A Tisza politikusainak minisztériumi bejárása után közleményben reagált a Belügyminisztérium, amely szerint sikeres a budai Várban működő épületlátogatási programjuk.
Mi történt? A Belügyminisztérium közleményben reagált arra, hogy Magyar Péter és kísérete a budai Vár több kormányzati épületét is bejárta, köztük a Karmelitát és a Pintér Sándorhoz tartozó minisztériumi épületet. A tárca szerint a látogatások nem érintik a működésüket, és az épületlátogatási program továbbra is népszerű: 2025 februárja óta összesen 1878 látogató vett részt a vezetett sétákon.
A minisztérium hangsúlyozta, hogy a Szentháromság téren található, egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium épületében szervezett program célja a történelmi terek bemutatása, és azt mind a közigazgatási dolgozók, mind a nagyközönség számára elérhetővé teszik, írja a Telex.