„Ha nem kötnek velünk megállapodást, bombázás lesz. Olyan bombázás, amilyet még sosem láttak” –mondta Trump Iránról a hétvégén a „maximum pressure” szellemében. Tovább erősítve azt a félelmet, hogy az Irán és Izrael közötti konfliktus csak a nyitánya volt egy még keményebb eseménysorozatnak.
A Trump célja, hogy új atomalkut (JCPOA) kössön Iránnal – igen, az előzőt 2018-ban, épp Trump első elnöksége alatt mondták fel. A helyzet azóta sokat romlott, Irán olajtermelése visszaépült a 2018-as magas szintre, hogy ez megtörténhetett, azt az inflációval hadakozó, majd abba belebukó Biden-adminisztráció számlájára lehet írni.
Ha pedig van pénz az olajból, akkor Irán tud költeni a nukleáris képességének fejlesztésére is. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) alábbi ábrája azt mutatja, hogy drasztikusan növekedett a dúsított urán készlete az elmúlt öt évben.
A recept a következő: végy 40 kilogramm 60 százalékra dúsított uránt, ebből készíthetsz 25 kilogramm 90 százalékos „weapon-grade” uránt, ami már elég egy nukleáris bomba előállításához. Az ábrán is látszik, hogy a 20 százalékos uránkészlet durván 600 kilogramm, a maradék 250+ kilogramm már 60 százalékos, ami elég öt-hat bombára.
Népszerűségi kérdések
Az amerikai adminisztráció két hónapos ultimátummal, és a fentebb már idézett fenyegetés útján kezdett a helyzet rendezésébe, mostanáig ez inkább csak egyre erősebb iráni válaszokat eredményezett. Az USA a térségbe komoly erőket vezényelt, legutóbb a B2-es bombázókkal is zsúfolásig töltötték a Diego Garcia bázist, ezek elsődleges célja a jemeni húszi lázadók által zavart hajózási útvonalak felszabadítása, de lehetőséget adnak Irán elleni gyors támadásra is.
Egy az olajárakat, és ezen keresztül az inflációt növelő Irán-USA nyílt konfliktus Scott Bessent pénzügyminiszter „három nyíl” politikájával, amely éppen az olajtermelés felpörgetésétől várná az infláció csökkenését, biztosan nincs összhangban.
Viszont ha a vámok egyébként is recessziót okoznak az USA-ban, és az elnök népszerűsége romlik, a kocka fordulhat, és az iráni konfliktus következményeként fellépő negatív hatások is bekerülhetnek abba „a rövid távon fájdalmas, de hosszú távon szükséges” kategóriába, amelyeken jobb túlesni az elnöki ciklus elején.
A múlt statisztikái szerint egy recesszió átlagosan öt százalékos csökkenést jelentett a regnáló elnök népszerűségében, ugyanakkor ezt az átlagot két eset is igencsak torzítja.
Az első az idősebb Bush elnöksége alatti recesszió esete, ami egybeesett az első Öböl-háborúval, az elnök népszerűsége pedig a konfliktus hatására 60 százalékról 80-ra növekedett. A második az ifjabb Bush elnöksége alatt volt, ahol a recesszió először rontotta népszerűségét 50 százalék körülire, de a 9/11-es támadás követően 85 százalékra emelkedett.
A BCA Research befektetési kutatócég szerint ha Trump mostani 48 százalékos népszerűsége a gazdaság lassulásának hatására csökken, megnő annak a valószínűsége, hogy a midterm választásokon, vagy még korábban elveszti a kongresszus támogatását. Emiatt pedig nő annak a valószínűsége, hogy Iránnal szemben keményebb fellépést alkalmaz majd, a fent említett két eset alapján ugyanis ez jót tehet a népszerűségének.
Sikerkényszerben
Ez nem egy iraki vagy afganisztáni hadjárat lenne, itt az amerikai azt csinálnák, amihez leginkább értenek: nagyon magasról, veszteségek kockázatától mentesen, kiemelt fontosságú célpontokat bombáznának porig. Mivel nem olyan régen az izraeli légierő története legnagyobb bevetéseivel, nyilvánvaló amerikai logisztikai támogatással ingre-gatyára vetkőztette az egyébként viszonylag korszerű orosz technológiára épülő iráni légvédelmet, ez most még könnyen megvalósítható.
Nyilván az roppant fontos, hogy Irán ne tudjon atomfegyvert készíteni, ugyanakkor elképzelhető, hogy a Trump-adminisztráció számára lassan közelennyire fontos, hogy egy viszonylag biztosan garantálható sikertörténetet tudjon felmutatni az amerikai választók felé. Remélhetőleg sikerül eszkaláció nélkül tárgyalások útján rendezni a kérdést, az iráni helyzet ugyanakkor most kétségkívül sötét és viharos.
