, amitől azt várjuk, hogy nőni fog a platform ügyfeleinek száma. Ugyanakkor képesek vagyunk felhasználni bizonyos teret, szabad időt a televízióban bizonyos országokban, és ott népszerűsíteni a mobilszolgáltatók termékeit. Egyébként azt is figyelembe vesszük, hogyan vásárolhatunk közösen érdekes tartalmakat, mert közösen sokkal könnyebb egy exkluzív tartalmat, mint például egy sportközvetítési jog, megvásárolni. Tehát egy mondatban nem összefoglalható, lépések sorozatáról van szó, amelyeket most teszünk, és még fogunk tenni.


Forbes: Erőre kaphat Ön szerint a Home Credit Kínában?

Feltételezem, hogy igen. Nagyban összefügg ez azzal, hogyan fog alakulni a szabályozás, mert a koronavírus után ez az alapvető gond. Amennyiben nem lesz teljesen irracionális, menni fog.

Forbes: Kezd kevésbé értelmezhetővé válni az Ön számára Kína?

Nehéz megmondani. Én inkább azt nézem, általában mi történik a világban:

és nyilvánvaló, hogy a globalizációnak, ahogy azt eddig ismertük, vége.

Mi próbálunk mindig az adott helyzetre reagálni, és most is rugalmasnak kell lennünk.

Forbes: Igen, de az összes üzleti görbe és csoda azért valósulhatott meg, mert Kína kinyitott, és alkalmazta a nyugati kapitalizmus elemeit. Most viszont úgy tűnik, bezár, elég megnézni, hogy tapos a technológiai cégeken…

Tényleg nem merek jóslatokba bonyolódni annak kapcsán, hogy mi fog történni, és hogyan fognak alakulni a minket érdeklő területek.

Ami az Ön által említett technológiai vállalatokat illeti, úgy vélem, a méretük és az pénzügyi területre való belépésük már makroökonómiai problémát okozhatott. Erre keresnek megoldást. És talán más dolgokra is, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy Kína bezár.

Forbes: Meg lehet ismételni a Kínában vagy Oroszországban elért sikereiket? Vagy bezárult a lehetőségek tárháza ezeken a piacokon?

Szerintem nem zárult be. Talán kisebb, talán kicsit máshogy néz ki, de ott van.

Forbes: Mennyire fontos tehát az egykori zászlóshajó, a kínai Home Credit jelenleg a PPF számára?

Fokozatosan csökkentettük a kínai kitettségünket. A pénzügyi szolgáltatások részeként a saját vagyonunk, tőkénk 11 százaléka van ott, így ebből a szempontból Kína az egyik olyan ország, ahol érdekeltségeink vannak.

Nem arról van szó, hogy a Home Credit egyenlő Kínával.

És mi a helyzet a nyugattal, növelni fogják a jelenlétüket?

Már dolgozunk rajta. Megvettünk egy irodakomplexumot Atlantában, ez egyfajta partraszállás, aminek a függvényében a további lépések fognak alakulni. További ingatlanokat keresünk Amerikában. Erősítjük a pozíciónkat a Sotián belül, tehát a biotechnológiában, ami pedig a Škoda Transportationt illeti, megveszünk egy gyárat Németországban, egyet pedig Franciaországban. A tény, hogy gyárakat vásárolunk ott, azt jelenti, belépünk ezekre a piacokra, hiszen ezek látják el Franciaországot és Németországot. Erősödünk nyugat felé, igen.

Zavarta valaha, hogy egyesek uzsorásnak nevezték a Home Credit miatt?

Ez afféle egyszerűsítés, hogy mindenki, aki nem banki hitelt nyújt, az uzsorás és rossz fiú. Sokat dolgoztunk azon, hogy ezt a felfogást megváltoztassuk. Minden piacon igyekszünk elég felelősségteljesen működni, és edukálni az ügyfeleket, hogy ne essenek adósságcsapdába.

Őszintén hiszem, hogy a termékeink jók.

Azt is meg kell nézni, mi az alternatíva. Ha bejelentenénk, hogy lehúzzuk a rolót, mert rossz fiúknak hívnak, ki lép a helyünkbe? Pénzügyi cápák, az pedig egész mást történet.

A Home Credit olyan ügyfeleknek nyújt pénzügyi szolgáltatásokat (főleg gyorskölcsönt), akik amúgy a tradicionális bankoknál nem jutnának forráshoz. A pénzügyi vállalat Magyarországon is jelen van, de csak közvetve: ők fektettek be az egyik legforróbb magyar startupba, a Barionba is. Fotó: Karel Cudlín

Forbes: Nem lehet, hogy a rossz hírükhöz az is hozzájárult, hogy éveken át teljesen elzárkóztak a nyilvánosságtól és ez teret adott a képzelgésnek?

Ez minden bizonnyal hozzájárulhat, hogy az információs vákuumot kitöltsék a különféle rágalmak és hasonlók. Másrészt én sokkal szívesebben üzletelek, találok ki projekteket vagy beszélek az embereinkkel, mint fotózkodom és interjúkat adok. Ez egyszerűen így van. Petr Kellner ugyanígy volt ezzel, és úgy gondolom, a csoportban többen is így vannak ezzel.

Igaz, hogy egy ponton bekövetkezett, hogy olyasmik kezdtek megjelenni a PPF-ről, ami nem érinti jól az embert, ezért rábólintottunk a nagyobb nyitottságra.

De nem mondanám, hogy nekem ez jól esik. (Nevet.)

Forbes: Ön mindenről tudott, amit Petr Kellner tett az üzleti életben?

Alapvetően igen.

Forbes: Akkor nem fordulhat elő, hogy valaki megjelenik, és azt mondja, hogy Petr Kellnerrel már kezet ráztak valamire?

Hogy privát emberként valakinek megígért egy apróságot, az megeshet, az üzleti életben azonban mindent megosztottunk egymással.

Forbes: Gondot jelent-e a hiánya azokkal az üzletfelekkel való kapcsolatban, akikkel ő szokott tárgyalni?

Mindenkinek megvannak a maga kapcsolatai, és Petrnek sok volt, de általában megdupláztuk vagy megtripláztuk őket. Természetesen az én és a kollégáim feladata, hogy ezeket a kapcsolatokat tovább ápoljuk.

Forbes: Ha megkérdeznék, azt mondaná, hogy nehéz a munkája?

Nem, mert élvezem. Az a munka nehéz, amit nem élvezünk.

Forbes: Mit élvez benne legjobban?

Hogy milyen változatos. Most itt ülünk, és a távközlési és televíziós üzletággal foglalkozunk. Hétfőn arról fogunk beszélni, mi legyen a továbbiakban a Monetával, és ugyanakkor megvitatjuk, vegyünk-e további ingatlanokat Pozsonyban. Ezek csupán szemléltető példák, amikkel azt akarom kifejezni, milyen sokrétű a munkám. Jövő héten Moszkvában leszek és Kazahsztánban, ahol megint egészen mások az emberek, mások a problémák, és egészen mások a lehetőségek.

Ez a mozaik egyszerűen csodálatos.

Aztán ott vannak az embereink. A prágai központunkban és a cégeinkben is nagyszerű embereket sikerült találnunk, akik nap mint nap feltöltenek.

Forbes: Ha a másik szemszögből nézzük, mikor nem érzi olyan jól magát a bőrében?

A sokszínűség miatt megvan az érme másik oldala is. Néha egyszerűen sok. Az ember nem mélyedhet úgy el a dolgokban, mert nincs rá idő. Ezt pedig sajnálom, mert ha magasabb nézőpontból indulva tudunk elveszni a részletekben, azzal új értékeket teremthetünk.

Forbes: A PPF az elmúlt 30 évhez hasonlóan az elkövetkező 30 évben is működni fog?

Hiszem, hogy igen. Ez nagyban függ a családtól. Jelenleg teljes az egyetértés a PPF fejlesztésének és előmozdításának módjáról. Erre mindannyian Petr örökségének bizonyos folytatásaként tekintenek, így azt mondanám, igen. Ugyanakkor természetesen teljesen más lesz üzleti és földrajzi szempontból.

Forbes: Én tényleg csak az együvé tartozás szempontjára gondoltam, hogy nem darabolják és osztják-e fel egyszerűen…

Én úgy gondolom, egyben marad. Csak én már nem leszek itt… Mármint munkában. (Nevet.)

Borítókép és fotók: Karel Cudlín

Oszd meg!