A következő években 4-5 ezer olyan lakás épülhet Budapesten, amelyek négyzetméterára 1,5 millió forintnál alacsonyabb.
Az Otthon Start Program lökést adhat a piacnak, és négy-ötezer új lakás épülhet fel, ami megfelel az 1,5 millió forintos maximum árnak, számolt be róla az Ingatlan.com. 2025 első félévében országosan 5129 új lakást adtak át, ami 15 százalékos visszaesést jelent 2024 azonos időszakához képest. Ezzel szemben a lakásépítési kedv látványosan nőtt: 43 százalékkal több új lakásra adtak ki építési engedélyt. Ez főként annak köszönhető, hogy a fejlesztők még a korábbi, kedvezőbb szabályok szerint kezdhetnek építkezni.
Budapesten jelenleg az új építésű lakások medián négyzetméterára eléri az 1,6 millió forintot, így meghaladja a program plafonját.