A belvárosi önkormányzat ötéves elidegenítési tilalom mellett adta el az ingatlanokat, de az új tulajdonosokat ez nem hatotta meg. Az ügyben az önkormányzat is reagált, ezzel frissítettük cikkünket.
Mi történt? Az V. kerületi fideszes önkormányzat az év elején eladott két ingatlant, az érintett lakások pedig most többszörös áron jelentek meg az ingatlan.com-on annak ellenére, hogy a vevők vállalták, öt évig nem adják tovább az ingatlanokat, írja a 444.
Részletek. A lap cikke szerint az egyik érintett ingatlan a Stollár Béla utca 22. szám alatt található, 179 m² alapterületű lakás, ami régen egy bölcsöde lehetett, tíz éve viszont üresen állt. Az. V. kerületi fideszes önkormányzat a Budapest Főváros Önkormányzata Tulajdonosi Bizottsága elé került előterjesztés szerint 88,9 millió forintért adott túl az ingatlanon, ami 496 648 forintos négyzetméterárat jelent.
Nem sokkal később azonban az ingatlan már fel is tűnt az interneten, 260 millió forintért, azaz közel háromszor annyiért hirdetve, mint amennyiért a vevő nemrég megvette azt a fideszes önkormányzattól.
Mit jelent ez a gyakorlatban?A 444 a helyzet kapcsán kérdéseket küldött az érintetettnek, válasz helyett azonban a hirdetések egyszerűen eltűntek az ingatlan.com kínálatából. További részletek a 444 cikkében olvashatók.
Reakció. A cikk megjelenése után délután reagált a leírtakra Belváros Önkormányzata. Közleményükben úgy fogalmaznak, hogy mind a Stollár Béla utca 22., mind a Kálvin tér 3. szám alatti ingatlant nyílt pályázati eljárás keretében értékesítette az önkormányzat. Mindkét említett ingatlan felújítandó állapotú „iroda”, illetve „egyéb helyiség” besorolású ingatlan volt, tehát nem lakás. A Kálvin tér 3. (nem 5.) szám alatti az alapterület 331 nm (nem 388 nm), a vételár pedig 236 M Ft volt.
„Az ingatlanok forgalmi értékét minden esetben igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő ingatlan-értékbecslési szakértő állapítja meg, figyelembe véve a helyiségek adottságát, elhelyezkedését, műszaki állapotát. A szakvéleményben megállapított forgalmi érték a megajánlható minimum vételárként szerepelt a pályázati kiírásban.”
Állításuk szerint a kiíró által kiadott Befektetői tájékoztató a pályázók rendelkezésére bocsátott valamennyi információt tartalmazta, a Fővárosi Önkormányzatnak, mint elővásárlásra jogosultnak minden, a vonatkozó jogszabályok által előírt és a felek között kialakult több évtizedes gyakorlatnak megfelelő információ rendelkezésére állt az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló döntés meghozatalához. Emellett azt a tényt is tartalmazta, hogy a nyertes pályázóval kötendő adásvételi szerződésben 5 éves elidegenítési tilalom kerül kikötésre. „Ennek megfelelően a nyertes pályázók ajánlatukban kötelezettséget vállaltak az 5 éves elidegenítési tilalom alapítására. Bár a földhivatali eljárásban az elidegenítési tilalom bejegyzése iránti kérelem ugyanolyan szerződési formában és kérelemmel került benyújtásra, az ingatlan-nyilvántartásba csupán a Kálvin téri ingatlan esetén került bejegyzésre. A szerződéses kötelem azonban mindkét érintett ingatlan esetén fennáll.”